Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Tényleg hisztis vagyok, mert...

Tényleg hisztis vagyok, mert szomorú lettem emiatt?

Figyelt kérdés

Van egy másfél éves kisfiúnk, és amióta megszületett, nagyon ritkán jutok el valahova, a párommal közösen pedig szinte sosem. Most költöztünk el abba a városba, ahol családom is lakik, így most nagyobb a segítség. Ma este a párom munkahelyén szerveztek egy évadzáró bulit, és mondta, hogy menjek el én is, mert szó volt arról, hogy ősztől én is ott dolgoznék, és legalább megismerek embereket, kimozdulok én is. Anyukámék éppen külföldön vannak, de megkértük a húgomat, és mondta, hogy szívesen jön. Nagyon készültem rá, erre 6-kor hív, hogy egy barátnőjének spontán szülinapi bulit szerveztek mások, és csak 10 körül érne ide. Már akkor kiakadtam, hogy most akkor mi legyen, erre mondta párom, hogy szabadtéri buli, mások is hoznak gyereket, menjünk oda vele, aztán 9 körül hazahozzuk, lefektetjük, és visszamegyünk. Így is lett. Mondanom sem kell, 9-ig a gyerek után futkároztam, le sem tudtam ülni. Erre megint hív a húgom, hogy hatalmas buliba csöppent, és tök nehéz héten van túl, neki erre most szüksége van, és nem tud jönni. Akkor már végképp elszomorodtam. Hazahoztuk a kicsit, lefektettük, erre látom, hogy párom áll az ajtóban, hogy akkor ő megy. Kérdőre vontam, hogy most ez mi, erre ő kiakadt, hogy az ő céges bulija, és most miért baj, hogy visszamegy? Én elsírtam magam, erre a fejemhez vágta, hogy iszonyatosan hisztis vagyok, tök jó volt eddig az este, miért nem elég nekem ennyi. 1 órája itthon ülök kiöltözve, sírva.


Az a baj, hogy már annyiszor csinálta meg ezt velem, hogy ha én nem tudok menni valamiért a gyerek miatt, ő akkor is megy, és sosem szolidalít velem. És még meg is érteném, hogy az ő munkahelyi bulija, ha nem az előző héten mentek volna el egy 3 napos rendezvényre, amit végig bulizott. És rengeteg ilyen lehetősége van, nekem meg semmi...és most ebbe annyira beleéltem magam. És a húgom is nekem esett, hogy most mit haragszom rá, értsem már meg, hogy neki erre ma szüksége van.


Én mindent megértek, komolyan, de engem mikor ért meg bárki is? Most komolyan én reagálom ezt túl?



2014. jún. 6. 23:16
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
100%

"Az ember válasszon magához való párt. Én otthonülő típus vagyok, a párom szintén."


Itt nem azzal van a baj, hogy egyik menne a másik nem, hanem menne mindkettő, de a gyerekre valakinek vigyázni kell és ez mindig az asszony. Egyedül.

2014. jún. 6. 23:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 anonim ***** válasza:
100%
És neked eddig még nem tűnt fel, hogy a férjed téged úgy igazán istenesen le se szar, és még ő vágja a képedbe, hogy önző vagy?
2014. jún. 7. 02:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 anonim ***** válasza:
69%

Amelyik nap itthon lesz, én összekapnám magam és mennék, hogy nekem is SZÜKSÉGEM van kimozdulásra..

És hagynám a gyerekkel otthon..


A férjed helyében ebben az eepsetben én is mentem okna vissza, de azért a többi eset, és a beszólás az nagyon durva

Am nayon megértek, és nagyon igazad van, hogy rosszul esik, főleg a tesód részéről colt ez most orbitális bunkósag ( szerinem) ha megígérek valamit, akor azt betartom, ha jó utána alami, ha nem..

2014. jún. 7. 04:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:
20%

Céges buli volt, nem? Evidens, hogy visszamegy az, aki ott dolgozik. Tulreagaltad rendesen.

Legkozelebb ottalvis bebiszittert hivsz es problema megoldva,

2014. jún. 7. 05:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:
58%

Teljesen megértelek, nem reagáltad túl!


Próbáltál már beszélni erről vele? Mármint amikor otthon van, nyugodtak vagytok, nem ilyen éles helyzetben?

