Ha kiderülne hogy halálos betegségben szenvedsz és már csak x idöd van hátra, elmondanád a családodnak, barátaidnak?

Csak a legvégén.

Addig nem akarnám, hogy mindennap úgy teljen, hogy lássam az arcukon, hogy vajon melyik nap az utolsó :(

Apósomról másfél éve kiderült, hogy rákos. Szilveszterkor, újévre meghalt.

Az utolsó fél év hatalmas ajándék volt a családnak.

Minden egyes alkalommal, amikor meglátogattuk, elmondta, mennyire szeret bennünket, és imádkozik értünk, meg hogy szeressük egymást, ez a lényeg... Előtte ritkán lehetett ilyeneket hallani tőle. Mi is minden alkalommal megöleltük, elmondtuk neki, hogy szeretjük, úgy búcsúztunk, mint ha már talán nem látnánk többet.

A kérdés remek. Szerintem minden nap úgy kellene élnünk, mint ha ez lenne az utolsó lehetőségünk arra, hogy kifejezzük egymás iránt a szeretetünket, és megbocsássuk a sérelmeinket.

Őszinte leszek: nem mondanám el senkinek az ég világon.

Nem tudnám elviselni hogy sajnálnak, szereznék még pár emlékezetes percet-napot nekik, amire azt mondanák hogy ezt nem lehet elfelejteni, és kellek nekik, és ha már csak napok-hetek lennének vissza (attól függ), akkor közölném hogy beteg vagyok és nincs sok időm már vissza, engem nem kell sajnálni, el is kerülném hogy sajnáljanak... Boldog emberként emlékezzenek rám.

Nem, nem mondanám el. Tavaly a halál szélén táncoltam egy betegség miatt. Pokoli volt. A szűk családom tudta: ők vittek kórháza így velük közölték a diganózist majd azt is hogy a telefont tartsák maguk mellett, mert bármikor meghalhatok. Viszont őket megkértem, hogy senkinek egy szót se.

Végül megküzdöttem minden egyes lélegzetvételért, de itt vagyok :) A barátaimnak és a család többi tagjának utána mondtam el, hogy hol is voltam és miért. De újra így cselekednék ha neadjaisten újra ebbe a szituációba keverednék.

Nem mondanám el. Számomra ez egyszerű. Az életemet úgy szeretem, ahogy van. Ha elmondanám, megváltozna.. Nem lenne ember, aki utána ne másképp állna hozzám.. Mivel valószínű nagyjából tudnám, hogy mikor ér el a vég, mindent elintéznék addigra.. De az én pillanataimat, boldogságom ne rontsák el állandó búcsúval.. Nem hiányzik az, hogy úgy nézzenek rám, hogy na most esik össze? most? Nem..

Azzal csak tönkre tenném az életüket.