Miért nem megy a beilleszkedés?

Sok oka lehet. Lehet, hogy már kicsit túlnőttél rajtuk, és a vihogásukat túlságosan gyerekesnek, fárasztónak találod. Talán egyáltalán nincs is közös témátok, mert más a stílusod, elvégre max 30 emberről lehet szó, ami nem sok.

Lehet, hogy csak szimplán előre ítélkezel velük kapcsolatban, és eldöntötted magadban, hogy ők nem úgy fognak reagálni a mondandódra, ahogyan azt elvárod tőlük. Szóval sok minden lehet, akár ezeknek a keveréke is.

Nekem teljesen ugyanez volt a szitu a gimnáziumban. Általánosban sosem volt ilyen gond, gimiben viszont nagyon magamba zárkóztam. Nálam ez valahol a legelső napon dőlt el, mikor először találkoztam velük, és (nem tudatosan) elhatároztam, hogy ez nekem nem tetszik. Szerintem neked is az elején romolhatott ez el, talán megijesztett, hogy ennyi új arc előtt kell szimpatikusnak látszanod. Most meg már félsz, hogy ha megmutatod nekik az igazi énedet, nem fognak szimpinek találni. Ezért menekülsz az olyan helyzetek elől, ahol ki kéne bontakoznod.

Nekem ezen csak az segített, hogy a többi osztályból lettek barátnőim. Érdekes, ez a komplexus csak az osztálytársaimra terjedt ki, így valahogy túléltem azt a négy évet.

Most egyetemista vagyok, és imádom. Most se vagyok túl laza, de már rájöttem, hogy az emberek így is el tudnak fogadni, nem kell menekülnöm előlük.

Mivel valószínűleg kialakult benned egy görcsösség ennek kapcsán, lehet, hogy nálad is csak az áldott ballagás fogja megoldani a problémát.

A te hozzáállásod is rossz amúgy. Alapból elítéled az osztálytásaidat, hogy te nem tudsz velük vihogni és dumcsizni, csak menekülsz haza. Mégis mit vársz, hogy tárt karokkal ölelnek magukhoz, hogy légy a barátom?? Mert akkor eléggé el vagy tájolva.

Ők is ugyanúgy be voltak tojva mint te, hiába nem mutatták. Csak tudod ahelyett, hogy eldöntik a másik 29 emberről hogy na ezek nekem nem szimpatikusak, odamentek a másikhoz beszélgetni, ismerkedni. Ezzel szemben te totál magadba fordulsz és menekülsz, jaj csak hagyjanak békén, mikor majd megőrülsz, hogy legyenek barátaid. Nem érzed itt az ellentmondást?

Fogod magad, félrerakod az előítéleteid (mert van ahogy látom, nem is kevés) és menj oda, kérdezd meg leülhtesz-e te is hozzájuk. Hallgasd őket, ha kérdeznek akkor válaszolj, érdeklődj az ő véleményükről. Viselkedj úgy, mint aki már járt közösségben...

Anno nekem is nagyon nehezen ment a beilleszkedés gimiben. Sok volt a csipkelődés, egymás szivatása, nem nagyon találtuk a közös hangot. Emlékszem, még az m1-et néztem, volt egy műsor a beilleszkedés nehézségeiről... De ne aggódj. Hamarosan magától fordul majd a kocka, be fogsz kerülni valamelyik klikkbe, és ezek a rossz érzések a múlté lesznek.

Lesz egy-két igazi barátod, akik megmaradnak, és lesz egy-kettő, akikben majd mélységesen csalódsz. Ez az élet rendje. Amúgy meg elsődlegesen tanulj, hiszen azért jársz suliba :)

5. válaszoló: szerintem nincs igazad - mármint alapvetően igazad van, csakhogy nem érted a problémát. Amikor valaki nem tud ("nem akar") beilleszkedni, többnyire nem a többiekkel van baja, hanem saját magával. Az új környezet okozta stresszre még rájönnek a kamaszkor szokásos problémái, önértékelési zavar, kényszeres megfelelni vágyás stb. Ezen kb minden kamasz átmegy, csak mindenkinél máshogy nyilvánul meg.

Kedves kérdező, sajnálom, hogy nem tudtunk segíteni érdemben. Ezek a problémák maguktól el fognak múlni, úgyhogy ne görcsölj túl sokat.