Tényleg akkor keresztelhetik meg a szülők a gyermeküket, ha előtte rendszeresen jártak templomba?

Nem szabad, hogy egy-egy pap alapján ítéljük meg egyházunkat! Ne általánosítsunk. Ha valaki nem szereti gyermekét, nem neveli, eldobja, az nem jelenti azt, hogy minden anya ilyen lenne. Ugye? senki sem örülne, ha egy anya után ítélnének mindenkit. Értük csak imádkozni tudunk. Az egyház téglái mi vagyunk. Nem KELL menni Szentmisére, hanem jó oda járni. Hidd el. Társas lények vagyunk. Szükségünk van közösségre, ahogyan a közösségben megvallott hitre is szükségünk van. Próbálj elvonatkoztatni az atya elvilágiasodott, nem túl pozitív hozzáállásain és próbáld ki magadért, a családodért. Tervezd el, hogy ma elmegyek a Szentmisére, de nem mások vagy az atya kedvéért, hanem mert én vagyis te szeretnél találkozni Istennel, Jézus Krisztussal az Oltáriszentségben. Kicsit leülni és körülnézni, hogy jéééé, sokan mások is eljöttek, hogy találkozzanak vele. Imádkozz gyermekedért és családodért! Adj hálát, hogy velük lehetsz, hogy rád mosolyognak, hogy megölelnek és füledbe súgják, hogy szeretlek anya...ezt mind mind megköszönhetjük Istennek, hisz az öröm Istentől való. Biztos vagyok benne, hogy ha ilyen oldalról közelíted meg, felemelő érzés lesz Szentmisére járni.Hetente egy órát igazán Neki szentelhetünk.

Amúgy, a kérdésedre a válasz. Valóban, papja válogatja. Van, aki elvárja, hogy ott légy, hogy beszélgessetek, van aki hozzád sem szól, utána sosem találkoztok és mégis megkereszteli a gyermeket. Nem hinném, hogy ez jobb megoldás. Elég személytelen. Az ilyen beszélgetések alkalmával /jó esetben/ is csak közelebb akar hozni benneteket egymáshoz és Istenhez. Ez csak jó nektek. Ne akarjatok elrohanni minden mellett kifogásokkal. Honnan tudod, hogy rossz, ha meg sem hallgatod?

áldott napot. remélem hamarosan gyarapodik közösségünk egy új taggal, gyermekeddel :)

:) A papok már csak ilyenek:) Feladatuknak tekintik, hogy gyarapítsák az aktív hívek számát, és ezt ki-ki a maga módszerével igyekszik elérni. Van szigorú, van, aki bűntudatot próbál ébreszteni, ám akad olyan is (egy ilyennel találkoztam eddig), akiből árad az alázat és lelki tisztaság.

Számít az is, hogy milyen vallású vagy. Tapasztalataim szerint a katolikus papok merevebbek (én katolikus vagyok), az unitáriusok sokkal lazábbak (a feleségem).

Én gyakorlatiasan állok hozzá a dologhoz, mindig azt az utat választom, amelyik a legjobb nekünk, illetve a legkevesebb konfliktussal jár ránk vagy a gyerekeinkre nézve. Én egyáltalán nem vagyok vallásos, sőt, ateista létemre teljesen nélkülözhetőnek találok bármilyen vallásos tevékenységet. A párom már más, bár templomba ő sem jár, az esti imái például kihagyhatatlanok. Teljesen természetes, hogy a gyerekeink meg lesznek keresztelve, mint ahogy az sem volt kérdés, hogy egyházi esküvőt is tartunk.

Amikor még csak terv volt, hogy milyen egyház szerint esküszünk, a katolikusok ragaszkodtak két dologhoz: a gyerekeink is mind katolikusok legyenek, illetve ha két szertartás szerint lesz, akkor mindenképp a katolikusnak kell az elsőnek lennie. Mivel ez a hozzáállás nekem nem tetszett, így csak unitárius szertartás lett.

A beszélgetéseknek szerintem több funkciója is van. Egyrészt a pap "felkészít" a szülői feladatra, legalábbis ami az egyházi vonatkozást illeti (ez vicces, ugye, mert a katolikusok köztudottan rettentő gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek a házasság és gyereknevelés terén..), továbbá felméri az egyházhoz való viszonyulásodat.

Ám azt tudnod kell, hogy az egyház is biztosít némi "fogyasztóvédelmi" lehetőséget, és javaslom, hogy ezt használd is ki. Ha nagyon fontos Neked, hogy keresztelőt tartsatok, akkor pároddal járjatok körbe a környéken, hallgassatok meg néhány misét/istentiszteletet, és amelyik papot a legjobb fejnek ítélitek, azzal végezessétek el a keresztelést. Tudomásom szerint a helyi papnak kötelessége egy ilyen esetben rendelkezésre bocsátania a templomot.

A beszélgetéseken választhatod a legegyszerűbb utat, vagyis olyan válaszokat adsz, amit kb. a pap hallani akar, és túllesztek rajta, vagy lehetsz őszinte (mint én voltam az unitáriussal), és elmondtam neki, hogy én ugyan kicsit sem vagyok vallásos, ám a feleségem az, és nem célom a gyerekeimet eleve ateistává nevelni. Részesüljön gyerekként ugyanolyan hitoktatásban, mint bárki más, aztán majd felnőttként eldönti, hogy melyik úton jár. Egy kicsit összevitáztunk vele a gyerekek számát illetően.:)) Mi mondtuk, hogy kettőt szeretnénk, mert számunkra az az ideális gyerekszám, ő ragaszkodott hozzá, hogy legalább négy kell, de nem baj, ha több van.:D Hiába mondtuk neki, hogy jelen helyzetben felelőtlenség a sok gyerek, kettőt tisztességes körülmények között nevelhetünk, de négyre sem anyagi hátterünk, sem megfelelő méretű lakásunk nincsen. Nem értett egyet, mert szerinte Isten mindig közbeavatkozik és segít. Abban maradtunk, hogy majd Istenre bízzuk a gyereklétszámot, és eljöttünk a feleségemmel abban a megállapodásban, hogy kettő lesz, egy kisebb meg egy nagyobb, fiú és lány.:) Majd ha Isten megszán minket egy-egy igen jól fizető, hosszú távú álláslehetőséggel vagy (ha mégjobb) egy nyertes lottószelvénnyel, akkor opcióként átgondoljuk a harmadik kistesót is.:)

Tekintsd úgy, hogy a pap csak a dolgát végzi. Neki el kell mondani a kötelező dolgokat, és ha nem próbálunk rákényszeríteni világi nézeteket, akkor konfliktusmentesen zajlik az egész. Az egészet a gyereked érdekében teszed, tehát szájat becsuk, véleményt kiiktat, mond, amit kell, és ha a keresztelt csöppséggel a karodon kijössz a templomból, akkor az egészet elfelejt, ahogy van.:)