Mit gondoltok erről az elméletemről? (szingliség)

Nem gondolom, hogy nálad, meg sok embernél ez fedő duma lenne. Akkor éppen te úgy érezted jól magad, és csak később "értél" meg a családalapításra, mikor megtaláltad azt az embert, akivel ezt el tudod képzelni.

Ha visszagondolsz, gyakran voltál szomorú amiatt, hogy nincs senkid? Mert ha nem, akkor ez nem fedő duma volt, csak most már nem tudnád elképzelni, hogy úgy jól érezd magad:)

Rohadtul utáltam szingli lenni.

20-22 éves koromig nem volt senkim, irtó rossz érzés volt, a barátaim mind párkapcsolatban éltek én meg mint egy szerencsétlen nem találtam a helyem, állandóan kitaláltam hülyeségeket, mindig csavarogtam csakhogy lefoglaljam magam. De esténként még a többiek a párjukkal feküdtek le addig én egyedül néztem a tv-ét ünnepeket egyedül töltöttem.

Én a szingli nőket, férfiakat sajnálom, mert eszembe jut, hogy de sz.r volt nekem egyedül lenni és biztos neki is rossz csak tagadja.

Ez az empátia hiánya. Amikor azt hiszed, mindenki úgy érez egy bizonyos helyzetben, mint te.

Egyébként van az önként vállalt szingliség, és a kényszerszingliség. Utóbbi szerintem nem ide tartozik.

Hát van abban valami amit leírsz, de az az igazság, hogy sok szingli titkon családos akar lenni, sok családos meg szingli, úgyhogy a fene tudja ezt már követni.

Egyébként a család nagyobb valószínűséggel boldogabb életet eredményez(ne), ha nem lennének az emberek alapból is összezavarva mindenféle sz@r propaganda marhasággal, hogyha nem tömnék a fejüket mindig azzal, hogy mitől lesznek boldogok, és valljuk be a fogyasztás szempontjából a szinglik értékesebbek, mert ők költik a pénzüket magukra, luxuscikkekre, nyaralásra, sőt aztán ők vásárolnak végül minden hülyeséget a gyereküknek ha mégis lesz, mert már meg vannak fertőzve, szóval ez a szingliség csak mítosz, a jóléti társadalom terméke. Ez nem a Te fedődumád, hanem azoké, akik ezt a szádba adták meglovagolva a manapság oly divatos párkapcsolati problémákat. Ne dőlj be nekik.

Igaz, 25 vagyok, és most jönni fog mindenki, hogy még változni fog, és értékelem a nagy emberismeretet, de én imádok egyedül lenni. Az emberek lefárasztanak, nem szeretem a társaságot. 7 milliárd emberből biztos több ilyen is van - az ellenkezőjét állítani meggondolatlanság lenne.

És az ember társadalmi lény, nem társas. A fordításban elvész a lényeg.

Az empátiát ugyan nem rád írtam, de hogy jön az empátia ahhoz, hogy boldognak érzed magad? Az empátia az, amikor bele tudod képzelni magad más helyébe. Feltételezni, hogy egy adott helyzetben mindenki más úgy érez, mint te, kevés empátiára vall, hisz nem tudod elképzelni sem, hogy más esetleg máshogy érezhet.