Mostanában (kb.2 napja) nagyon nagyon féltem anyukámat. Ha nincs velem mindig azon aggódok, hogy él-e még. Nagyon rossz így élni. Csak azt várom mindig, hogy hazaérjen. Folyton felhívnám, hogy hol van és mikor jön. Miért van ez? 13/l

Van valami különös okod, hogy most ennyire félted? Betegesebb vagy más lett valami?

De azért ne nagyon erösitd magadban ezt az érzést, mert valószinüleg semmi alapja, másrészt ha netán meghalna (amit nem kivánok neked), az élet akkor is megy tovább és te is túlélnéd, de biztos nagyon megviselne. NE törd ilyeneken a fejed, mert ennek semmi értelme, a jelenlegi életedet rontod csak az ilyen gondolatokkal.

Jaj egyszer nekem is volt egy ilyen érzésem,mielőtt elmentem volna suliba reggel,úgy hiányzott,mint még soha,pedig ott állt mellettem várta,hogy elinduljak a suliba,már majdnem bőgtem,nagyon szar volt. Akkor úgy otthon maradtam volna :(

De utána el is múlt,persze szeretem,nem azt akarom mondani,hogy nem,csak szar lenne,ha minden nap ezt érezném.

16l

Nekem is van ilyen érzésem anyukámmal kapcsolatban állandóan, viszont én 24 éves vagyok, és kicsi korom óta előtörnek ezek időnként. Nekem épp ma volt ilyen, hogy hajnalban fent voltam, és az anyukám aludt a másik szobában, és egyszercsak elöntött az fojtogató érzés, hogy mennyire szeretem, és annyira aggódtam nehogy baja legyen (alvás közben), és elsírtam magam, mert tudatosult bennem, hogy mindenkinél jobban szeretem, és hogy milyen hálás vagyok azért, hogy felnevelt. Hogy mennyit szenvedett értem egész életemben, amikor egyedül felnevelt. Mindig csak türelmes volt és adott mindent, amire szükségem volt. Ezek általában így egyszerre törnek fel belőlem, az aggodalommal együtt. Ha nem lesz, valószínűleg nem fogom túlélni. Egyébként nagyon jó egészségnek örvend, amióta élek, soha nem láttam betegnek.

24/N

Ezek a nagyon erős aggodalmak valószínűleg kis tudatalatti foszlányok, amik kisbaba korotokból maradtak meg, amikor a túlélésetek nagyon kritikusan kötődött az anyukátokhoz, mert magatokat a legkevésbé sem tudtátok ellátni. És ezeknek a maradványai törnek fel néha a mélyből ilyenkor.

Azért gondolom ezt, mert ha ilyen szintű intenzív érzelmeket, sírást stb.-t vált ki belőletek ez a többnyire megalapozatlan félelem, akkor ez valami nagyon mély ösztönös dolog lehet.

Egy kicsit off...

Az én fiam pont ilyen. 10 éves, és kb egy éve folyton aggódik miattam. Amikor elmegy valahová, és én itthon maradok, megkérdezi, hogy jól vagyok-e. A suliból is sokszor telefonált, hogy itthon vagyok-e, jól vagyok-e, stb. Egy kicsit megnyugtató, hogy más is van így, nemcsak az én fiam. Hajlamos vagyok túlreagálni dolgokat, mint ezt is, de már természetesebbnek (próbálom) veszem. Egyszerűen csak nagyon szeret.

Én is pont így vagyok anyukámmal csak én már évek óta.Mindig azon agyalok h ha elmegy akkor hogyan kellene nevelnem a húgomat, vigyázni rá stb. Ha néha ki is borulok akkor azzal vígasztalom magam h már ha meg történt erősebb leszek :) de remélem ez csak sokára fog megtörténni :))

Szerintem ha ilyeneket érzel akk próbálj meg minnél több időt vele tölteni az segíteni fog :)