Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Én vagyok a környék bunkója...

Én vagyok a környék bunkója mert olyat tettem amit meg kellett tennem. Akkora baj ez?

Figyelt kérdés
Tudtam, hogy csal a feleségem de sosem tudtam elkapni amikor éppen a másik kannal volt. Valamelyik nap lebukott. Mentem be hozzá a munkahelyére pont amikor már záróra volt és volt bent egy csávó, azt mondta, hogy még őt kiszolgálja és jön haza, közben én elbújtam és pont láttam amikor kiszállt a kocsijából a csávó és odamentem, kiabáltam velük és haza mentem. Pár órával később jött hozzám, hogy elvigye a gyerekeket és jött volna be az udvarra de nem engedtem be (anyukáméknál voltam szóval nem kötelességem beengedni oda mert az nem az ő háza) még neki állt feljebb ezért kioktattam és adtam neki egy jó nagy pofont, amit a fél utca látott és most rólam beszélnek, hogy ÉN milyen vagyok. Nem is arról, hogy a feleségem egy ribanc aki bárkivel képes összefeküdni. Nem vagyok az erőszak híve, nem szoktam nőket bántani de szerintem ezt megérdemelte a sok hazudozásért meg mindenért. Hogyha nem akart velem lenni ezt máshogy is el lehetett volna intézni én úgy gondolom. Szerintetek is nagy bűnt követtem el? Ha igen, mit tehettem volna?
2013. máj. 9. 21:03
1 2 3
 21/30 anonim ***** válasza:
75%

"Ne felejtsük el, hogy a megcsalás nagyobb bűn, mint egy pofon! "


A házas férfiak nagyobb része monoklival járhatna a szeme alatt.


Az meg hogy kinek mi a nagyobb bűn, azt döntse el ő....

Nekem a volt férjem lépett félre, azt még meg tudtam volna bocsátani (csak volt más is, nem megcsalás), de ha megpofozott volna valaha is, azt nem.

2013. máj. 9. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/30 anonim ***** válasza:

....Bent volt egy csávó, akit még kiszolgált...elbújtam, és pont láttam mikor kiszállt a kocsijából...odamentem, kiabáltam velük és hazamentem....

És hol itt a megcsalás?? nem értem, nekem zavaros!

2013. máj. 10. 04:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/30 anonim ***** válasza:

persze, hogy rólad beszél mindenki, mert te a szomszédok szeme láttára verted pofán az asszonyt!

Míg az asszony, ha meg is csalt azt a szomszédok valószínű nem látták!

Részletezd már ezt a megcsalás sztorit! Miből következik neked, hogy ha valaki kiszáll a feleséged kocsijából, az nyilván meg is d.ugta?

2013. máj. 10. 07:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/30 anonim ***** válasza:
26%

Nem köveznek meg érte, nyugi. Ha esztelen haragodban - amit a kedves nejed váltott ki belőled - leakasztottál neki egy pofont, az még nem feleségbántalmazás. Elég messze van a "hát tudja, az úgy volt, hogy éjjel a vak komondoron átesett és úgy tört el a koponyaalapja és az orra"-esettől.


Ha meg akarod menteni a házasságodat, akkor kérj bocsánatot tőle, és úgy is gondold! Egyszerj kérd csak meg, hogy bocsásson meg, többet ne, mert különben átmegy a részéről pitiztetésbe, a részedről pedig (fölösleges) megalázkodásba.


Egy pofonba nemigen hal meg az ember, és a nejed pontosan tudja, hogy megdolgozott érte. Nemigen tűnsz olyan embernek, aki ok nélkül verekszik.


Aztán üljetek szépen le és beszéljétek meg az egész ügyet. Valamiért szeretője van - ezt ti tudjátok, hogy miért fajult el eddig a dolog. Kérhettek párterápiát is. Ha semmi nem megy, akkor érdemes elgondolkodni a váláson. És ne aggódj! Egy pofon miatt nem ítélik neki a gyerekeket, egy pofon miatt nem te leszel az állat és ő szent.


De legyen ez neked tanulság. Higgadj le! Csak nyugalom. Inkább menj el egész napra lapátolni valahova vagy edzőterembe, hogy levezesd a dühödet, sem mint, hogy olyat tegyél, ami senkinek sem használ, és neked árt a legtöbbet. Senki sem ér annyit, hogy miatta börtönbe kerülj vagy elveszítsd a gyerekeidet.

2013. máj. 10. 08:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/30 anonim ***** válasza:

Az tuti hogy ez rajtad marad egy darabig.A könyéken te leszel a pofozkodos férj,mégha kiderül hogy csalt a feleséged akkor sem leszel hős a szemükben.

ebből az embereknek tudod mi jött le.

Te az anyukádékhoz elvited a gyerekeidet,az anyjuk jött értük te meg nem adtad oda neki plusz még meg is pofoztad.ne csodálkoz hogy igy vélekednek.

2013. máj. 10. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/30 A kérdező kommentje:

Kizárt, hogy valaha is jóban leszünk ezek után akkor sem ha ő fog térden állva könyörögni, én meg biztos nem kérek bocsánatot mert megérdemelte. Már nem is érdekel ki mit gondol. Egy pofontól nem lesz semmi baja. De ha megcsal a pasid és felpofozod az nem baj ugye? A nő jól teszi ha pofozkodik, az elfogadható.

Ott a megcsalás, hogy bevallotta és még megkérdezte, hogy hát neki nem lehet pasija? De bammeg, végül is ja mért ne, csak családod van. Nekem ilyen nő ne nevelje a gyerekeimet aki kitudja kivel fekszik össze, mikor hol van meg mit csinál.

2013. máj. 10. 12:57
 27/30 anonim ***** válasza:

" hát neki nem lehet pasija"


Ez úgy hangzik, mint ha te is megcsaltad volna.

2013. máj. 10. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/30 anonim ***** válasza:
6%

Kerdező, ne érezd magad rosszul, igazságot szolgáltattál! Mivel lett volna jobb, ha megalázkodsz? Ferfi vagy, nem papucs! Egy igazi férfi!

Az pedig undorító, amikor a nő pofoukodhat össze vissza. Ha megcsalják, oké!

Szerintem a megcsalás nagyon nagy bűn, ahol simán elnézhető a pofon!

Meg mindig azt mondom, igazad van!!

Egy nő.

2013. máj. 10. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/30 anonim ***** válasza:
Te nem nő vagy, hanem egy troll pasi.
2013. máj. 10. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/30 anonim ***** válasza:
Ahhoz képest van peteérésem, két mellem és működő agyam, annyi, hogy nem vagyok elvakult feminista, és bár gyeses anyuka vagyok, nem vagyok begyepesedve:)
2013. máj. 10. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!