Miért lehet az, hogy egy szülőt abszolút nem érdekli a saját gyereke?

19 éves vagyok, egyetemre járok, mivel nincs messze a suli, gazdaságosabb itthon laknom a szüleimmel. Ők ajánlották mindezt fel, a segítséget, az anyagi támogatást is, bár nem csupán az ő pénzükből élek, kapok más támogatásokat a suli által és néha dolgozom is. A húgom 16 éves, de ő is ugyanerre panaszkodik, amiről mesélni fogok...

A szüleink jóideje már abszolút nem figyelnenk ránk, ami engem annyira nem érdekelne már, de a húgom teljesen elzüllik, máshol keresi az odafigyelést, a szeretetet, a törődést, amit itthon abszolút nem kapunk meg és soha nem is kaptunk (én régen ezt a fiúk oldalán kerestem, ezért anyám még le is k*rvázott nem egyszer). Valahol megértem a húgom, a szüleink csak akkor érdeklődnek (akkor is csak anyám, apám teljesen tesz ránk), csak akkor kérdeznek valamit is, ha belénk akarnak kötni, ha megint veszekedhetnékjük van. Egyébként elvannak a kis saját életükkel, dolgozgatnak (apámnak vállalkozása van, ketten csinálják napi 6-8 órában, de ez is szomszédunkban van!), szóval nem dolgoznak olyan sokat, ez nem lehet kifogás, anyám is szinte egész nap itthonvan és apám is elég sokat. Mégis mindig mi voltunk az utolsók a rangsorban, de tényleg, pl ha a kocsiban 1 szabad hely volt, előbb hoztak haza egy vadidegen falubelit, csak hogy jópofizzanak neki, minthogy a saját lányukat 8-10 óra egyetem után hazahozzák, én várjam meg a vonatot - mondták. De ez csak egy példa a sok közül. A 19 év alatt egyszer nem kérdezték meg, hogy vagyok, vagy mi van velem, a húgomnál ugyanez. A jegyeink is csak azért érdeklik anyámat, hogy ha 5-ös, akkor beszólhasson, hogy "ennyi a minimum, épp ideje volt", ha rosszabb, akkor meg elégedetlenül, lekezelően beszólhasson, összeveszhessen velünk. Néha, ha rossz kedvük van, még az élő fába is belekötnek, csak hogy rajtunk vezethessék le a mérgüket.

A legidegesítőbb, ami már régóta jelen van és a párom is észre vette már: ha olyan témáról beszélek, ami abszolút nem érdekli őket (ami igazából mindent takar), úgy tesznek, mintha ott sem lennék, még arra sem méltatnak, hogy ráhümmögjenek a mondanivalómra, egyik fülükön be, másikon ki. Állítom, a macskára jobban figyelnek, levegőnek néznek. Ha kérdezek valamit, 90%-ban még válaszra sem méltatnak, kb. mintha a légy zümmögne a fülükbe, komolyan, nem válaszolnak. Pl ma mondtam anyámnak, hogy durvább lett az allergiám (tőle örököltem, ő is allergiás), kérdeztem hangosan, hogy neki nem?! Erre kiment a házból szó nélkül, meg sem hallott engem, le sem sz*rt engem. Abszolút nem érdekeljük őket, csak takarítani, segíteni meg a dühkitöréseik elviselésére vagyunk jók. Nagyon rosszul esik, hogy őket ennyire nem érdekli semmi és hogy teljesen tönkre megy a húgom is az oda nem figyelésük miatt. Ők csak azt látják, hogy cigizik és iszik, azt nem, hogy erről ők tehetnek és figyelni kellene rá! ha próbálok segíteni anyáméknak, üvöltöznek velem, hogy micsoda idióta vagyok és hagyjam a hülyeségeimmel őket.

Hogy lehet helyesen kezelni az ilyen helyzeteket? A teljes eltávolodás, a szó nélküli együttélés csak a megoldás erre? Mi már nem család vagyunk, csak egy háztartásban élők. Ti hogy kezelnétek ezt, hogy lépjek ezen túl, hogy ne okozzon minden nap fájdalmat nekem a szüleim viselkedése? Megbeszélni nem tudom velük, sokszor próbáltam, de csak én voltam a "hülye". :( Hogy segíthetnék a húgomnak?

Bocsánat, hogy hosszú lett.