A gyerekek mégis HOGYAN vigyáznak magukra? És hogy bírják elengedni a gyerekeik kezét a szülők?

Féltik a gyerekeiket, nyilván (azért az túlzás, hogy "rettegnek", szerintem), de muszáj a gyereket engedni, különben sosem tanulja meg, hogy felelősségteljesen viselkedjen, vigyázzon magára.

Ennek alapfeltétele, hogy egész kiskorától nevelve legyen, sokat sétáljon a szülőkkel, ismerje meg a világot, ahova majd egyedül is ki kell tudnia lépni. Első korban nem kell többre gondolni, mint, hogy az óvodába sétálásnál vezette ő a szülőt (először persze még kézen fogva), mondja meg ő, hogy szerinte át lehet-e most menni az úton, vagy várni kell-e. Mit gondol, merre érdemes menni, stb. Találjon oda, legyen figyelmes.

Meg kell tanítani, hogy ha gondja van, felnőttől segítséget kérhet, és esetleg azt is, hogy lehetőleg kikben bízzon, mérje fel - már, amennyire lehetséges -, hogy ki fog vajon tényleg segíteni.

Aztán engedni kell. Hadd jöjjön haza akár elsősként is a barátaival az iskolából (nyilván nem mindegy mondjuk, hol az iskola és milyen messze az otthontól), aztán járjon sportolni, zeneórákra egyedül. Menjen táborba. Itt még van felügyelet, de már szabadabb. Hétvégénte menjen át a barátaihoz, és jöjjön haza egyedül, biciklizzenek (ehhez ismerje meg először a közlekedés alapvető szabályait!!) --> szóval szépen, fokozatosan.

Nincs még gyerekem, de így gondolom, és nálam is így volt. :)

26/L

Ezen már én is sokat gondolkoztam. Egyrészről jó, ha a szülő nem koslat folyton a gyerek után, mert az nem tesz jót a kicsinek, nem lesz önálló és a szülő félelmei rá is áttapadnak. Viszont ha egyszer majd szülő leszek, halálra fogom aggódni magamat, hogy mi van a gyerekemmel, ott kint egyedül a játszótéren. Főleg, hogy ahogy írtad, kedves kérdező, tényleg egyre több a rossz ember. És sajnos én is hiába voltam kioktatva hogy senkivel, még ismerőssel se menjek el sehová engedély nélkül (sosem lehet tudni alapon), de még így is fennáll a veszélye, hogy rosszkor legyen rossz helyen. Kíváncsi vagyok, a szülők ezt hogy oldják meg!

A hétvégén vigyáztam két rokon gyerekre, 7 és 10 évesek. Sajna nagyon el vannak kényeztetve, az idősebb egyszer kijelentette hogy ő nem hajlandó velem tovább jönni. Állatkertben voltunk, szóval elsőre nem aggódtam, mondtam neki, hogy rendben majd este érte jövök, addig maradjon ott a játszótéren - gondoltam biztos utánam szalad ha látja hogy tényleg ott hagyom. De csak nem jött. Én meg visszaküldtem érte a húgomat, hogy hozza utánunk, hátha rá hallgat - sosem lehet tudni, milyen baj történhet vele, ha egyedül hagyom. Még képes és elsétál valahová én meg bottal üthetem a nyomát. :S Nem tudom, mi lesz, ha saját gyerekem lesz.

Én nem vagyok szülő, de talán el tudom neked magyarázni ezt: ha a szülők sokat foglalkoznak, törődnek a gyerekeikkel, akkor megbízhatnak bennük, ha látják, hogy a gyerek mindig hallgat a szüleikre!

Én ezt azért gondolom így, mert engem is erre neveltek fel, nem kerültem rossz emberek kezébe. Mindig hallgattam rájuk. És fontos, hogy sok tapasztalatot szerezzen a gyerek. Meg kell tanulnia, pl, ha valaki el akar valahova csalni téged, akkor el kell utasítani. Erősnek is kell lenni, ám!

Az, hogy kíváncsiságból "bejártad a világot", valszeg nem figyeltek rád a szüleid, nem zárták be jól az ajtót / kaput. Nem hinném, hogy rossz gyerek lettél volna! A történeted eszembe juttatott egy hír, amit régen hallottam: egy gyerek kisétált a kapun és eltűnt, keresték mindenhol, de nem találták meg. Ez a szülő hibája, hogy nem figyelt rá!

Sajnos manapság a szülők többsége nem foglalkozik a gyerekével: nem mesélnek nekik, nem nevelik arra, mit szabad és mit nem, mik az élet szabályai. Ezek helyett inkább a plázákba járnak és magukkal viszik a gyerekeket úgy, hogy nem is nevelik őket arra, hogy a szülők mellett kell maradniuk, nem szabad lepakolni az árut, ne hisztizzen az általa kiszemelt játéka után, stb. Amikor elmegyek vásárolni, gyakran látom, hogy a gyerekek nem viselkednek úgy, ahogy kell. Láttam, hogy egy gyerek hangosan bömbölt Thomas mozdonyért, amit az anyja nem volt hajlandó megvenni, az egész bolt őt nézte. Ciki. A másik, hogy egy kislány túl messzire ment az anyjától, az anyának elfogyott a türelme és elkezdte őt rángatni, az meg bőgött. És végül a legnagyobb probléma, hogy olyan dolgokat csinálnak a gyerekek, amik idegesíti a szülőket. Volt egy gyerek, aki az üdítős palackkal táncolt, játszadozott, az anyja meg rászólt, hogy most már tényleg fejezze be! Akadnak olyan szülők is, akik képesek káromkodni a gyerekük előtt! Milyen világ ez??

