Furcsa érzések kavarognak bennem. Más is érzett már ilyet?

Több éves barátság után döntöttünk úgy, hogy párként folytatjuk. Előtte nagyon jó barátok voltunk. Volt közös téma, egy hullámhossz, kölcsönös bizalom, minden, ami fontos meg értékes. Viszont mióta párkapcsolatban élünk, kicsit csalódott lettem. Ez elsőre elég furcsán hangzik de nem érzem azt hogy kapcsolatban lennénk. Nem találkozunk eleget, csak heti kétszer. Mindkettőnknek van munkahelye, így hétköznap emiatt egy esti tali fér bele (2-3 óra), meg egy hétvégi nap. Abból is csak az egyik, egy éjszakát szoktam nála aludni. (Mert másnap vagy fusizik, vagy valakinek szülinapja van, vagy programot csinál magának...)Nekem ez a heti 2 alkalom egy kicsit kevés. Nem az a kérdés, hogy szeret-e, mert azt érzem, meg látom, meg ki is mutatja, meg igyekszik a kedvembe járni, csak az igényszintünk úgylátszik más. Kár, hogy ez most derült ki. Nincs meg az az érzésem, hogy kapcsolatban vagyunk. Nem is hívogatjuk egymást telefonon állandóan, mint mások. Jól elvan a baráti körével (ami neki elég nagy), szervezi a közös programokat velük, emiatt nem érzem magam fontosnak... Sokat jár beülésekre, talikra, alig alszik otthon hétköznap, rendes időbe nagyon ritkán fekszik le. Amíg barátok voltunk, fel se tűnt, mennyi ismerőse meg haverja van. Most meg kapkodom a fejem, hogy milyen laza életet él. Valószínűleg a barátai mindig nagyon fontosak lesznek neki, úgyhogy meg kell szoknom, sose leszek nála első.... Néha megbánom, hogy ezért feladtunk egy barátságot... De sajnos nem tudtam előre, hogy kapcsolatban milyen lesz.... Múlt héten leültünk megbeszélni, mondtam neki finoman, hogy picit változtassunk, az volt a válasz, hogy "Drágám, én mindig el tudom intézni, hogy találkozzunk". (30 évhez közelítünk mindketten).

Vélemények?