Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek ilyen esetben...

Szerintetek ilyen esetben megkérhetem a páromat, hogy ne hozza láthatásra a gyermekeit néhány hétig, ha ő ezt magától nem ajánlotta föl?

Figyelt kérdés

A kisebbik lánya csoportjában többen bárányhimlősek, a kislányon még nincsenek pöttyök, de arra panaszkodik, hogy mindenhol viszket a bőre. A dokijuk azt mondta, még nem tudja megmondani elkapta-e. A nagyobbik lányon már van pár pötty.

Sem én sem a gyermekeim nem voltunk még bárányhimlősek. A gyerekek ugyan be vannak oltva, de én nem és 14 hetes terhes vagyok.

Igazából anyukám úgy emlékezett, hogy már voltam bárányhimlős, de az orvosi papírjaimban ennek nyoma sincs, sőt egy műtéti adatfelvételes lap másolatán az van, hogy nem voltam.


A párom volt felesége rendes volt és direkt felhívta a páromat tegnap, hogy figyelmeztessen minket, de a párom azt mondta nem szükséges elhalasztani a láthatást. Utólag kiderült, hogy fogalma sincs, hogy ebből baj is lehet.


2015. márc. 5. 19:03
1 2 3
 21/24 Bence_ ***** válasza:
50%

Men el vérvételre, hogy voltál e már.

Beszélj a gyerekek édesanyjával, hogy ő "ne" engedje oda most a gyerekeket. Ketten nagyobb hatással vagytok a férjedre.

2015. márc. 6. 07:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/24 anonim ***** válasza:
86%
Férjed töltse a hétvégét a gyerekekkel a nagyszülőknél, vagy ha ez nem lehetséges vigye el őket kirándulni, unokatesókat/nagynéniket/nagybácsikat látogatni. Nem csak otthon lehet tölteni a láthatást.
2015. márc. 6. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/24 anonim ***** válasza:
85%
Teljesen jogos kérés! Amúgy én is azt mondom, hogy a láthatás szent és sérthetetlen, de azért itt más a helyzet. Amúgy is, fertőző beteg gyereket nem viszünk se közösségbe, se vendégségbe, se tömegközlekedésre, lehetőleg sehova, amíg meg nem gyógyul. Ez alap.
2015. márc. 6. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/24 anonim ***** válasza:
88%

Én komolyan nem értem azokat a válaszolókat, akik ennyire ragaszkodnak a láthatáshoz.

Senkinek nem volt itt még bárányhimlős gyereke?!

Nem lehet kivinni, még a levegőre sem, a meleg szobában kel kibekkelni azt a 2-6 hetet, amíg elmúlik!

Emellett nem mindenkibél, de járhat magas lázzal,és egyéb szövődményekkel.

Látogassa meg apuka, ez ok, de ne vigye el.

Nem azért, hogy kibújjon a láthatás alól, hanem mert a gyerek egészségügyi állapota most ezt kívánja meg.

Kismamákra pedig veszélyes a betegség, ne menjen oda semmiképpen.

2015. márc. 6. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!