Hová menjek, mit csináljak? Te mit tennél a helyemben?

szóval, hol is kezdjem. Megpróbálok minél rövidebb lenni.

20 éves lány vagyok, egyelőre még a itthon élek a családi házban, de egyre nehezebben bírom, már kezd a testi/lelki egészségemre és a tanulmányi teljesítményemre menni az egész itthoni helyzet.

A családom múltjáról talán annyit érdemes dióhéjban tudni, hogy apámék szülei nemhogy megkeserítették, de tönkretették az egész életünket. Anyámat ki nem állhatták, apámat pedig úgy irányították, ahogy akarták, így hát mondanom sem kell, hogy ő is ellenünk volt mindig. anyám ebben a szituban az évek során eléggé tönkrement lelkileg, hiszen mindenét feláldozta a családért, és folyton csak bántást kapott cserébe. Testit, lelkit egyaránt. Apám ivott, soha nem törődött velünk igazán, és mindig balhézott itthon. A bátyámat sokkal többet bántották, mint engem, nem csak ő, az egész családja. Ráadásul ő valamivel gyengébb is volt, könnyebben gyötörhették, így a múlt nyomai rajta jobban meglátszanak, mint rajtam.

Jelen helyzetben: apámról nemrég derült ki, hogy vesedaganata van. Azóta már áttétet is diagnosztizáltak nála, minden daganatot eltávolítottak, de fogalmunk sincs, mi lesz a későbbiekben. Anyám munkanélküli már évek óta, a szakmájában (könnyűipar) egyszerűen nem talál munkát, illetve más típusú munkát sem. Tesóm 24 éves, eddig nem dolgozott. Most megkapta ideiglenesen apám munkáját, bár csak egy adott részét, mivel még rengeteget kellene tanulnia, hogy ugyanazt a munkakört betölthesse, hiszen elég nagy felelősséggel jár. Ennek ellenére nem hogy nem tanul egyáltalán, de újabban még azt a keveset sem csinálja meg, amit elvárnak tőle. Általában apám csinál meg helyette mindent, ami elég vicces. Ő örökké a haverjaival van, facebookozik, elautózik egy csomó benzint (amit persze apám fizet), és állandóan a mi telefonainkról telefonál, sokszor fél-egy órákat, ami nem kevés pénzbe kerül. Itthon sem csinál semmit. Persze ha valaki megmondja neki, hogy jó lenne, ha kicsit változtatna a dolgokon, egyből azzal jön, hogy ő ezt megérdemli, mert tönkretették az egész életét, ez kijár neki. Mindig ezzel jön. Azt tudni kell, hogy korábban évekig olyan sportot űzött, amire ráment az összes pénzünk, több millió forint. Apám még hitelt is felvett anno, hogy finanszírozni tudja. Mire sikerült visszafizetni, ráment az összes tartalékunk. Így kezdtem én el idén az orvosit. De őszintén szólva az is meglep, hogy sikerült a felvételi, illetve hogy még mindig tartom magam, és csinálom a dolgom. De egyre nehezebben megy. Itthon örökös veszekedés van. Én nem bírom nézni, amit a bátyám csinál, hülyét kapok a kelletlenségétől, és hogy még ezt a kevés munkát is apám csinálja meg helyette, mert erre nem képes. Persze a céges autó kell neki, meg a fizetést is csodásan el tudja verni. Ha valamit nyíltan megmondok neki, elkezd velem ugatni, lehord a sárga földig, napokig úgy beszél rólam, mint egy utolsó szemétről. Illetőleg ha nagyon felhúzza magát, összetöri, ami épp a keze ügyébe kerül. Betöri a vitrinüvegetet, az ajtót, poharakat, telefont, akármit. Apám sem változott semmit a betegsége óta (annyi, hogy nem iszik, nem cigizik, bár újabban azt is el-elkezdte), ugyanúgy állandóan zsarol minket érzelmileg, anyunak örökké a lelkébe gázol valamivel. Anyám meg szegény... tűri. Azon csodálkozom, hogy még nem őrült bele.

Én viszont ezt nem bírom tovább. Egyszerűen iszonyat nehéz folyamatosan tanulni, szinten tartani magam, hogy teljesíteni tudjak az egyetemen, mellette pedig ebben a légkörben élni. Egyre szarabbul érzem magam, szinte már alig vannak érzelmeim, hiszen csak így tudom kizárni az elmémből ezt a sok szart, ami történik. Nincs már nagyon kedvem beszélgetni sem, lejátszani a szokásos klisé "Szia, hogy vagy, jól? Hát persze, remekül. És te? stb." beszélgetéseket, amikor az életem másik fele meg romokban hever, és egyszerűen nem látok kiutat. Hiszen pénzünk nincsen, albérletbe nem tudnék menni, a kollégiumot meg egyszerűen nem bírom. Próbáltam, de... nem működött. Négyen egy szobában, nincs semmi magánszféra, örökös zaj, tanulni nem tudok. De itthon sem bírom már tovább. Az egyetlen, amit tehetnék, hogy felveszem a diákhitelt, és abból megyek albérletbe. Csakhogy ezzel meg a jövőmet pecsételem meg, hiszen itthon kezdő orvosi fizetésből nem fogom tudni úgy törleszteni, hogy mellette még lakásra, rezsire stb. is fussa. Tehát ki kellene mennem külföldre. De még nem döntöttem el, hogy ki szeretnék-e menni, vagy itthon szeretnék dolgozni.

Munkát vállalni meg egyelőre nem tudok, hiszen az órarendi beosztásom ezt lehetetlenné teszi. Tehát marad a diákhitel :(((