Ismertél olyan embert, akinek egész életében mindig csak a saját szempontjai és a saját igaza létezett, aztán egyszercsak "megvilágosodott"?

Apámmal nem érdemes semmiről sem vitatkozni mert egyszerűen csak a saját érvei léteznek, "mindenki őt bántja, mindenki szerint ő a szemét, pedig ő az aki mindig korrekt és mindig jót akar". "Ővele ordít mindenki pedig ő milyen türelmes és korrekt ember."

Sokszor elborul az agya, oylankor köpköd, csapkod, ordibál, mindennek elmond, órákig, sőt napokig nem tud lenyugodni, haragszik és vagy ordít, vagy szóba se áll az emberrel. Aztán amikor neki már nem kényelmes a haragtartás akkor úgy tesz mintha mi sem történt volna.

Sokszor viselkedett már nagyon ocsmányul, de még sosem kért semmiért bocsánatot.

Utólag semmiylen vitát nem érdemes felhozni neki, mert az meber örül, ha már végre békénhagyja és ha újrakezdenénk, még ha szépen és nyugodtan is, akkor is az jönne ki, hogy neki van igaza és én milyen csúnyán viselkedem, meg én vagyok a hülye.

Mellesleg ciklikus alkoholista: 1 hét ivás, 1 hét másnaposság, pár hét szünet, majd előlről.

Lesz valaha reális énképe és rálátása bármiylen helyzetre? Egyszer rádöbben majd hogy őbenne van a hiba és hogy mennyi fájdalmat okozott nekem? Vagy egész életében ilyen marad már és sosem lesz jó apukám?

20/nő