Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Ti vállalnátok a helyemben...

Ti vállalnátok a helyemben MOST második gyereket ezzel a családi háttérrel? Félreértenétek a párom helyében, hogy miért nem szeretnék még?

Figyelt kérdés
Van egy 5 éves kisfiam, az apukájával korán szétmentünk. A párommal 3 éve vagyunk együtt, beszéltünk már gyerekről, abban állapodtunk meg, hogy még egy gyerek jöhet, de hármat (vagyis két és felet:)) nem tudunk eltartani. Ő szeretné ha most születni a közös, hogy ne legyen olyan óriási a korkülönbség, mivel közte és a bátyja között 13 év van, és nem tudtak egymással mit kezdeni. 6 évvel talán még tudnának együtt játszani. Megértem amit mond, köztem és húgom között kicsi a korkülönbség, tényleg jó volt. Viszont még most nem szeretnék újra babázni. Megfelel ez a helyzet. Volt párom barátnője fogalmazta meg nemrég szerintem nagyon jól, hogy jó ez az állapot, van is gyerek, közben pedig kettesben is tudunk lenni gyerek nélkül. Ne értsétek félre, nem teher a fiam, de még most élvezem, hogy amikor az apukájánál van tudunk kettesben lenni a párommal. Félek, hogy ezt ő úgy értelmezi, hogy benne, a kapcsolatunkban nem bízok, félek attól, hogy vele is vége lesz, mint a fiam apjával. Pedig erről nincs szó.
2013. ápr. 8. 13:35
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
27%
Mennyi idősek vagytok?
2013. ápr. 8. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
Ő 32, én 28. Időnk még van:) A korkülönbség miatt szeretné most, illetve "babázna" már, az nála eddig kimaradt.
2013. ápr. 8. 13:45
 3/11 anonim ***** válasza:
24%

Mast mondanek, ha veletlen becsuszott volna a baba, es az lenne a kerdes, hogy megtartsad-e.

De 3 ev utan meg kıcsıt korai lenne. Nehogy a vegen 2 gyerekkel maradj magadra.

2013. ápr. 8. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
57%

neki van gyermeke? hogy jön ki a fiaddal?

én megértem, hogy szeretnél még egy kis nyugit, de lehet neki úgy jönne le, hogy neked van már, teljes így az életed.

2013. ápr. 8. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:

Neki nincs, a fiamat nagyon szereti. Nem mondom, hogy az "apja", mert szerencsére nem kell pótolnia, de nagyon jó mostoha.

Akarok majd én is még egyet, ez nem kérdés, csak úgy 3-4 év múlva.

2013. ápr. 8. 13:50
 6/11 anonim ***** válasza:
69%
Szerintem meg 3 év azért elég idő, hogy megismerjétek egymás szokásait és még ha gyerek mellett is, de kettesben legyetek. Én a párod helyében biztos arra gondolnék, hogy nem vagy biztos a kapcsolatban. De úgyis a te/ti döntésetek kell, hogy legyen. Kényszerből viszont semmiképp sem vállalnám a babát.
2013. ápr. 8. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:
Én is biztos vagyok magunkban, a három év engem is meggyőzött. Csak még nem vágyom 100%osan a babára. Persze ha picik közelében vagyok, akkor előtör a babusgatási vágy, de elég az a pár óra:)
2013. ápr. 8. 13:52
 8/11 anonim ***** válasza:
67%
Én akkor vállalnék gyereket ha biztosan érezném magamban az erőt. Ha bizonytalan vagy és még "pihenésre", szabadságra vágysz az teljesen érthető. Várj addig, amíg Te is teljes szívből vágysz majd az anyaságra. A párodnak ezt meg kell értenie, hiszen mégiscsak Te hordod ki a gyermeket, Te szoptatod, gondozod... Egy férfinak azért mégis könnyebb mint egy nőnek.
2013. ápr. 8. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
21%

28 évesen én már nem várnék. 3-4 év múlva már nehezen eshetsz teherbe, a gyerek sem biztos, hogy egészséges lesz. Tudom, hogy most divat későn szülni, de 30-on felül már rizikós.

Ha nem akarsz tőle gyereket, akkor ne csodálkozz, ha elhagy. Nem vagytok már annyira gyerekek, hogy mindenáron kettesben akarjatok állandóan lenni.

Ha őszinte lennél magadhoz, beismernéd, hogy ez a halogatás csak arra jó, hogy elleplezd azt, hogy nem akarsz még egy pici babával bajlódni.

9 év korkülönbség pedig sok egy testvér kapcsolatban,

2013. ápr. 8. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:

Szerintem azért még 31-32 évesen szülhetek. (egyébként minket is 33-35 évesen szült édesanyám, nem mai "találmány" ez)

Szeretnék még egy gyereket. Vele. Ez számomra sem kérdés.

2013. ápr. 8. 14:15
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!