Úgy tesz a rokonság mintha nem is léteznék. Hogyan térítsem észhez őket?

Ha téged lenéz, ha téged a döntésből kihagy, ha "elfelejt" szólni, ha ignorál (mellőz), akkor próbálj meg vele beszélni először, és ha úgy találod, hogy mit sem változott a véleménye, a személyisége (a régesrég nem számít, mert azóta megváltozott, és nagyon úgy fest, a hátrányára), akkor mondd meg szépen, hogy köszönöd, de úgy döntöttél, hogy nem érdekel a koszorúslányoskodás, sem egyéb, ami tőle vagy az anyjától jön.

Ha nem teszed, akkor neked lesz rossz a szájízed, mert te leszel az, aki kényszerítve lesz arra, amit nem akar, a te egyéniséged lesz az, amit elnyom, te leszel az, akit pitiztet és ugráltat.

Ők nem olyan fontosak, mint a te önbecsülésed. Az az esküvő, ahol már eleve ilyen felhangokkal indul az egész buli, NEKED mindenképpen pocsék lesz, úgyhogy jobb az ilyentől szépen tartózkodni.

Szerintem, beszélj velük, ha nem megy, akkor mondd le az esküvőt. Aznapra szervezz egy olyan eseményt, amely jó messze van az egésztől, hogy kiszakadj ebből a stupid játszmázásból teljesen. Ha gondolod, megmondhatod nekik egyenesen a képükbe, hogy azért döntöttél így, mert számodra sértő, ahogyan veled viselkednek. Oké, hogy nem te vagy a legfontosabb, hanem az ifjú pár, de te is fontos vagy, nem pedig egy senki, egy megtűrt "egyéb", aki örülhet, hogy egyáltalán ott lehet az esküvő - mert most így bánnak veled. Ez nagyon szemét húzás a részükről, és nagyon megalázó rád nézve.

Nem szabad hagyni, állj a sarkadra és állj ki magadért!