Mit tegyek, hogy ne érezzem úgy, hogy folyamatosan konkurálnom kell a férjem múltjával?

Azzal is kihúzta a gyufát, hogy pl. voltunk egy kávézóban, és egyszer csak oda szólt, hogy nézzem meg azt a csajt, nemrég beszélgettek, és azt mondta a lány, hogy ő lehúzza a pasikat pénzzel, és a párom szerint igaza is van, amíg fiatal és szép, miért ne tenné. Nem igazán értettem, hogy miért kell nekem egy két asztallal arrébb ülő ri**ncról beszélgetni a párommal. Belekortyoltam a kávémba, és nyugodt hangon mondtam neki, hogy "gondolom Te is inkább egy olyan mellett feszítenél." Mérgesen rám nézett, hogy miért kezdem már megint, és persze ezek után még jól is kellett volna éreznem a buliban, ahová mentünk. Vagy múltkor azzal állított haza, hogy az exe kocsmát nyitott, és milyen hülye, hogy felvett egy csomó kölcsönt, pedig ő nem erre tanította, hanem hogy mindig ésszel bánjon a pénzzel. Mondtam, hogy akkor menjünk el oda, ha ennyire érdekli. Erre mérgesen kiabálni kezdett, hogy már megint azt hiszem, hogy őt érdekli, és ha elmennénk, még ki tudja miket gondolnék bele a helyzetbe, ha meg nem megyünk akkor meg azt fogom hinni, hogy nem akar velem mutatkozni előtte. Erre mondtam, hogy talán ha nem traktálna az exe magánügyeivel, nem kerültünk volna ebbe a helyzetbe. Erre megsértődött, hogy velem nem lehet semmiről beszélni, mert mindent magamra veszek. Hiába mondtam, hogy érdekes, hogy én sosem hozom fel az exeimet, nem beszélgetek arról sem, hogy a volt pasijaimmal mi van. Egyszer kipróbáltam, hogy elkezdtem róluk beszélni, neki akkor is csak az jött le belőle: "látod, Te is beszélsz róluk, és engem nem zavar, én nem szólok rád, hogy nem érdekel!" Belefáradtam, viszont szeretem, jól meg is lennénk, ha nem lenne ez folyton körbe -körbe.

Már gondoltam erre is, hogy nem is úgy van, ahogy mutatja, mondja, csak menőnek akarja magát beállítani előttem. Abból gondolom, hogy egyszer megláttam az egyik exét, megmutatta, én meg csodálkozva mondtam neki, hogy "ez az a híres volt barátnő? hát nem így képzeltem el!" El is kezdtem nevetni, de nem a páromon, és nem a lányon, hanem magamon, hogy milyen buta vagyok, hogy egy ilyen csaj miatt éreztem én magam rosszul. De ő félre értette, és mérgesen azt mondta, hogy "Te most azt gondolod, hogy én olyan béna vagyok, hogy mind csak nyomoroncokkal jártam?"

Lehet, hogy bennem van a hiba, mert az exem mellett is egy idő után ezt éreztem, és minél jobb akartam lenni, annál rosszabb volt a helyzet. Ő azzal rontotta el a dolgot, hogy azt mondta egyszer a barátnőm előtt, hogy neki előttem modell barátnője volt. A barátnőm meg az arcába röhögött, hogy "nem mondod? a párodnak is láttad volna milyen pasijai voltak előtted?!" Aztán a barátnőm látva a szomorú fejemet megbökött, hogy "Ne legyél hülye, ne hagyd magad!" Amikor meg szakítottunk azt kiabálta, hogy "mert te annyira jó vagy, annyira tökéletes vagy, mindenki kedvel, sosem hibázol, én meg csak egy vesztes vagyok melletted!" Pedig előtte sosem dicsért meg, inkább úgy éreztem, hogy le akar nyomni. Talán most is ez van. Rosszul választottam most is? Vagy én csinálok valamit rosszul?