A haverjaim előtt nem mondhatom meg miért nem bulizok, de így mindig hívnak, piszkálnak amiért nem megyek?

Soha nem jártam bulizni. Nekem ez így jó. Soha nem volt az én világom a piálás, discozás stb. Az egyetemre kerülve ezt nagyon kevesen képesek megérteni. Mindig hívogatnak, meg mindig meg akarnak "menteni" hogy majd ők elvisznek bulizni és bevezetnek ebbe a világba... Az igazság az, hogy jó oka van annak, hogy nem megyek. Az apám évek óta iszik, mondhatjuk, hogy egyfajta alkoholista. Napközben megállja, hogy ne igyon, eljár dolgozni rendesen, az ismerőseink még csak nem is sejtik, hogy valójában milyen. Esténként kocsmázik, elmegy 2-3 órára a közeli kiskocsmába, betol 1-2 sört, valamennyi töményet és nem részeg ugyan, de ahhoz eleget iszik, hogy kötekedjen velünk. Én így nőttem fel, 6 éves korom óta ezt csinálja. Nem vagyok képes tolerálni az ivást. Tudom nem kellene kivetítenem másokra a családi problémáimat, de egyszerűen nem szeretek ittas emberek közt tartózkodni. Egyáltalán nem tartom normálisnak, menőnek meg pláne nem mikor a csoporttársaim arról mesélnek, hogy rúgtak be múlt szombaton. Persze soha senkinek nem beszéltem még apámról, az egyik barátnőmnek pár hónapja próbáltam, de nem fogta fel a dolgot. Fogalma sincs ez milyen és nem érti. Tulajdonképpen ezért nem tudom hibáztatni, szerencsés, hogy nem tudja átérezni milyen is így élni, felnőni. A haverok előtt általában jól leplezem az ellenérzéseimet, azt szoktam mondani, hogy mindenkinek másra van szüksége, nekik erre, nekem meg nem, én elfogadom, hogy ők úgy élnek, ők is tartsák tiszteletben, hogy én meg így. De legbelül elborzaszt az egész és taszít. Nekem egy részeg ember/pasi nem aranyos hanem félelmetes. Talán pont ezért nincs kapcsolatom sem. A korombeli fiúk többségének természetes, hogy eljár discókba, beiszik stb. De én ettől rosszul vagyok, nem tudnék egy ilyen emberrel együtt lenni. Az egyik legnagyobb félelmem, hogy egy olyan férfi mellett kötök ki mint az apám. Persze tudom, hogy attól hogy valaki tizen huszonévesen bulizik, piál stb még nem lesz alkoholista, de akkor sem tudom tolerálni. Nem bírnám, ha csak egyszer is úgy kellene látnom a páromat.

Ezekkel azért nagyjából megküzdök én magamban, de nem tudom mit tegyek, amikor hívnak bulizni. Nem akarok erről beszélni velük, nem érzem őket olyan közel magamhoz, hogy megtegyem. Nem akarok én lenni a társaságban "a lány az alkoholista apával". Inkább vagyok az "antibulizós". De fáj, mikor pl egy csoporttársnőm hív, hogy menjünk, tök jó lesz, bulizni kell ismerkedni fiúkkal stb. Legjobban az fáj mikor az a barátnőm próbálja rámerőltetni a bulizást, akivel már beszéltem a dolgaimról. Mit tegyek, hogy bújjak ki a meghívások alól? Hogy bújjak ki alóluk úgy, hogy ne is hívjanak többet? Ettől még szeretnék velük jóban lenni, de bulizni nem.

Köszi aki elolvassa, már az is segített, hoyg kiírhattam magamból.

21/L