Összezavarodtam és nagyon le vagyok törve. Ti mit tennének? (Kicsit hosszú, de kérlek olvasd el az "életem")

9 éve vagyok kapcsolatban. (Én vagyok a nő.) Nagyon-nagyon hamar beleszerettem. Megismerkedtünk, 2 napra rá már jártunk, 2-3 héttel később pedig már iszonyúan szerelmes voltam Belé. Gyorsan történt, de szép volt. Teljesen elvarázsolt, sosem éreztem még így, halálosan beleszerettem és teljesen elvakított. És azóta is egy pár vagyunk. A kapcsolatunk nagyon jó volt mindig is, eget rengető nézeteltérések sosem voltak köztünk (maximum azon kaptunk össze, ha egyikőnk nagyon sokat késett valahonnan, vagy elfelejtett egy fontos dolgot, tehát teljesen hétköznapi és egyszerű viták ezek, amin 1 perc alatt túltesszük magunkat). Nagyon egymásra találtunk mi anno.

Most jön a "de" része a dolognak. Ahogy az lenni szokott általában, teltek az évek, és nekem 3-4 év után néha elkalandoztak a gondolataim, álmodozni kezdtem arról, hogy milyen lehetne a közös élet Vele, milyen lenne, ha lenne egy kis családunk egyszer, ami csak a miénk, és hogy együtt mennyi mindent élünk majd át, viszünk véghez, tervezünk és megvalósítunk az élet minden területén (család, munka, utazások, hobbik, tanulás, tehát, hogy együtt mindent megcsinálunk és elérünk, amit szeretnénk, hogy amit Ő is és én is szeretünk, az átmegy egyszer közös életbe). De ez csak álom maradt. Álom maradt nekem. Ugyanis Ő nem is gondolt ilyesmikre soha (Ezt nem rég tudtam meg). Néha, amikor beszélgettünk (évekkel ezelőtt is, vagy akár mostanában) ilyen dolgokról, mint a házasság (nem minket nézve, hanem csak feljött egy film vagy baráti körben történt eljegyzés miatt a téma), vagy külföldre költözésről, minél több dolog kipróbálásáról/megéléséről autóvásárlásról és azzal utazgatni,"járni a világot"(mert szeretjük a kalandokat), tehát komolyabb dolgokról, nagyobb tervekről, Ő mindig negatívan állt hozzá, nem tervezett velem. Ami azt jelenti, hogy leterelte a témát. Néha rossz érzés volt, hogy csak álmodozás szintjén sem tart velem(mert ugye beszélni bármiről lehet, hogy „mi lenne ha”, az nem azt jelenti, hogy 1 hónapon belül meg is kell történnie), de nem vettem túl komolyan ezeket. Talán mert bíztam benne, hogy titkon Ő is gondol azokra, amikre én(elvégre annyira hasonlítunk mindenben, tudom, hogy szinte ugyanazokat a dolgokat szeretjük az életben.), csak még nem akarja mondani, hogy velem képzeli el a dolgokat. Mindig ebben reménykedtem. Hogy majd 1 év múlva biztosan beszélünk már a közös terveinkről. Nem beszéltünk. Nem baj, majd 1 év múlva biztos mi is beszélünk majd erről-arról, mint más párok. Nem beszéltünk. Nem aggódtam, gondoltam hová sietni, fiatalok vagyunk. És így telt el ez a sok-sok év. És nekem ez már nagyon fáj. Voltak évek, amíg nem tulajdonítottam nagy jelentőséget annak, hogy nem beszélünk dolgokról, a közös jövőnkről, mert jól elvoltunk. De már nagyon sok év eltelt és most kezdek rájönni, hogy Ő valóban nem tervezgetett magában olyanokat, amiket én. Pedig én tényleg azt hittem, hogy ugyanazokra gondolunk, csak még nem mondunk ki mindent. Persze-persze, előjöttek dolgok, de Ő mindig gyorsan véget vet a beszélgetésnek.

Ennyire nem láttam volna, hogy csak én akartam dolgokat Vele? Mindig minden a közös érdeklődésünknek felelt meg és ezért én azt hittem, tervezhetek/tünk nagyokat, mert együtt azt is átéljük majd. De sajnos megtudtam Tőle, hogy Ő sosem tervezett velem fejben, Ő nem gondolt sosem arra, hol tartunk majd x év múlva. Egy-egy hétvégi programot, kirándulást és hasonlóakat igen, de többet nem. Nagyon jól kijövünk egymással, barátok és egyben egy pár is vagyunk, de ennyi. Jó a kapcsolatunk, de közös életünk nincs. És már nem tudom, mit gondoljak. Mert hosszú évekig úgy éltem, hogy Ő és én együtt tervezzük a jövőnket, csak hát nekünk kicsit több idő kell, mint másoknak. És most meg megtudom, hogy csak én gondoltam erre. Ez nagyon fáj. Nyugodt voltam, hogy minden szépen halad, hogy van egy komoly, stabil kapcsolatom, hogy haladunk előre, hogy tervezünk. És most úgy érzem, álomvilágban éltem. Mái napig olyan a kapcsolatunk, mint sok-sok évvel ezelőtt, még mindig nagyon imádom, de most, hogy kimondta azt, hogy nem ugyanúgy gondolkodtunk(vagyis, hogy Ő sehogy, én pedig azt hittem lesz valami majd) elbizonytalanodtam. És rossz érzés van bennem, mert nem vettem észre, hogy csak én vágytam/vágyok erre-arra. Ez nagyon elszomorít.

Ki mit tenne ilyen esetben? Bocsánat, hogy nagyon hosszú lett.