Volt már olyan hogy szerelmes lettél és az illető is, de a másik fél megijedt a szerelem érzéstől és elkezdte bezárni a szívét feléd?

Én is hasonló helyzetben vagyok. Lenne egy nagyon jó kapcsolatunk. Legalábbis, amikor nem ijed meg, akkor tényleg nagyon jó. Eljutunk egy szintre, hogy tényleg minden jó, szeret, imád, mondja is, érezteti is. Aztán szerintem beijed, hogy mi lesz, és 180 fokos fordulat, és nem keres, nem ír, nem hív, nem beszélünk, lemondja a találkákat. Először megpróbáltam beszélni vele erről, hogy mi történt, de szinte kiosztott, hogy ő nem olyan, ő nem mondja senkinek, hogy szereti, ő nem igényli a gyengédséget, a szeretetet, meg hogy úgyis elmúlik, nincs nagy szerelem.

Ezt már másodjára játssza el. Nekem elegem van. Ragaszkodom hozzá, szeretnék vele lenni, de teljesen eltaszít. 35 éves. Évek óta egyedül él, egyedül boldogul. Nem értem, fáj, és nem tudom mit csináljak :(

Úgyhogy én is szívesen olvasnám, hogy egy ilyen emberben vajon mi játszódik le ilyenkor.

Én is sokszor voltam ilyen helyzetben. Aztán kezembe került a Mars és Vénusz párkeresőben c. könyv.

És férjhez mentem, tíz éve :)

Szóval, javaslom Nektek is, sztem alapmű.

Volt,és mindig valahogy visszakerültünk egymás életébe.S míg minden együtt töltött perc csodás volt, minden olyan perc,amikor valamelyikünk elutasította a másikat,kínszenvedés volt minden! Lehet pont az elutasítások miatt maradt meg a kapcsolat olyan fontosnak és izgalmasnak,érdekesnek.Eljátszottuk párszor,hogy amikor valaki beadta a derekát,akkor 1 szó után együtt voltunk,ugrottunk bármikor...

Aztán rájöttem,jobb nem szórakozni egymással.Bármennyire is fáj,ha többször volt már elutasítás,akkor nem szabad kínozni magunkat.

Nálunk is főleg az volt, hogy az egyik nem kereste a másikat jó ideig,aztán hónapok után hirtelen szerelmi vallomások és még sorolhatnám...Mire megállapodtunk én utasítottam vissza :D Szerintem már mindketten belefáradtunk,én már feladtam,asszem túl vagyok rajta és inkáb nyitott szemmel járok :)

Volt, én voltam az a fél. Amíg mások már 15-6 buzgón élték a 'szerelmi' életüket, és egyik kapcsolatból rohantak a másikba, addig én vártam valakire, aki kiváltja belőlem azt a bizonyos érzést, csak azért, hogy legyen, nem akartam beleugrani egy kapcsolatba.

Aztán jött, de én megijedtem. Új volt az érzés, és én féltem kötődni..féltem attól, hogy pofára esek, csalódni fogok, ha túl sokat mutatok magamból, abból, amit valójában érzek. A fene nagy egóm sajnos nehezen viseli a csalódást :D Aztán persze megszoktam a helyzetet, és leküzdöttem ezt a baromságot...ő végig türelmes volt, nem siettetett semmit. Így több, mint egy év távlatából..megérte ;)