Hányingerem van a családomtól. én szégyellem magam. Hogyan tegyem túl magam rajta vagy mit csináljak?

Na ya, és pont erre a "hogy tegyem túl magam, hogy fogadjam el" kérdésedre adja meg ez a választ.

Szóval én azt látom, hogy anyukád ugye zömmel tudta, hogy a saját anyja hogyan bánt vele, szerintem zömmel azt is tudja, hogy a saját férje hogyan bánik vele, mégis szereti és tiszteli őket, ragaszkodik hozzájuk. Az ilyen emberekre mondják azt, hogy "áldozat-típusok". Nekik az kell az élet teljességéhez, hogy megalázzák őket, szenvedhessenek, mártíriumuk legyen... nagy történelmi fordulókon ilyen emberekből lesznek a szentek, egyébként meg zömmel áldozatok, de ezt tökéletesen el is fogadják, sőt, erős kapcsolati függésbe kerülnek azoktól, akiktől a szenvedést és megaláztatást megkapják, szüleik, párjuk, stb.

Szerintem ez az a kohézió, ami ilyen körülmények között összetartja ezt a családot, amiből te jössz.

Szóval kicsit olyan ez, mint ha a szadistát meg a mazochistát akarnád megérteni (lelki értelemben kb ugyanarról is van szó) ők megadják egymásnak, amire a másiknak szüksége van, kívülről viszont képtelenség megérteni bármelyiket is, egyet tehet az ember, elfogadja, hogy ők egymásnak pont jók, magát a jelenséget el lehet ítélni, de az érintett embereket nemigen.

Te meg eszerint úgy tedd magad túl, hogy tudatosítsd magadban, te sem kínzó sem áldozat típus nem vagy (utóbbi a veszélyesebb mert alattomosabban támad:)) nem ez a családi játszma a te utad, egyik szereppel sem tudsz azonosulni a magad részéről. Ha ők ilyenek (ami egyébként valszeg a saját kisgyermek-kori traumáikból jön) akkor ez az ő ügyük, ha ők így akarnak élni akkor ez az ő életük, te ettől függetlenül szereted őket, hisz a te szüleid és neked nem ártottak, de te járd a saját utadat, és légy olyan, amilyen te vagy. Ez a dolgod.