Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Csapdában vagyok. Hosszú a...

Csapdában vagyok. Hosszú a sztori de mi a rövid megoldás?

Figyelt kérdés

Főállású lúzereket lepipálva rántottam ki a talajt magam alól az utóbbi éveimben, amihez a közreműködést a nagy Ő biztosította.

Szerelmes lettem, vakon, első látásra. Mondogatta: ő is. Repültem... Azt nem hallottam meg, hogy emlegetett mást is. Egy másikat- aki átverte, aki után még ekkor is sóvárgott, aki miatt felrúgta a házasságát, és akinek velem akarta bizonyítani: kellhet más jó nőnek is. Erre kellettem, de erről hallgatott...Épp a válása előtt találkoztunk- így mondta, és ezt pl elhittem, tökjó, mindjárt elválnak... Meg azt is, hogy jajdeszeret.

Hihető volt: mindent megadott- a felszínen. Kávé ágyban, főzött,ha kellett takarított, utaztunk. Szép az élet, gondoltam, mert eszembe sem jutott, hogy ő nem azért ad, hogy én örüljek, hanem, hogy vállon veregethesse magát, milyen remek ember is ő.... Pedig ekkor már zavart, hogy imád inni, szidja a fél világot józanul is, gyakorlatilag nem lehet vele még egy 5 perces tévéműsort sem megnézni anélkül, hogy ne utálna minden szereplőt fennhangon.

Stabil hivatásom volt, felrúgtam érte, amikor kérte, költözzünk vidékre. Nekem is jót tett a váltás. ...amíg ki nem derült, hogy hozza magával a vállalkozását is, ami az exével közös.

Exről-miközben naponta járt le dolgozni hozzánk- ez alatt kiderült, hogy baromi ellenséges velem, a nagy családról, a velük való békés kapcsolatról szövögetett álmaimnak lőttek. Kedves ezzel nem foglalkozott, nem hitte el nekem, hogy amikor ő nem látja, a 40-en bőven túllévő exe a nyelvét nyújtogatja rám, mint egy ovis. Én lettem a rossz, a hazudós. Depresszió, kiborulás- elköltöztem.

Távollétemben csináltam egy remek befektetést. Közben rendeződni láttam a helyzetünket Kedvessel, vállalkozása, és az exe mindennapos jelenléte megszűnt: visszaköltöztem. Az üzleti hasznot rá költöttem. Gondoltam, ő is eltartott egy fél évig, most én jövök. Bizonyítani akartam, hogy szeretem, mert nem hitte el sosem, ami az exnek is köszönhető, mert folyton ellenem hangolta.

Mivel ez továbbra sem szűnt meg, és mert egy szép napon bejelentette, sosem szeretett, ismét elköltöztem,vissza, a munkám közelébe, cseppnyi pénzzel. A sosem szerettelek bevallós estén két doboz sörrel a fejemben menekültem el tőle- ugrott a jogsim... Kiborultam, naná. Depresszió, gyógyszerek, lassú gyógyulás, munkába menekülés.

Majdnem egy év múlva került elő újra: mindent megbánt, nem tud nélkülem élni, hozzámegyek-e feleségül? Gyereket is akar.

Csodálkoztam, mi történt az eddig házasság- és gyerekellenes Kedvesemmel.

Szerettem, sikítva mondtam igent, de komoly feltételekkel. Válás -amibe ugye eddig mégcsak bele sem kezdtek, de folyton azt hazudta, igen. Napi telódumcsik helyett exfeleség elküldése melegebb éghajlatra- merthát nem barátkozunk azzal,aki félig kicsinált engem, aki nem ártottam neki. Ezt meg is értette, önként ajánlotta fel az ex leépítését- ha csak nem tér észhez.

Ott szúrtam el újra, amikor ezen feltételek teljesülése előtt visszaköltöztem hozzá, vidékre, jogsi nélkül, hivatást felrúgva.

Ezzel -nem tudtam, de beköltöztem a saját börtönömbe.

