Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Az egyik rokonom elmondta a...

Az egyik rokonom elmondta a szüleimnek, hogy volt egy leszbikus kapcsolatom és azóta nem hagynak békén, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Sokáig külföldön tanultam és éltem, kint volt egy barátnőm, akivel 2 évig egy bizalmasabb viszony állt fent, egyszerűen csak elvoltunk, egy elég hedonista lány voltam, nem is kerestem miérteket, azóta már vége, de nincsenek rossz érzéseim a dologgal kapcsolatban. Az unokatesóm erről tudomást szerzett és kikotyogta a családnak, a szüleim meg azóta teljesen kifordultak önmagukból és nem szállnak le rólam. Nem hiszem, hogy lesz még egy ilyen dolog az életemben, egyszerűen csak megtörtént és mégis ezen lovagolnak, teljesen leírták az egész életemet, meg nem értik, hogy történhetett ez meg. Komolyan kivagyok, hogy ezt meg kellett tudniuk, fogalmam sincs, mit tegyek..

24/L


2013. márc. 1. 00:36
1 2
 1/11 anonim válasza:
72%
Tenni nem tudsz ez ellen semmit, mert már megtörtént, a családod is megtudta. Max. beszéld meg velük, hogy te a férfiakhoz vonzódsz, csak fiatal voltál és kiakartál próbálni ilyet is. Ha cseszegetnek, akkor meg egyik füleden be, másikon ki és abba fogják hagyni.
2013. márc. 1. 00:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
32%

"csak fiatal voltál és ki_akartál próbálni ilyet is"


2 éves viszony az nem kipróbálás, ezt ugye érzed...

2013. márc. 1. 01:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
74%
Én nem is értem, hogy ehhez kinek mi köze van. Szüleid tartanak el? Mert másképp el sem tudom képzelni, honnan veszik a jogot, hogy ezzel foglalkozzanak. Felnőtt ember vagy, nem pornózni kezdtél, nem tettél semmi olyan dolgot amit meg kellene bocsátaniuk. Ezt kellene megértetned velük. Egy gyerek nem tulajdona a szülőnek, senkinek. Világra hoztak, felneveltek, az legyen a fontos nekik, hogy boldog legyél, ne az, hogy ledirigálják az életedet. A birtoklás az nem szeretet.
2013. márc. 1. 01:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim válasza:
16%

3-igen,nagy valoszinuseggel a szulok tartjak el a kerdezot,ezert is probaljak normalis mederbe terelni az eletet...

amugy pedig-legyen akarmekkora divat is manapsag a "massag" meg a "divatleszbiseg"-egy szulo nehezen veszi tudomasul,hogy a gyereke agy nelkul rohan a divat utan es nem a "normalis" ertelembe vett eletet eli...

amugy az ilyen kis csitriknek utnem a fejet,amig tisztaba nem jon azzal,hogy mit s miert is csinal...

kezdjuk az alapveto fogalomzavarral(ha van-volt hetero kapcsolatod es mellette azonos nemu is akkor maximum biszexualis vagy...),a nagy arccal(a szulok fordultak ki magukbol???wtf???nem az a vilag rendje,hogy egy NO es egy FERFI a par???inkabb az ilyen kis buta tinik fordultak ki magukbol,mert unalmukban mar azt sem tudjak,hogy mit csinaljanak...)es a meg nagyobb flegmazasal(komolyan kivagyok...jahhh...kivanom kerdezo,hogy majd egyszer,ha picit "nagyobb leszel" es lesz egy gyermeked,mondjuk fiu,allitson haza egy masik fiuval es mutassa be neked,hogy "o jenoke a baratnom,o hasznalja a popomat..."es majd vagj hozza jopofat,mosolyogj,mert neked ez a termeszetes...)


idiota egy vilagban elunk...

:((((

2013. márc. 1. 08:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
84%

Kérdező, mivel az ellen, hogy hogyan gondolkodnak, semmit nem tudsz tenni, max a viselkedésterápiát tudom javasolni, ha pl. minden alkalommal, amikor szóba hozzák a témát, fogod magad és kimész, akkor idővel leszoknak talán róla, hogy szóba hozzák. Ha viszont belemész az ilyen vitákba, azzal csak a lovat adod alájuk, és egyre kitartóbban fognak győzködni.


#4 - es "lesz egy gyermeked,mondjuk fiu,allitson haza egy masik fiuval es .... majd vagj hozza jopofat, mosolyogj,mert neked ez a termeszetes...)" - miért, szerinted egy szülőnek törvényszerűen a kardjába kellene dőlnie azért, mert a gyereke boldog valakivel?

2013. márc. 1. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim válasza:

Van baratod?

Valoszinuleg egy komoly kapcsolattol, amit egy ferfival folytatsz megnyugodnanak, hogy lesz unokajuk, meg hogy rendes lany/asszony leszel megiscsak.


Ha nincs pasi, akkor, uljetek le beszeljetek meg, aztan hagyjanak vele beken.

2013. márc. 1. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:

Már miért a szüleim tartanának el 24 éves felnőttként? Lassan 6 éve külön élek és megkerestem mindent magamnak.

Apropó, milyen divatról beszélsz te? Engem ez a tucatcselekvés a legkevésbé sem érdekelt soha, a saját szabályaim alapján élek és elég jól teszem.

Majd ha minimum olyan önálló és ambiciózus leszel, mint én, akkor irkáld a hülyeségeidet, ezt figyelembe véve meg én is szívesen megütnélek a stílusod alapján, te kis arrogáns:)


Nincs most senkim, de csupán azért, mert NEM AKAROK, egyszerűen nincs kedvem lekötni magam, mikor tele vagyok most projektekkel, dolgozom a karrieremen, ettől függetlenül már nem egy barátom volt, akiket imádtak, de ha nem egy gazdag szépfiúval állok le, akkor elkezdenek pattogni, hogy ne adjam lejjebb a szintet.

2013. márc. 1. 12:10
 8/11 anonim ***** válasza:
51%

Engem más miatt cseszegetett a családom egyik része. Közöltem velük, hogy amennyiben nem képesek elfogadni engem és a döntéseimet bírálatok és lelki terrorizálás nélkül, akkor a kapcsolatot se akarják velem tartani. Ők az utóbbi mellett döntöttek. Én nem bánom, megszabadultam egy rakás vérszívótól.


27 L

2013. márc. 1. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
100%
nem is értem a válaszolókat, tényleg aszt hiszik, hogy kedv szerint lehet váltogatni a szexuális beállítottságot?
2013. márc. 3. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Ez is az életem része, büszke vagyok rá! Na és? - ezt mondd. Aztán kérdezed meg, ők mi mindent tettek fiatal korukban, amiért a szüleik ki voltak akadva. Beszélgess velük erről!
2013. márc. 3. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!