Mit csináljak, ha kicsinál a családom? Teljesen reménytelen a helyzetem. Kérlek adjatok tanácsot!

20 éves egyetemista lány vagyok. Anyukám teljesen kicsinál. Nem engedett el oda egyetemre, ahova szerettem volna menni, beleszól a párkapcsolatomba, mindent megmond. Ha nem egyezik a véleményem az övével, elkezd üvöltözni, hogy nem lehet ennyire hülye, vagy pedig direkt csinálom, ami még rosszabb. Kibírhatatlan.

A barátaimmal nem találkozhattam, nem csinálhattam semmit, elvárta, hogy folyamatosan itthon üljek, és tanuljak (mindig jó tanuló voltam). Megszabta, hogy mikor msn-ezhetek, kivel beszélhetek, és gyakran még azt is megmondta, hogy mit írjak az illetőnek. Emellett persze folyamatosak voltak itthon a veszekedések. Sajnos hazugságokkal próbáltam megoldani a problémát, így el voltam engedve erre-arra, de általában nem tudták, hogy igazából hol vagyok, és kivel. Addig minden tök jó volt, míg nem itthon voltam, alapvetően egy vidám lánynak mondanám magam, de ha itthon kell lenni minden nagyon rossz. Lelkileg nem bírom itthon anyukámmal. Az egyetemet is utáltam, ezért szinte kirúgattam magam. Újrafelvételiztem, és egy másik szakon vagyok, amit imádok. De itthon nem lett jobb a helyzet, minden csak rosszabbodott. Bejárós vagyok a suliba, itthon lakok sajnos. Nincs lehetőségem elköltözni. Munkát nem kapok, mert rengeteg a labor és a gyakorlatom, és sehova nem vettek fel eddig ilyen időbeosztással :(

Közben lett egy barátom, akit imádok, a világ legrendesebb sráca, de anyukám nem szereti. El voltam tőle is tiltva, így titokban találkozgattunk hónapokig (távkapcsolat egyébként), de nemrég kiderült itthon, hogy együtt vagyunk. Anyukám már nem szól bele, hogy kivel vagyok, de így sem javult a helyzet.

Kiderült több hazugságom, így még jobban ellenőriz, és nyomoz utánam. Persze tudom hogy nagyon csúnya dolog volt hazudni, de nem tudtam máshogy megoldani, hogy kicsit nekem is legyen "életem". Most itthon mindenki utál, és nem igazán beszélnek velem. Vagy ha igen, akkor abban nincs köszönet. Anyukám mindent ellenőriz. Átkutatja a cuccaimat, felbontja a leveleimet, nézi a neptunomat, talán a tanulmányi osztályon is faggatózott utánam. Megmondja, hogy mit vegyek fel, hogy sminkeljem ki magam, a hajamat rendszerint ő akarja megcsinálni. Jah, igen, smink. Neki csak az az igényes, aki mindig talpig sminkben van, és kihívóan öltözködik. Én pedig nagyon nem ilyen vagyok, és ezen is folyamatosak voltak a viták.

Most már tényleg minden percemmel el kell számolnom, meg kell mutatnom az órai jegyzeteimet, hogy voltam suliban (soha semmikor nem lógtam sehonnan). Egyes veszekedések során nagyon durva dolgokat is a fejemhez szokott vágni, pl hogy lehet kár volt megszülnie, vagy hogy utál, vagy ha nem húzom meg magam, kidob. Tudom, hogy ő az anyám, és amíg itthon lakok kb az van, amit ők mondanak, de ez akkor is sok. Mindent megszab nekem. Tanulni sem hagy, mert 5 percenként beront vmi teljesen értelmetlen ürüggyel, amiből veszekedést kovácsol. Apukám eddig jó fej volt, és nagyjából megértő, de a hazugságaim után már egyáltalán nem az. Ő is utál. Olyan, mint ha púp lennék a hátukon.

Ha itthon vagyok, görcsöl a gyomrom, remegek az idegességtől, van, hogy sírógörcseim vannak. Nem tudok így élni, és nagyon szeretnék elköltözni, és normális körülmények közt lenni, de nem sok esélyt látok rá. Kolit nem kapnék, albérletre pedig nincs pénzem. Rokonok 200 km-es körzetben nincsenek.

Nagyon el vagyok keseredve, itthon nincs egy nyugodt pillanatom, mert folyton attól rettegek, hogy anyám mikor trappol be, és mi lesz. Jah, olykor a tettlegességet sem veti meg. Régebben folyton piszkált az alakom miatt (pedig egyáltalán nem vagyok kövér), aminek bulímia lett a vége... Úgy érzem teljesen tönkretesz. Néha elnézem, hogy másokat szeretnek a szülei és milyen jó a kapcsolatuk velük, kicsit irigykedek. És míg mások buliznak és szórakozni járnak, nekem annyi jut, hogy ha jól viselkedek, este netezhetek egy órát.

Mit csináljak, hogy változzon a helyzet?? :( Ezt így már nem tudom meddig bírom.