Nem érdekelt, hogy közben ő is nullán van anyagilag, az sem, hogy ennek ellenére százmilliós vagyont hagyott exnél- azt a pénzt nem én kerestem meg.

Rástartoltunk a babaprojektre, nem vagyunk fiatalok már. Orvos, meddőségi cécó nekem, hőmérő a számban, ovuláció számolgatása... Szép időszak volt... Mígnem a kellős közepén Kedvesem csúnyán beteg lett. Már meggyógyult, kemény meccs volt, de csak lombikkal lehet gyerekünk, amivel sietni kellene, bármikor klimaxolhatok.

Közben kiderül, válás még mindig a holdon, csak az után adják be, ha lezárult a vagyonmegosztás, azaz papíron is minden az exhez kerül- kivéve Kedves házát. Kérdeztem, ebben a helyzetben, sürgősen gyerekre várva, az ő dokijaira is sokat költve, és mert a neje miatti elköltözéseim miatt több milliós mínuszba kerültem, nem akarná-e újragondolni legalább egyetlen kicsipici közös ingatlanjuk erejéig (több van) a vagyonmegosztást?

Nem akarná.

Oké, ha így vagy nyugodt, rendben-mondtam, de azt már nem tudom lenyelni, hogy kiderült, ígérete ellenére naponta beszélgetnek többször is, előttem titokban az exnejjel. Hol telón, hol személyesen. Fázom a gondolattól, hogy nyitott könyv az életem egy engem elutasító, gyűlölő nő előtt, de ha ezt szóba hozom, a Kedves őt védi, mondván, ex már nem utál. Aha, ezt hallgatom 3 éve, mégis mindig betart valahol... Különben meg, ha nem utál, akkor miért nem vállalható előttem amiről és amikor beszéltek, miért nem jön el hozzánk, stb..? Ezt ne kérjem, erre ex nem hajlandó... Csak ezek után rohadtul bosszant, hogy Kedves megy azok után, akiknek régen közösen hiteleztek, és a befolyó pénzt is felezi vele, de úgy, hogy szó szerint kajára nincs pénzünk. Mert őt kötelezi az adott szava az ex felé... A válásra meg várjak, míg kimondják a vagyonmegosztást, gyerekre is várjak, ahhoz előbb el kell adnia házunkat, egy ötmilliós értékűbe költözni még messzebbre, de a Kedves munkájához közel, merthogy ő a vállalkozásuk tönkremenetele után beállt 5 forintért alkalmazottnak valahová, amit imád, de cserében a volt nejnek adományozott vidéki házikóban lakik hetente 3-4-szer, (ők nincsenek ott), tehát alig találkozunk, vagy ha haza jön, akkor iszik a nulla forintunkból majd alszik, vagy utálkozik a fél világra.

Szeretem még mindig, de erre rámegy az ép elmém...

Senkim nincs rajta kívül, a baráti kapcsolataimnak az ide-oda költözéseimmel lőttek, anyám pszichiátriai beteg.

Volt egy munkám helyben, én, az értelmiségi napi 20 órát ugráltam egy büdös kocsmában, miközben mesterséges megtermékenyítést csinált az orvosom... Persze, hogy nem lettem terhes. A főnököm átvert sok pénzzel, otthagytam az egészet, de itt helyben más lehetőség nincs-sem busz, sem vonat, sem pénz jegyekre.

Oké, tök profin tönkre tettem magam.

De most hogyan tovább? Szeretnék még gyereket ebben az életben, de nem attól az embertől, aki közli velem, mit akarok én? Feleségül vesz és nem tud többet tenni. Ahha, majd, ha fagy...

Szeretem még mindig, de ezt csapdának érzem, egérfogónak, ami felőröl. Mint egy szem őröltbors a mozsárban...

A kedvesemnek vannak értékei, az írottak ellenére sem gondolom róla, hogy rossz ember lenne. Az is egészen biztos, hogy az ex afféle pótanya szinten kell csak neki- de úgy nagyon. Néha nem tudom, alappal vagyok-e -mondjuk ki- baromi féltékeny rá, mert neki mindent megadott és a mai napig megad a kedves. Egzisztenciát, gyereket. Míg én a saját egzisztenciámat miatta veszítettem el- de ezt nem ismeri be- a gyerekre meg várjak, ha egyáltalán...

