Nem kívánt terhesség?

Én is becsúszott baba voltam. Sosem láttam apámat. Anyám soha nem szidta, néha mesélt róla. Egyszer gyerekként megkérdeztem tőle, hol van az apám, Akkor mondta el, hogy véletlenül jöttem, és apu azt sem várta meg, hogy megtudja lánya lett. 17 évesen lettem úgy igazán kíváncsi, hogy ki az apám, hogy néz ki. Anyu mindent elmesélt, mert szerinte kár titkolni az igazságot. 18 évesen meg akartam ismerni, és megint csak anyu segített abban, hogy megtaláljam. (elmondta a nevét, nagyszüleim nevét, és hogy régebben hol élt) Nem részletezem, a lényeg, hogy megtaláltam apámat. Az az 1 találkozás bőven elég is volt. Ennek 6 éve, és azóta sem láttuk egymást. Én sem kérek belőle..

Csalódás volt, de legalább tudom, jobb is hogy így alakult..

25/N

Hát, ezek nagyon nehéz dolgok. Kb. ugyanez az én esetem is, mint a 1-esé és a kérdezőé, de én nem nagyon kerestem apámat. Neki nem kellettem, anyámnak viszont igen, és mindent megtett azért, hogy viszonylag normálisan fel tudjon nevelni. Igen, lehetett volna szebb is és jobb is, ha családban növök fel, de felnőtt fejjel már tudom, hogy anyámnak mennyi áldozatot kellett hoznia azért, hogy normális felnőtt legyek. Így visszagondolva, nem bánom, hogy nem kerestem apámat, nem is akarok tudni róla, nem is érdekel. Sőt, ha az osztálytársaim életét nézem, ahol volt apa, aki alkoholista volt, és ütötte verte őket, éjszaka futottak egy szál pizsamába...hmm, nekem szerencsére ezt nem kellett megismernem. Mint ahogy azt se, mikor láttam az oszt.társam anyját, hogy áll a kocsma előtt fizetéskor és várja a férjét, hogy kijöjjön, hogy valamennyi kis pénzt ki tudjon csikarni belőle, hogy a számlákat be tudják fizetni. Szerencsére én ezt se ismertem meg. Ha anyám nem olyan lett volna, amilyen, éppenséggel lehet, hogy intézetis gyerek lettem volna. Lehet, hogy normális ember volt az apám, csak mi nem kellettünk neki. Nem tudom, és nem is akarom tudni.

Na fájjon. Nem érdemli meg, hogy fájjon. Attól persze megtudhatod az igazságot, de nem biztos, hogy happy end lesz a vége.