A családtagok szemében a gyermekem problémás. Már a 17 éves domonvölgyi gyilkoshoz hasonlítják. Hogyan védjem meg?

Egyedül nevelem a 7 éves kisfiam. Mindössze két családtagom él az apukám és az apai nagymamám. A fiamnak ők ketten és én jelentem a családot.

A nagypapa és a dédmama szerint nagy gondok vannak a gyerekkel. Túl intenzív, túl heves, túl erőszakos, túl hisztis, túl érzékeny.

Szerintem teljesen normális, átlagos. Szerintem ilyennek kell lennie egy kisfiúnak és inkább ők túl idősek már egy kisgyerek dinamikájához.

Állandóan bántják, kiabálnak vele, rácsapnak, mindenért rászólnak.

Igaz, hogy be nem áll a szája és folyton mozgásban van. Valamit mindig csinál, nem tud nyugton lenni. De ez miért baj? A szabályokat betartja, vagy legalábbis nagyon igyekszik, hogy jó fiú legyen és segítsen...

Tegnap este a híradót nézve felhívott telefonon a dédi, hogy vegyem észre mivé fajulhat ha nem fogom erősebben a gyereket (a 17 éves domonvölgyi gyilkost mutatták éppen).

De valamikor volt a nyáron is egy eset, ahol napokig ölte sorba a családtagjait egy bekattant srác (állítólag számítógépes játékok hatására)...akkor is azonnal azzal jöttek, hogy ne csodálkozzak majd, ha én is gy járok. :(

Extrém durva szerintem az ilyen összevetés. Egyszerűen nem is értem, hogy miért kell ezeket párhuzamba álltani az én fiammal. Meg egyáltalán miért kell mindig a rosszat belelátni.

Ez generációs különbség?