Jót tett, hogy kiírtam magamból, köszi, hogy elolvastátok, csók érte:

- a világ legnagyobb lúzere-


2009. jún. 19. 09:40
1 2 3 4 5 6
 1/56 anonim ***** válasza:
71%
Te már leírtad ide ezt a sztorit egyszer?kísértetiesen hasonlít egy lány történetéhez, csak nem volt ilyen részletes.
2009. jún. 19. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/56 A kérdező kommentje:
Igen, leírtam, amivel magamra haragítottam az összes elhagyott volt feleséget itt a neten, de érdemi, kulturált reakciót nem kaptam. Már, ha arra a történetre gondolsz. Az valóban nem volt ennyire részletes.
2009. jún. 19. 09:50
 3/56 anonim ***** válasza:
100%

Emlékszem rád.Nehéz ez a helyzet, különösen, hogy szereted.De, ha jót akarsz magadnak, akkor kezd egy új életet nélküle.Talpra fogsz állni.

De persze, ez csak ekkor sikerül, ha már elérted azt a pontot, hogy az életösztönöd elég erős.Erősebb, mint az érzelmeid.Tudom, hogy sikerülni fog, ha elérkezett az idő.

Mostmár kevésbé érezlek beszűkültnek, mint múltkor.Akkor nem írtam, mert úgy éreztem, hogy még nem tudsz szabadulni.

2009. jún. 19. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/56 anonim ***** válasza:
100%

És a nulláról is sikerülni fog, hidd el.

Sajnálom, hogy a múltkor annyit bántottak.Nem ismernek téged(persze én sem), ezért könnyen ítélkeztek feletted.

2009. jún. 19. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/56 anonim ***** válasza:
100%
Menj. Borzasztó nehéz lesz, de már mentél máskor is, most is menni fog. Ha jót akarsz magadnak. Én jót akarok neked. Lehet, hogy egyszer csak meg is könnyebbülsz. Fedezd fel a kicsi örömöket, és legyen valaki, akivel annyit beszélgethetsz, amennyit csak bírsz. Sok sikert, szurkolok!
2009. jún. 19. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/56 anonim ***** válasza:
100%

szia én 8 éve vagyok férjnél, de ha a párom exe beleszólna, vagy irányítaná az életünket, ahogy a ti esetetekben is van, én kalap, kabát otthagynám, bármennyire is szeretem.

Lehet azért várat a gyerekkel is, mert az ex azt mondta. Biztos még szereti.


Nagybátyámék 5-ször voltak lombikon, műtötték. Nem esett teherbe az asszonyka. Amikor megcsalás miatt elhagyta a nagybátyám, újból nősült. Amikor az új asszonyka ment az orvoshoz, közölte vele, hogy terhes.

A nagybátyám majdhogynem megverte, már váláson gondolkodott, mert úgy tudta, hogy miatta nem lehet gyerek.

Egyik vizsgálat alkalmával elszólta magát a doki( mert X.-né, X.-né, és már nem emlékezett az első asszonyra), hogy hogyhogy vállalta a babát, amikor előtte már 3-at elvetetett?


Na hát gondolhatod, hogy mekkora cirkusz volt belőle, majdnem hogy rendőrségi ügy is, nagybátyám teljesen kiakadt, sírórohamok, stb. De azóta hál Istennek van 2 gyönyörű gyereke.



ezt csak azért írtam le, hogy a látszat mögött néha teljesen más van, csak félnek bevallani az igazságot, vagy még saját maguknak is hazudnak.

2009. jún. 19. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/56 A kérdező kommentje:

Köszönöm az eddigi válaszokat.

Exet szereti, de nem mint nőt, hanem, mint az eddigi életének társát, a gyereke anyját- és ez rendben is van. Nem tudnék együtt élni azzal, aki sz*rik bele a régi családjába. Ex a leírtakon kívül nem szól bele az életünkbe, ezt kedves nem hagyja, letöri a próbálkozásait.

