Totálisan elkényeztetett ötéves gyerekből hogyan lehet normális embert faragni pár hónap alatt?

Ez nagyon jó, hogy kivárja a bünti idő leteltét... Viszont kéne még olyan büntetés, aminek számára komolyabb súlya van.

Esetleg még a játékmegvonás is eszköz lehet. Ha rosszul viselkedik, elveszed tőle a kedvenc babáját és majd csak akkor kapja vissza, ha bocsánatot kér és jól viselkedik x percen keresztül.

Egyéként szerintem nem helyes különbséget tenni a szülők gyermekei között - én gyerekem, te gyereked - mert ez a későbbiekben még több gond forrása lesz!

Gondolj bele, mi lesz, ha 16 éves korában próbálod majd megóvni őt a tini baromságoktól? Képtelen leszel rá, és ő sem fog téged szülőként elfogadni a jövőben, mert szerinted "ő nem a te gyereked".

Még ha biológiailag nem is a tiéd, felelősséget vállaltál érte, te neveled, csak rád és a párodra számíthat.

A te feladatod is, hogy tanítsd, gondozd és neveld. A fenékre csapás vagy a pofon nem csak azért van, hogy fejjezze már be az adott rossz viselkedést, hanem azért is, hogy tanuljon a hibáiból.

Jaaa, míg írtam a választ, kiderült, hogy nálatok csak időnként van, az más, ezt nem tudtam, hogy az anyukája neveli.

És ő mit szokott vele csinálni, ha rosszalkodik?

Egyébként szerintem a gyerek mindenhol gyerek, oké, a szomszédét nem csapnám fenékbe, szólnék a szülőknek,

de szerintem te nyugodtan megtehetnéd, mint "gonosz mostoha"... :)

Főleg, ha ilyeneket csinál - de hát még csak 5 éves - akkoris! Ez nagyon nem okés viselkedés!

Hagyjátok abba a kényeztetést, de ne a sok babusgatást, közös játszást, mesélést. Legyen néhány egyértelmű szabály mit muszáj és mit tilos csinálni (saját dolgaiban elemi szinten rendet tartani, szándékosan kárt nem okozni stb.)

Beszéljetek neki a baba érkezéséről, de ne várjatok túl nagy lelkesedést! Bátorítsátok is az ellenérzései szóbeli (!) kifejezésére, akkor valószínűleg nem fog megpróbálni fizikailag bántani. Éreztessétek, hogy ő ugyanolyan fontos lesz akkor is, ha megszületik a féltestvére. Beszélgessetek arról, hogyan szerveződik majd az élet, ha ott lesz a kisbaba, itt is hangsúlyozva, hogy az ő ágya, játékai egyáltalán a helye az apa életében megmarad, sőt új szerepekre is lehetősége nyílik.

Ha nem javul a helyzet, forduljatok gyermekpszichológushoz. Ez a kislány talán még a szülők válásának feldolgozásán sincs túl, most pedig testvére születik. Az édesanyja pedig talán most szembesül a ténnyel, hogy a volt párja tényleg új életet kezdett, miközben ő nem tudni mennyire tudta újra rendezni az életét. Ha ezt rosszul éli meg, az is rányomja a bélyegét a gyerekre. Szóval lehet, hogy elkényeztették valamikor a gyereket, de ilyen körülmények között egy teljesen jól nevelt gyerek is produkálhat vad dolgokat.

"Már ott tartok lassan, hogy engem nem érdekel. Azt tervezem, hogy amint elkezd hisztériázni a gyerek, én elmegyek itthonról, aztán apuka kínlódjon az elkényeztetett, kezelhetetlen kölykével egyedül. Nagyon elegem van már."

Ez egy jó ötlet, én kipróbálnám a helyedben... Bár attól tartok, hogy apuka csokival, meg új játék vásárlásával oldaná meg a helyzetet, meg babusgatással, ami csak rontana a helyzeten...

Esetleg még azt teheted, hogy nem veszel tudomást olyankor a gyerekről, elmész előle, bemész a szobába, stb.

