Mi a titka a hosszu házaságnak?

Én most rossz leszek és olyat mondok, amit nem szabad.

A környezetemben többféle házasságot is láttam, ráadásul olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy a hátteret is volt szerencsém szemrevételezni, nem csak a felszínt. Persze csak annyira, amennyire egy közelebbi-távolabbi rokon vagy ismerős ezt láthatja.

Azok a házasságok, amik úgy indultak, hogy "jaj, de szeretjük egymást", legkésőbb 8-10 év múlva pokollá váltak, nagy részük végződött válással. Törvényszerű volt, hogy egy idő után a hűdenagy szerelem elmúlt, aztán nem jött a helyébe semmi más.

Ellenben azok a házasságok, ami valami más miatt köttettek, meglepően sokáig tartottak és előbb-utóbb ki is alakult a viszony a férj és feleség között. Volt mifelénk házasság "ha már megcsináltad neki a gyereket, vedd is el!" jeligével (mondjuk ott a leányzó direkt fogta meg a jóképű és jó családból származó fiút), volt "menjél hozzá, nem valami szép, de jó családból származik, gazdagok a szülei!", akadt olyan, ahol maguk sem tudják, hogyan kerültek össze, de egyszerűen nem tellett két külön lakásra, a szülők meg egyiküket sem fogadták be ("mer' ha neked ez kellett, nem az, akit mi kinéztünk, akkor most már maradj vele!") - akadt itt minden. És az ilyen, muszájból köttetett házasságok mind évtizedeken át tartottak. Talán azért, mert volt valami indok, hogy miért kellett férjnek és feleségnek minden ésszerű határon túl is együtt maradnia.

Persze ilyet nem szabad írni, csak mindent elsöprő, lángoló szerelemből szabad házasodni és csak az az igazi, ha ezt már az első pillanatban érzik a felek, a házasság meg csak tökéletes lehet, az első vitánál válni kell, mert mindenki megérdemli a jobbat.

De én akkor sem hiszem el, hogy a fene nagy rózsaszín köd eloszlása után van még bármi, ami összetarthat egy kapcsolatot, ha nincsenek mindenféle földhözragadt külső indokok.