Én biztos vagyok benne, hogy te JÓ szülő leszel!

10: 18-as válaszadó:

Az élet szabályaival teljesen egyetértek! Egy gyereket nem szabad elkényeztetni, nem szabad rájuk hagyni mindent. Rengeteget kell velük törődni, lekötni a figyelmüket, ha unatkoznak és ne ugráljanak a kanapén, mondjuk.

Tavaly a vonaton utaztam és volt egy 5 év körüli kislány, aki nem bírta a két órás utazást, olyan dolgokat csinált, amit nem volt szabad: hintázott a két szék között, néha rohangászni támadt kedve a folyosón zavarva az utasok nyugalmát. A kalauz szólt is kedvesen a szülőknek, hogy ne hagyják, hogy ezt csinálja a gyerek. Azt is mondta nekik, hogy mivel be van kamerázva a vonat, biztos fel is vette ezeket a jeleneteket és felrakják az internetre példaként. Na, erre a szülők végre leállították a kislányukat :D

Az egyik rokonomnak van két gyereke, akik sajnos nem ismerik az élet szabályait, mert az anyjuk ragaszkodott a liberális neveléshez, amit inkább úgy hívunk, hogy hanyagolás, nemtörődömség. Akkor fekszenek le aludni, amikor akarnak, akkor mennek oviba, amikor akarnak és így tovább. Az unokanővéremtől hallottam, hogy egyszer este 11-kor ment a család aludni, mert akkor volt kedvük ágyba bújni a két szerencsétlen flótásnak. A nagymamájuk néha panaszkodik nekünk, hogy ezek a gyerekek nem képesek alkalmazkodni és később problémák lesznek majd velük a suliban.

Úgy gondolom régen nem volt ennyi információ áradat mint mostanság. Úton-útfélen hallani különféle tragikus kimenetelű balesetekről, halálesetekről és bevallom kiráz a hideg tőlük mert annyira bele tudom élni magam azoknak a szülőknek a fájdalmába. És ehhez nem kell okvetlenül szülőnek lenni. de mivel én is szülő vagyok egy felnőtt és egy kamaszkorú fiúval megáldva így még nehezebb.

Szerintem én elég túl aggódó szülő vagyok, legalábbis a kisebbik fiam szembesítése szerint. Szerencsére a komolyabb kimenetelű balesetek elkerülték még őt, viszont volt olyan hogy kisiskolás korában rádőlt a hátára a focikapu, vagy sportolás közben hanyatt esett és bevágta a fejét, vagy olyan is volt amikor egy nyirokcsomó duzzanat halálra rémisztett. Kicsi korától kezdve megpróbáltuk önállóságra nevelni, de bizony benne volt a pakliba a féltés is. Már 16 éves de megkövetelem tőle, hogy ha elmegy otthonról a telefont vigye magával és sötétedés előtt hazaérjen. Vagy ha késik felhívjon.

Volt ebből elég konfliktus közöttünk, mert ő is elmondta az ő álláspontját és én meg ragaszkodtam az enyémhez.

Előtt nem egyszer volt olyan, hogy sötétedett már jócskán és ő még nem volt otthon. Majdnem szívgörcsöt kaptam amikor megláttam a házunk előtt lelassító rendőrautót ami tovább ment,de bizony csak a rosszra tudtam hirtelen gondolni. Amikor pár perc múlva hazaért én sírva fakadtam.

Nagyon nehéz volt akkor is amikor a 6 osztályos gimnáziumot egy másik városban, ráadásul kollégiumi bentlakással elkezdte. Nem volt olyan nap amikor ne hívtam volna fel, tanácsokkal ellátva.

A féltéseim, aggodalmaim ellenére egy nagyon nyitott fiatal nem egy anyám asszony katonája típus. Igaz a vakmerőség is távol áll tőle.

Azt nem tudom, hogy meddig lehet őt irányítanom, de igyekszem majd észre venni a jeleket amikor le kell hogy váljon rólunk. Tudom előre, hogy nagyon nehéz lesz mert számomra örökre a gyereke(i)m marad(nak) és ez a féltés, aggodalom egészen a sírig el fog kísérni.

Kedves kérdező: nekem van egy 50 éves ismerősöm, akit a 75 éves anyja még mindig nem engedett el lélekben. Amúgy viszonylag önálló - de bármilyen komolyabb döntés csakis a szülőkkel együtt lehetséges. Minden héten hazamegy hozzájuk, főznek rá, vigyáznak rá, adnak a nyugdíjukból, ha kell - óvják mindentől.

Ne tedd ezt, mert az 50 éves lányod elég furán fog így kinézni. Arról már nem is beszélve, hogy igazi társa így az életben soha nem lesz.