A viasat-on ment egy ilyen gyermeknevelési tanácsadó reality sorozat, szuperdada volt a címe. A neten fent vannak a videók, innen szedhetsz még ötleteket, tippeket.

igen, ez szokott lenni ha a kulonelo szulok "versenyeznek" a gyerekert, aki ezt boven ki is hasznalja.

sajnos te sokmindent nem tudsz tenni, elsosorban a szuleinek kene nevelnie...

Szerintem is a párodat kellene először "megnevelni". Szálljon már be a buliba, mert az, hogy csak a saját népszerűségén fáradozik, sem a gyereke boldogságát, sem a ti családdá válásotokat nem szolgálja. Igenis föl kell vállalni olykor népszerűtlen intézkedéseket. Erről elsősorban VELE kell sokat és kitartóan beszélgetned, újra és újra beláttatni, elfogadtatni, segíteni neki, hogy felelősségteljes apává váljon. Mert pillanatnyilag még inkább csak afféle "jó haver" képében tetszeleg maga és a gyereke előtt.

A gyerekkel semmi baj. Egy ötéves még dacos, pláne, ha ilyen kicsit kuszább, többszereplős a családi élete, ha bizonytalannak érzi a saját helyét a családban=világban. Ezért még nem kell pofozni egy gyereket. Nálunk az a szabály, hogy testi fenyítés alapból nincs. Kivéve(!), ha ő szándékosan bánt. Mert olyankor pontosan ugyanazt csinálom én is. Ha rúg, megrúgom. Ha püfölni kezd, én is rácsapok, oda, ahova ő ütött, csak őrajta. Bár 90%-ban elég fölháborodottan megkérdezni: "Én is megüsselek?!?!?! - Neeeeeeeááááám!!! - Akkor te mit gondolsz magadról?!?! Mi NEM püföljük egymást!" És gyakorlatilag mindig abbahagyja. Cirkuszolni, hisztizni, vergődve ordítani meg szabad. Gyerek, miért ne tehetné. Legelső dolog ezt elfogadni és elfogadtatni a pároddal is. Ha nem féltek a hisztitől, hanem elfogadjátok, hogy minden kisgyereknek szüksége van rá, akkor sokkal könnyebb együtt élni! Mi még meg is erősítjük a gyereket (amikor már hall bennünket), hogy milyen ügyes, hogy kiengedi a gőzt, ha jólesik, igen, így kell ezt csinálni. Irónia nélkül!!!

Fontosnak tartom azt is, hogy hisztivel a világon semmit ne érjen el!!! Semmit ne tegyetek azért, mert hisztizik! Hisztizhet, nyugodtan, hisz gyerek, joga van hozzá. De belőletek se dühöt (fölpofozom), se félelmet (inkább megveszem a csokit) NE váltson ki. Néha nehéz kivárni a végét, meg a boltban csúnyán néznek a szívtelen anyára-apára az emberek, de hát na bumm.

És végül igen, szerintem is baj, ha "a párom gyereke"-ként viselkedsz a kislánnyal. Nyugodtan neveld legjobb belátásod szerint. Ez a legjobb, amit tehetsz vele - elsősorban az ő érdeke! Egy ötéves gyereknek sokkal nagyobb biztonságérzetet nyújt, ha tudja, hol vannak a határai, mint ha állandóan tapogatni, feszegetni kényszerül őket, mert a felnőttek sem biztosak magukban, illetve hogy milyen viselkedést "engedhetnek meg maguknak".

Az nagyon jó, hogy ilyen sokat van nálatok a kislány! Mire a pici megszületik, bőven lesz lehetősége megtalálni a saját nagytesó-pótanyuka szerepét a családban. Jó ötleteket írtak fönt erre vonatkozólag, ne félj tőle, simán helyre rázódhatnak a dolgok addigra. :)

Szerintem a párod lesz számodra és önmaga számára is a legkeményebb dió az egész melóban, nem a gyerek...