Igaz, hogy ha nem hagyunk önállóságot a gyereknek úgy 25 felett, az megrontja a kapcsolatot?

Miért mit gondolsz, szerinted nem?

Engem anyám mindig kiszolgál amikor nem! is kérem. Utána pedig a végletekig felidegesíti magát mert én nem vagyok hálás. Amikor pedig segítséget kérek tőle akkor csak beszél és beszél, hogy bezzeg máskor, ahelyett, hogy segítene, vagy azt mondaná, hogy nem. Nem is vagyok másért a közelében, csak mert még nem vagyok önálló.

Azért egy fiatalnak szerintem érdemes már egész kicsi korában betáplálni az agyába, hogy nincs mindig ott valaki, akit lehet ugráltatni, ne legyen "életképtelen". Akár már 11 évesen is megfoghatja valaki a porszívót és rendet rakhat a szobájába, 16-7 évesen, szerintem elvárható lenne, hogy a teljes szobáját rendben tartsa valaki, a későbbiekben már akár az egész házat is puccba vághatja, ha éppen ráér, hogy ne a szülőknek kelljen egész napos munka után még ezen is fáradozniuk, avagy megfőzhet egy vacsorát, stb.

Legalábbis én eszerint lettem nevelve. Sosem voltam babusgatva, de én jónak is érzem ezt. Végtelenül rosszul érezném magamat, ha huszonéves létemre éheznék egész nap, mert képtelen lennék főzni magamra, avagy nem tudnám beindítani a mosógépet. Viszont általában sok ilyen fiatal fel sem fogja, hogy mi lesz ha már nem lesznek a szülők, elköltözik otthonról, vagy bármi. Nekik az adott helyzetben baromira kényelmes.

igen. sajnos tapasztalom, mindent megcsináltak mindig is helyettem, ebbe annyira beleneveltek kiskorom óta h egy idő után nem értettem mi bajom van de minden bajom lett. éreztem h valami mást is kéne tennem mint amit addig tettem h valami értelmes életem legyen de alig kezdek most is rájönni h mit kéne/lehetne.

emiatt, mivel azt látom h az életem tönkre van téve és nem igazán tudom még, hogyan jöjjek ki ebből, és azt is látom, ki az oka ennek, abszolút megrontja a kapcsolatot. próbálom megérteni, elfogadni a szülőt h csak jót akar, de talán akkor fog menni ha majd valaha emberhez méltó életem lesz. Sz** azt látni magamon állandóan h képtelen vagyok a szeretetre az iránt, akit pedig a legjobban kéne szeretni. a dologról ugye meg beszélni nem igazán tudunk itthon, mert amikor említettem, akárhogy is mondom, elbeszéltünk egymás mellett, szóval csak a a végtelen optimizmusomnak köszönhetem h még élek.

Én már gyerekkoromban is szívesen megcsináltam magam körül, amit tudtam, amikor anyám nem csinálta meg.Igen, megcsinálta, de sokszor látszott rajta, hogy neki nyűg, ha nekem kell csinálnia valamit.Felnőttkoromtól aztán folyamatosan kaptam a beszólásokat, hogy én teher voltam.

Hadd ne írjam le, erre miket szoktam válaszolni.

Ha önálló voltam, az volt a baj, ha nem voltam önálló, akkor meg az.

Hát, akkor már szerintem jobb, ha egy szülő "körbe repkedi" a gyerekét.Nem a kiszolgálástól lesz valaki önállótlan.