Tényleg önző vagyok, hogy nem vagyok képes foglalkozni a nővérem "problémáival"? (kicsit hosszú)

A nővérem 2 gyereket nevel,otthon van,végzi a ház körüli munkákat és vezeti a háztartást.

Falun laknak,így már neki is lételeme a pletykálkodás.

A legnagyobb problémái,hogy a barátnője megint terhes,vagy épp fasírtban van a férjével,hogy a szomszéd,megint más pasit fogadott,mikor nem volt otthon a férje,hogy a helyi cukrászdában azt beszélik,hogy ez és ez ezzel és ezzel...Na de ez még engem annyira nem is zavar,míg ezt anyánkkal beszélik meg telefonon,de mikor már engem is felhív egy új pletykával,akkor égnek áll a hajam. És ilyenkor ha nem úgy szólok,persze rendre megkapom,hogy mert engem nem érdekel,mi van vele. De engem érdekel,hogy vele,meg a gyerekekkel mi van,de hogy a faluban mik a történések,na az nem!

És nem érti,nekem mik lehetnek azok az egetrengető gondjaim,amik miatt nem tudok vele órákat telefonon csevegni (messze költöztek anno a férjével,így inkább csak telefonon tudjuk a kapcsolatot tartani). Sajnos betegség miatt elvesztettem a munkahelyem.A párommal válságban van a kapcsolatom, az egészségi állapotom sem túl jó,szóval úgy érzem,ezek lényegesebb dolgok,mint amikről vele lehet beszélgetni. De soha meg nem kérdi,mi van velem,csak elkezdi a mondókáját és abba sem hagyja.

Nem akarom én megbántani,mert neki talán ez az egyetlen kikapcsolódása,hogy pletykálkodik,és alap esetben el is hallgatom,de most nekem csőstül jött a baj és a lelkemnek most ez nem tesz annyira jót.

Hogy mondjam meg neki kíméletesen,hogy nem vagyok képes jelen körülmények közt,napi szinten végighallgatni a friss sztorikat,mert nekem is vannak gondjaim,és ezekre szeretnék inkább megoldást találni? Anyu persze engem szúr le,hogy szegény nővéremet is meg lehetne értenem,mert messze van tőlünk,egyedül érzi ott magát,mért nem bírom ki,hogy meghallgatom. Hát nekem most kicsit terhesek ezek beszélgetések a testvéremmel,bár imádom,de a depresszió közepén,nem vadidegenek életével szeretnék foglalkozni.

Gonosz és önző vagyok tényleg?