Miért nem értik meg, hogy ez nem munkamánia?

Szoftverfejlesztőként dolgozom egy multinacionális cégnél. Nagyon nagyon imádom a munkám, tulajdonképpen ez a hobbim is egyben. Szóval számomra nem létezik a "napi 8 óra" munka kifejezés, ha valami probléma még előkerül (szinte mindig előkerül), akkor bent maradok tovább is. Olyan ez, mint mikor gyerekkorában az ember legózik, épít belőle valamit, játszik, és egyszerűen nem akarja abbahagyni. Én tényleg így érzek, imádom, és ha tehetném egész nap ezt csinálnám. Nem lefáraszt, hanem épp ellenkezőleg ez tölt fel.

Na mármost ennek a barátnőm nem igazán örül. Finoman fogalmazva. Ő szeretne sok időt velem lenni, és mindig hívogat a 8 órás munkaidő végén, hogy na akkor találkozzunk valahol. Én meg inkább még bent lennék és gondolkoznék, dolgoznék a problémákon, és ha nagyon őszinte akarok lenni, inkább bent lennék, mint vele. Erre azt mondja, hogy munkamániás vagyok, amivel én nem értek egyet. Ez nem munkamánia, csak egyszerűen imádom ezt a munkát, és élvezetből csinálom nem mániából. Most így leírva a kérdést, átgondolva a dolgokat, valószínűleg nem Ő lesz az igazi számomra. Remélem egyszer azért találok egy olyan nőt, aki megért, és elfogad így. Bár elismerem, biztos nem lehet könnyű.

Szülők dettó ilyen. Ők is folyton nyaggatnak, hogy menjünk hozzájuk, látogassuk meg őket, és mindig mondják, hogy ha a munkára fordított időm 1%-át tölteném velük az nekik már bőven elég lenne.

Szóval igazából senki nem ért meg, mindenki csak beszólogat, hogy munkamániás vagyok.

Másik dolog pedig, hogy nagyon jól keresek ezzel a munkával, így amikor épp nem dolgozom, akkor szeretem úgymond szórni a pénzt, azaz jobb éttermekbe járni, megvenni amit épp gondolok, elmenni wellnesezni elég jó négy-ötcsillagos szállodáknba stb. Természetesen barátnőmmel, csak ő ilyenkor meg azt vágja a fejemhez, hogy neki nem a pénzem kell, hanem az időt, és inkább töltsek vele több időt akár egy egyszerűebb helyen is. Ebből is konfliktus van, mert én meg egyszerűen szeretném elkölteni azt a pénzt, amiért megdolgoztam és élvezni az életet.

Szóval nem tudom mit csináljak, lehet valahogy ki kellene ábrándulnom a munkámból, mert félek előbb-utóbb már csak az marad meg nekem. Nagyon imádom, de azért önmagában valószínűleg nem lenne elég a boldogsághoz...