Anyámmal van elég komoly konfliktusom. Mi a teendő, hogy elkerüljem, hogyan tudom tálalni anyámnak ezt az egészet?

Egy ideje az anyám elég furán viselkedik. Egyik pillanatban kedves és aranyos, a másikban pedig, mint derült égből villámcsapás: elkezd ordibálni. Nem nagyon tudom, hogy mi a kiváltó ok. Nem szoktam szemtelen lenni, vagy ilyesmi. Többször is előfordult, hogy valami dühkitörés féle dolga volt és elkezdte cibálni a hajam vagy addig ütött teljes erejéből, amíg nem kértem sírva, hogy hagyja abba, és hogyha sírok előfordul, hogy üt rajtam még. Természetesen ha vendégségben vagyunk,vagy van még ott valaki, akkor kedves és aranyos és olyan, mintha felhőtlen lenne köztünk a kapcsolat. Senkinek nem beszéltem még erről. Édesapám se tudja, mert a szüleim elváltak. Anyámról azt kell még tudni, hogy azon kívül, hogy elvált nincsen túl rossz élete (szerintem), de mindíg panaszkodik mindenféléről, meg nem bírja elviselni, ha nem ő van a figyelem középpontjában. Elég rossz a memóriája is. Gyakran szoktunk amiatt vitatkozni, de hiába nincs igaza, sosem enged, és mindíg én jövök ki rosszul belőle, akkor is, ha kiderül, hogy igazam volt. Szerintetek ő teljes mértékben tisztában van azzal, amit csinál? (Amikor rájön ez az egész fura dolog, akkor vörös lesz a feje, meg olyan hangon kiabál, ami egyszerűen már fáj, mert tudom, mi jön... és olyan, mintha neki jól esne, hogy ver...)Vajon hogyan fogadná, ha elmondanám neki, hogy nekem ez így nem jó, meg nem is nagyon értem, hogy miért csinálja? Előre is köszönöm a segítőkész válaszokat.