Hogyan győznétek meg a párotokat, hogy igenis lesz valaha szebb, jobb jövőnk, saját egzisztenciánk?

Ha tesztek érte akkor lesz, semmi sem hullik az ember ölébe ha nem született gazdag családba, vagy nincs hátszele egy munkahelyen akkor szerintem a tapasztalat, tudás visz előre.

Sajnos otthon nagyon nehéz a nulláról elérni bármit is, mi is külföldre költöztünk a párommal, mert nem láttuk értelmét a szélmalomharcnak.

Szerintem is szörnyű, hogy van hová mennetek, ha neadjisten se munka, se lakás.

Az, hogy gyakran és hangosan mondogatod, hogy igenis lesz valaha szebb jövőd, stb., nem elég ám.

De gondolom, a férjed attól sem zárkózik el mereven, hogy a te családod segítsen, ha úgy alakul.

Arról sosem győzködném, hogy majd egyszer minden szép lesz és jó lesz......Olyat meg, hogy sohasem lesz szükség valamelyik fél családjának a segítségére, sosem mondanék. Inkább örülj, hogy ott vannak, ha így, ha úgy, de lehet rájuk számítani.

Konkrétan nekem az jön le, hogy nem sok lehetőségetek van, és ezt csak a férjed veszi észre.

Az, hogy a családtól segítséget fogadtok el szükség esetén, az szerintem normális. Mégis mit kéne tenni, ha úgy alakul? Hagyni, hogy a két gyerek nélkülözzön mert te anyóshoz nem mész?

Az meg, hogy lesz szép jövőtök, csak rajtatok múlik. Ha mindketten dolgoztok, éltek a lehetőségekkel akkor lehet. Ha ő ezt nem érti meg, ez van.

Saját lakást vagy házat nem olyan nehéz venni, csak nem mindegy, hogy hol. Nem felkapott faluban töredékáron lehet ingatlant venni, míg nagyobb városokban mindig elszállnak az árak, még a leprább részeken is.

Valaki vagy sikeres a karrierjében, vagy nem. Manapság már az is sikeres, akinek van egy minimálbéres közalkalmazotti állása, mert másnak még annyi sincs. Ez viszont kevés a saját ingatlanhoz, önerőből. Mi marad akkor? Továbbképzés, új állások, reménykedés. De ha abból indulunk ki, hogy a jó állás feltétele a jó ismeretség, akkor a továbbképzés csak időpazarlás, legalábbis itthon.

Tehát vagy rászorul valaki a szüleire, vagy megpróbálkozik az élettel külföldön.

A többiek sosem fogják megérteni, miért nem tudnak minimálbérből családi házat venni. Elérhetetlen álmot kergetnek, fizethetetlen hiteleket vesznek fel, eladósodnak, tönkremennek. Előbb anyagilag, aztán fizikailag. Ha szerencséjük van, a haláluk előtt ki tudják fizetni a házat.

A többiek belátják, hogy támogatott albérletnél többre nem fogja sosem futni, és így alakítják ki az életüket. Nem lesznek kevésbé boldogok, mert a tulajdoni lapon nem az ő nevük van, viszont nem is vállalnak fel olyan hiteleket, amikbe idővel úgyis belerokkannak, mert egy állást ma nem lehet néhány évnél tovább stabilan betölteni.

Egy idő után pedig mindenki életében bekövetkezik az, hogy a szülei meghalnak, és ilyenkor sokan örökölnek saját ingatlant. Puff neki, ennyit a saját egzisztencia megteremtéséről, de a többségnek ez az egyetlen esélye ahhoz, hogy saját ingatlanhoz jusson. Szomorú, de ez van, ezzel kell együtt élni.

Aki teheti, az tanuljon sikerszakmát, építsen jó kapcsolatokat, kapjon jó állást magas fizetéssel, spóroljon sokat és ügyesen. Aki pedig nem teheti meg, az alakítsa aszerint az álmait.