Ha még nem, ültesd le és mondd el neki a tényeket, hogy mennyire rosszul esik ez neked, hogy a KÖZÖS gyereketekért csak te hozol áldozatot, és hogy neked is szükséged van egy kis időre, amíg magaddal foglalkozol, szórakozol.

Kitartást!

2014. jún. 7. 06:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 anonim ***** válasza:
89%
Nem reagalod tul egyaltalan.Az en kislanyom 2 eves es nekem sincs semmi segitsegem.Eddig meg soha nem mentunk el a ferjemmel kettesben sehova mert nincs aki vigyazzon a kicsire.Elotte nagyon bulis porgos eletet eltunk mind a ketten de azota minden idonket a kislannyal toltjuk.A parom eleg sokat dolgozik de nem jar sehova.Azt mondja neki erre nincs igenye.En a hetvegen elmegyek bevasarolok egyedul addig o elviszi a jatszoterre nekem ez a kikapcsolodas.Nekem nagyon rosszul esne ha a parom elmenne csavarogni heti mondjuk tobb alkalommal.Sztem ez nem normalis ott ahol mar van gyerek.Jo persze menjel el ha akar neha de valaki itt irta h heti 3 szor elmegy a parja mert az jar neki.De az hogy meg visszamegy a buliba akkor az anyuka dolga ujra a furdetes meg altatas a ferje meg szorakozik.Sztem ez nem igazsagos igy.
2014. jún. 7. 07:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 anonim ***** válasza:
100%
Bizd a gyereket bebiszitterre ilyenkor. Igaz, hogy fizetsz neki, de legalabb nem hagy cserben, mint a hugod.
2014. jún. 7. 09:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:
49%
Szerintem a legnagyobb bunkó a húgod volt most. Céges rendezvénynél érthető, hogy visszamegy. Többi esetben nyilván lehetne tekintettel rád. Legközelebb hívjatok babysitter-t. Esetleg heti egyszer jöhetne fixen és akkor csináltok valamit együtt.
2014. jún. 7. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 anonim ***** válasza:
100%
Nem vagy hisztis, én már régen eligazítottam volna a kedves párodat, hogy igen, bizony a hőn áhított gyermeket nem volt elég megcsinálni, azzal bizony kötelességek is járnak, pontosan ugyanúgy, ahogyan lemondások is bizonyos dolgokról. És nem csak a te részedről. Én egy következő ilyen helyzetben a kezében nyomnám a bébit, és közölném vele, hogy én biza' most elmegyek, te pedig itthon maradsz, nyolckor fürdesd meg a gyermekünket, majd jövök! Nem adok tíz évet, és lábtörlőnek fog használni, ha ez így megy tovább.
2014. jún. 7. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim ***** válasza:

mi az , hogy céges rendezvénynél érthető? és magyarázzátok már meg miért lenne érthető?este 9 -ig nem volt elég? mi dolga van még ott? Főleg, hogy írja a kérdező, hogy előtte is 3 napig bulizott a kollégákkal....én nem értem meg ezeket az éjszakába nyúló céges bulikat...most komolyan tényleg vannak emberek akik ennyire szeretik a kollégákat hogy inkább velük jópofiznak a család helyett? úristen remélem , hogy az én párom majd inkább arra vágyik, hogy velünk legyen ilyenkor...én nagyon is megértelek kérdező...itt nem te vagy az önző , hanem mindenki más...írják, hogy a húgod volt a gonosz (szerintem amúgy nem)..ok igen nem volt kedves tőle, hogy lemondta, de nem írtad, lehet hogy még fiatal nincs senkije és egyszerűen csak élvezi az életet...a gyermek kettőtöké...nektek kettőtöknek kellene gondoskodni róla és kettőtöknek kell áldozatot hozni érte....igen...a párodnak is ...és igen nagyon is jól látod...neked ki segít? rád mégis ki gondol?

mi lenne ha te csinálnád ezt és hagynád folyton otthona a párod? miért egyértelmű , hogy mindig neked kell otthon maradni...? menj el barátnőkkel? már elnézést de nagyon sok kismamának alig marad barátnője akivel elmászkálhat...pont ezért mert esetleg a barátnők is babáznak vagy a barátnők is másban vannak és max egy délutáni teára ülnek be veled valahova nem éjszakába nyúló bulikázásokra mennek el az azért megint teljesen más téma...

2019. márc. 5. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!