Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Anyukám öngyilkossággal és...

Anyukám öngyilkossággal és válással zsarol ha elköltözök! Mit csináljak?

Figyelt kérdés

20 éves lány vagyok. Sose volt valami hű de jó a kapcsolatunk anyukámmal, de az utóbbi időben még jobban megromlott.

2 éve nem engedett arra az egyetemre jelentkezni, ahova évek óta minden vágyam volt. Helyette egy közeli egyetemen kötöttem ki, amit utálok. Idén, hazugság árán sikerült elérnem, hogy jelentkezhessek oda, ahova mindig is akartam, de miután véget vetettem a hazudozásnak nem akar elengedni, kényszerít, hogy maradjak itt.

Lelkileg zsarol, folyamatosak a veszekedések (nem csak az egyetem miatt), kedvesen szinte már nem is tud hozzám szólni. Elengedni egyrészt az anyagiak miatt nem akar (holott volna rá lehetőség), másrészt belémbeszéli, hogy nincs agyam és szorgalmam egy ilyen egyetemhez (ELTE), pedig mindig jó tanuló voltam.

Öngyilkossággal fenyeget, valamint hogy elhagyja a családot ha elköltözök. Lejáratott az összes rokon előtt, szinte már mindenki engem utál. Újabban naponta dührohamot kap, olyankor ordít, csapkod, tör-zúz mindent amit ér. Megesik, hogy tettlegességig fajulnak a vitál :( Szembeszállni és kiállni magamért nem merek, mert félek tőle. Apukám részéről oda megyek ahova szeretnék, de anyukámra ő sem tud hatni.

Eddig csak az éltetett, hogy szeptembertől elköltözhetek, viszont ha anyukám nem enged el, bele fogok betegedni. Így is folyamatosak a hasgörcseim az idegeskedéstől (majdnem 1 éve). Normálisan, higgadtan nem lehet vele beszélni, mert ha valaki más véleményen van mint ő, végig sem hallgatja az illetőt, azonnal elkezd kiabálni. Elköltözni nincs lehetőségem. Mit tegyek? Maradjak itthon a család érdekében? Vagy menjek minden áron?


2012. ápr. 4. 19:44
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%
De menjél minden áron ha teheted!!!!Menekülj!!Mert tönkre teszi az életed!!!Ha van lehetőséged akkor menjél minnél elöbb.
2012. ápr. 4. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
95%
Anyukád valószínűleg pszichiátriai eset, meg kellene próbálnotok kezeltetni. (Kútvölgyi Kórház.) Ma már sikerrel gyógyítják az ilyesmit. Ha nem megy, költözz el. De ez így nem maradhat annyiban. Beszélj apukáddal.
2012. ápr. 4. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
100%
Én mindenképpen azt javaslom hogy menjél el otthonról mert tönkre fog tenni!!!Meneküljél!Muszáj lenne valami egyetemre vagy valami fősulira menned,addig is távol vagy tőle és ott tudnál koleszba menni,a leírtak alapján szerintem mindenképpen jelentkezzél valahova.
2012. ápr. 4. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
100%

20 eves vagy, s mikor akarod megteremteni a sajat eletedet, amikor onallo vagy pl.?

Az edesapad beleegyezett, tehat indulj el, az edesanyad nem fog semmit sem tenni, hiszen egyszer elkell engedni a kezedet, mivel mar nem az ovodas pici lany vagy, akit meg kisergetni kell...

LEgy bator, mivel igy soha nem fogsz ugy elni, ahogyan szeretnel, ez most a te eleted, rolad szol, ne engedj a zsarolasnak, indulj el!

2012. ápr. 4. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
100%

Egyetértek az előzőekkel. Költözz, és tanuld azt, amit szeretnél. A te életed!

A papáddal beszéld meg, ha tud, támogasson anyagilag.

Egyébként őneki is látnia kellene, hogy anyudnak orvosra van szüksége! Miért nem lép?

2012. ápr. 4. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
100%

Bakker, húzz el onnan amint megteheted, mert lelki roncsot fog csinálni belőled.

Csak fenyegetőzik, nem fog elválni, sem öngyilkolni - amúgy ha utóbbit sokat emlegeti, kihívhatjátok a mentőt, ők beviszik pszichiátriára, és ott - jó esetben - kikezelik. Anyud sajnos mentálisan beteg.

2012. ápr. 4. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
100%
Fuss, menekülj!
2012. ápr. 4. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 Bence_ ***** válasza:
100%

Anyukádnak orvosra van szüksége. Neked az ELTE-re:)

Az a baj, ha otthon maradsz akkor sem lesz boldog édesanyád, akkor is lesznek gondja.

Menj nyugodtan, így legalább a te életed normalizálódhat.

2012. ápr. 4. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
Ne hagyd,hogy kisajátítsa az életedet.Ha máshogy nem lehet megoldani,szökj el.
2012. ápr. 4. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
elnezest de en nem veszem komolyan az ilyen embereket. talan neked is ki kene nyiljon az elmed es elengedd a problemasakat. anyud valamit NAGYON ROSSZUL csinal es te nem szabadna engedd hogy hatassal legyen rad. ha mar nem tud tiszteletteljesen es szeretve, torodve viselkedni veled. es mond meg neki hogy azt uzenem ZSAROLJA A KUR*VA ANYUKAJAT!
2012. ápr. 5. 07:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!