Anyukám miért nem gondol bele, hogy mi IGAZI barátok vagyunk?

(mivel megváltozott a magatartásom mert 2 évig lenyeltem,hogy szekálnak de most már elegem lett és beszóltam nekik)

ezért

Tapasztalat:

Nekem 7 éves barátságom van, és röviden a történet a következő.

13-14 éves korunkban ismerkedtünk meg, minden titkomat tudja, és ő az egyetlen aki ismer engem igazán. Úgy éreztem mindig is, hogy milyen jó, hogy nekem van egy ilyen barátságom, erősnek éreztem.

Anyám persze féltékenykedett, de egy anyának meg kéne értenie - de hát mivel ilyen tapasztalata nem volt sose, erről a közelségről -, hogy egy gyerek, és tizenéves, mindent előbb mond el a legjobb barátjának...barátnőjének.

Közben a barátnőmmel szétszakadtunk, volt egy kis szünet, de újra megtaláltuk egymást, és erősebb a barátságunk, mint előtte volt.

Persze erről anyám mit sem tud, egyrészt mert nem érzem, hogy tudnia kéne róla, másrészt folyton úgy érzi, ő az okosabb. Én meg úgy gondolom, hogy minden mély kapcsolat érzelmi élete a részletességénél fogva nem igen belátható egy kívülálló számára, és legfeljebb csak annyit érzékelnek, hogy, hát ezek már megint? De hát összevesztek! Igen, de amit nem látnak, pl. hogy meg is beszélték, és van még olyan a világon, hogy kitartás.

Úgyhogy nem értek egyet azzal, hogy barátságok jönnek mennek,ha igazi, akkor legalábbis ez nem így megy.

Az igaz, hogy tinikorban vannak felszínesebb kapcsolatok, de ha ezzel a barátnőddel úgy érzed önmagad lehetsz, és nagyon fontos neked, akkor ne hagyd, hogy anyukád befolyásoljon. Mert ez csak féltékenykedés az érzelmi életedre, és kapcsolati hálódra. És esetleg azt is látja, hogy ez a kapcsolat erőt ad neked, és nem hagyod már magad szekálni, ami persze szintén nem tetszik...