Mihez kezdjek ezzel a helyzettel? Tartok tőle, hogy napokig együtt kelljen laknom vele!

Nem tudsz mást csinálni, mint elfogadni a helyzetet.

Ez gyakorlatilag egy betegség, vannak különböző vállfajai, vannak különböző kiváltó okai, és vannak olyan részei is, amikor a beteg szellemileg tiszta, más órában, másik napon viszont nem.

Aki ilyen beteg körül van, annak nagyon nagy odafigyelés kell, hogy mindig a beteg adott állapotában megfelelően reagáljon. Ha tiszta az illető, akkor lehet vele beszélni akármiről őszintén stb. Amikor egy kicsit "szellemileg zavart", akkor viszont úgy kell vele beszélni, úgy kell válaszolni, mintha az lenne az igaz, és az lenne a természetesen, ahogyan ő akkor és ott megnyilvánul.

Ha nagyon nem bírod "követni", majd hazajössz hamarabb!

Meg kell mondjam neked őszintén, hogyha ezért kerülöd a dédidet én arra most nem is találok szavakat mennyire aljas, alávaló dolog. Egyszer te is leszel öreg, ne adj isten beteg is. Akkor neked milyen lenne, ha mindenki levenné rólad a kezét, hogy "fujj fujjj beteg, nekem nem kell"!?

Sajnos baromira fájó dolog ez mindenkinek még is szeretni kell és törődni vele, figyelni rá, látogatni.

Nagypapám betegen feküdt évekig. Az utolsó 1-2 évben ha bementem hozzá mosolyogtam rá, beszélgettünk, kérdeztem szüksége van-e valamire, már sosem ismert meg. Mamám mondta el neki mindig, hogy az unokája vagyok én meg sírtam mint egy idióta a mosdóban, hogy ennyire rossz állapotban van már. Előtte erős voltam, de tudtam hogy soha még csak fogalma sincs arról, hogy ki vagyok, így pedig eszeveszettül nehéz volt jókedvűen bemenni hozzá.

Egy rokonom szintén hasonló problémákkal küszködött. Ő ugyan tudta kivagyok, de mindig az olyan rokonokról kérdezett, akik már régen meghaltak. Hogy vannak, mit csinálnak, stb. Ha elmondtam, hogy már nem is él, akkor kérdőre vont, hogy ő ezt miért nem tudta, hogy lehetünk ilyenek, hogy elhallgattuk stb (ott volt a temetésen), így mindig olyan mintha a kést forgatnák a szívemben, de azt kell hogy válaszoljam, hogy jól vannak, minden rendben velük. :(

Ergo, nem kell ezt kezelni. Legyél kedves, megértő és segítőkész! Fogadd el, hogy ő a dédimamád, aki valószínűleg egykor nagyon szeretett téged, hát most te is szeresd ugyanúgy feltétel nélkül őt!

"Egy félresiklott szervezésből adódóan akkor megyek látogatóba mamámékhoz, amikor dédim is ott lesz.

Én másképp nem tudtam szervezni... átszervezésre nincs lehetőség"

Ebből pedig nekem nagyon az jött le, hogy ha lehetne, átszerveznéd, hogy még véletlenül se fussál össze vele.

Első hozzászóló vagyok:

szerintem a kérdező inkább fél, fiatal még, nem találkozott ilyen helyzettel, ezért legszívesebben megfutamodna.

Az élet most mutat neki ebből az oldalából is egy keveset, szerencsére ez most még az ő életében nem "élesben megy", inkább csak ízelítő, hogy bizony van ilyen is.

Én is meg voltam rémülve, amikor azt tapasztaltam nagyimnál, hogy valami "nem stimmel", és rohantam az orvoshoz, elmondtam, hogy miket csinál, miket mond....

Ki tudja azt előre, hogy mikor mit hoz az élet.

Kérdező most egy kicsit megtapasztalja ezt is, azért írtam neki, ha túlságosan nyomasztó számára, legföljebb hazautazik hamarabb. Most még megteheti.