Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit kezdhetnék ezzel? (30+)

Mit kezdhetnék ezzel? (30+)

Figyelt kérdés

Az elején kezdem: 30 éves vagyok, a párom 35. 2 éve ismerkedtünk össze. Nekem már volt egy válásom, mert nagyon korán férjhez mentem az első szerelmemhez, tönkre is ment az egész. Párom még nem volt nős, csak élettársi kapcsolata volt egy 20 éves lánnyal, párom akkor volt 32 éves. Összeköltöztünk. Sokat beszélgettünk, és hát ahogy lenni szokott, szóba jött a múlt. Kiderült, hogy 30 éves korától mind csupa 18-20 éves lányokkal ismerkedett, volt kapcsolata. A FB-ja is tele van ilyen nagyon fiatal lányokkal. Mikor rákérdeztem, hogy miért van ennyi fiatal lány barátnője, azt mondta, hogy amikor szabad volt, előttem, akkor a szórakozóhelyeken többségben csak ilyen csajok voltak, velük lehetett csak ismerkedni.

Nem irigylem a lányok fiatalságát, én is voltam 20 éves, és a párommal is mi illünk össze korban, de mégis idegesít ez a dolog. Volt, hogy valamelyik még fel is hívta. Azt mondja, hogy már nem tartja velük a kapcsolatot, itt-ott ráírnak, hogy hová tűnt, nem látják az éjszakában. Én ilyenkor még idegesebb vagyok. Nem mondom neki, nem hisztizek, csak egyszer kérdeztem meg tőle, hogy miért nem ilyen fiatal lányt keresett most is magának, de ő azt válaszolta, hogy már meg akart állapodni, családot akar, és nem egy 20 évessel. Valahogy mégis, mikor a FB előtt ül, rosszul érzem magam, néha már beszélgetni sincs kedvem vele. Mit csináljak?


2013. júl. 17. 22:04
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:

Minek csinálod magadnak a problémát?

Nem elég annyi, hogy azt kérdezik tőle, hogy hova tűnt, nem látják? Abba hagyta azt az életet, nem tartja velük a kapcsolatot, ennyi.


Ezt írtad: "fiúkkal barátkoztam"

Akkor ennyi erővel ő is ugyanilyen féltékeny lehetne rád!


Mit csinálj? Ne foglalkozz ezzel többet, mert emiatt fog tönkre menni a kapcsolatod, és nem a régi lányok miatt.

2013. júl. 18. 03:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 A kérdező kommentje:

10-es

Azért költöztem vele össze, mert jó volt a kapcsolatunk, láttam még amikor nem éltünk együtt, hogy már nem csavarog. Most sem teszi. Mint írtam is, családot szeretne alapítani, megállapodni. Nem csinált semmi rosszat, csak engem zavarnak ezek a fel-fel bukkanó hozzánk képest nagyon fiatal lányok (barátnők). Mit kéne tennem? Kérjem meg, hogy törölje ki őket a FB-ról? Az önzőség lenne, ha magától nem jut eszébe, nekem nincs jogom ezt kérni! De ez sem állapot így, mert engem idegesít, mikor néha (szerencsére már nem túl gyakran) ráírnak, sms-t küld, felhívja. Remélem egyszer vége lesz már ennek.

2013. júl. 18. 08:06
 13/13 anonim ***** válasza:

9-vagyok.Ne aggódj majd idővel lekopnak.A FB-engem nem zavar,bár ő nemigen FB-ozik.Csak amikor odajönnek a csajok,nekem meg ott "kell" velülk bájologni.

Amúgy miért kellett lepontozni...?

2013. júl. 18. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!