Én pusztán 3 dologra keresem a választ:

- Hogyan képes jópofizni azzal, aki engem elutasít?

- Miért fontos az adott szava mindenhol máshol-kivéve engem? Miért ragaszkodik hozzám ennek ellenére? Hisz már szeretkezni sem vagyok képes vele... Lehet, hogy szeret, csak nincs semmi empátiája?

- Hogyan lépjek ki ebből, ha minden kötél szakad tök nulla forinttal, két állatkával, autó nélkül, ezzel elérve, hogy BIZTOSAN nem lesz gyerekem sosem?

:(

2009. jún. 19. 10:18
 8/56 anonim ***** válasza:
100%

Csapdában vagy? Hosszú a sztori de mi a rövid megoldás!!

LÉpj ki a csapdádból, amíg meg nem fog teljesen. Te is érzed! Magad írtad, hogy rövid a megoldás.

Örülj, hogy nincs gyerek, és lépj le gyorsan!

Én úgy látom, nincs már semmi vesztenivalód. Hagyd ott a várost is, kezdj új életet! Akár egy albérletben!

Valahol ott vár téged az igazi! Siess, hogy még szülhess Őneki gyereket! Lehet, hogy egy gyerek is jár mellé, már megszületett, aki olyan lesz, mint a sajátod?

Itt nics semmi keresnivalód. Szerintem. Ne halogasd az időt, van fontosabb dolgod is. Ők ellesznek a sírig egymással, nics neked erre szükséged. És időd se. A gyereked jobban tudta, mint Te: nem ide akar ő jönni. Megtettél mindent, (segítettél gyógyulni). Menj!

Hívj fel egy régi barátodat egy régi városban! Kezd el a saját életedet! Ennyire azért nem érsz rá! Kihasználtak.

2009. jún. 19. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/56 anonim ***** válasza:
100%

Ez hülyeség, amit gondolsz! Azt hiszed, itt kell maradnod, ha akarsz saját gyereket. Ez nem igaz! Csak amíg itt meditálsz, addig meg tényleg letelik az idő.

Gyereket igazi szeretetbe kell szülni. A tiétek valami kényszer-vonzódás. Ez nem jó. H ajó szerelem lenne, azt éreznéd, hogy felemel. Ha akarsz még valaha gereket, menj el azonnal! Biztos van valami régi osztálytársad, barátod vagy rokonod, aki kisegít egy-két hónapig míg elindulsz. Akár szállással, munkahely-kereséssel. Egy tízezrest csak össze tudsz spórolni, azzal elmégy baráti szivességre, aztán kérsz segélyt addig. A jogosítványt újítsd meg, ezt még fizettesd ki a "kedveseddel" ennyit megérdemelsz.

Minek ide gyerek? Idegroncs anyja lenne pár év múlva! Ha borsszemnek érzed magad a mozsárban, az azt jelenti, menekülj! ha kétszer volt depressziód e mellett a férfi mellettt: menekülj! Nem fog engedni, ő ilyen. Nem zár le soha semmit. De te vágj el mindent! Töröld ki a számát, dobd ki a fényképeit, mindnt, ami rá emlékeztet. Egy nap alatt hajíts el mindent. Lehetetlennek tűnik, de meglátod, hogy felszabadulsz utána! Ennél az is jobb, ha egy egyéjszakás ismeretlentől szülsz magadnak egy gyereket és slusz-passz.

Ne tedd gallyra magad! Inkább útlapura őt!

Érzed te ezt, nem kérdeznéd. Ennyire nem lehetsz nyúlszivű. Ha igen, akor meg is érdemled!

2009. jún. 19. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/56 anonim ***** válasza:
100%

Számomra inkább olyan vagy, mint egy szúnyog a pókhálóban.

vagy inkább mintFrodó az óriáspók csapdájában. Mikor bebábozta és megbénult, de Samu azt hitte, halott.


Miért nincs saját pénzed? Ez a férfi rabszolgaként tart téged!

2009. jún. 19. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!