Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért hiszik, hogy a szegény...

Miért hiszik, hogy a szegény családokban szeretet van?

Figyelt kérdés

Szegény családból származom. A szüleim, amióta élek nem tudnak mást, csak veszekedni. Apukám lelkileg terrorizálta anyukámat, fizikailag és lelkileg engem is. Apu nem akart dolgozni, anyu nem akart elválni. Durván különbséget tettek köztem és a húgom közt. Anyut egyszer hallottam kijelenteni, "Én is jobban szeretem az egyik gyerekemet, mint a másikat, mégse tudnak róla."

A húgom kapott új ruhákat, én mások kinőtt cuccait hordtam. Egyetemi koliban nekem nem tudtak ételre pénzt küldeni, mert a húgomat kellett ruházni.

20 évesen elegem lett, és elköltöztem. Persze egy fillér nélkül, mert amit anyu és a nagymamám nekem spóroltak, azt apukám lenyúlta.

Egy szobás albérletben lakunk a barátommal, múlt évben olyan rosszul ment, hogy nem tartottunk karácsonyt, még apukám közben végre elment dolgozni (furamód egy hónappal azután, hogy leléptem), anyuék Tv-t vettek, laptopot a húgomnak, én meg még mindig a tinikori örökölt ruháimat hordom.

6 hete végre kaptam munkát, szó volt arról is, hogy ha befejezem a sulit, és nem kell már fizetni, elköltözünk egy normális albérletbe.

Még nem volt fizetésem, de máris ki akarnak rúgni, mert elfelejtettek nekem szólni, hogy ma a szokásos délutános helyett délelőtt ugorjak be, és ahelyett, hogy szóltak volna, mikor látják, nem vagyok bent, inkább behívták a szabadnapos kolléganőmet, nekem meg csak utólag, hogy délutánra már ne gyere.

Hogy maradhatok-e, azt nem tudom, de ha igen, akkor pénteken 12 órát le kell húznom, hogy pótoljam a kimaradt óráimat.

Teljesen szét voltam csúszva a barátom meg hozott nekem ebédet (a kedvencemet) meg csokit, hogy ne süllyedjek már mély depresszióba, minden rendben lesz.

Apukám, ha látta, hogy sírok (mindegy, mi volt az ok) azonnal nekem esett, hogy "Befogod a pofád, vagy belelépek?" vagy "Ha nem hagyod abba, kapsz két nagy pofont aztán lesz miért bőgnöd!"

Életemben először törődött velem valaki, amikor szomorú voltam.


Miért gondolja mindenki, hogy a szegény családok szeretetben élnek?


21N


2015. márc. 27. 17:45
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
21%
Egy szóval sem írod a kis regényedben, hogy mégis honnan veszed, hogy mindenki szerint szeretet van a szegény családokban. Mi köze a szegény családodnak és a családon belüli szeretetnek ahhoz, ahogy a munkahelyeden bánnak veled?
2015. márc. 27. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:

Itt nem a munkahelyen volt a lényeg, hanem azon, hogy a barátom volt az első életemben, aki nem megfenyegetett és megvert, ha látta, bánt valami.


Itt írja mindenki, hogy a szülei pénzesek, de nem törődnek vele, milyen jó azoknak, akik bár szegények, szeretik őket.

2015. márc. 27. 17:51
 3/12 anonim ***** válasza:
82%

"Itt írja mindenki, hogy a szülei pénzesek, de nem törődnek vele, milyen jó azoknak, akik bár szegények, szeretik őket."


Akkor ezek szerint értelmi problémáid vannak, vagy legalábbis a mondatértelmezés nem megy. Ez a mondat nem azt jelenti, hogy minden szegény családban szeretet van, hanem azt, hogy inkább lemondana a gazdagságáról, és szegény lenne, hogyha a szülei inkább szeretetet adnának neki, mint pénzt. Ez még nem azt jelenti, hogy minden szegény család boldog és rendben van.

2015. márc. 27. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
83%

Az embernek mindig savanyú a szőlő. Mindig az kell ami a másiknak van. Általában a felszínen mindenki szereti mutatni a jobbik arcát. Családok általában a jó módot, a hatalmas nagy szeretetet, csak mikor közelebbről nézi meg valaki akkor látszik, hogy valójában belülről rohad az egész úgy, ahogy van.

Ráadásul van egy idióta mondás, miszerint nem a pénz a fontos, hanem a szeretet. Amiből sokak szerint egyenesen arányosan következik, hogy ahol szegénység van ott szeretet is van. Pedig ez nem olyan egyszerű.

Vannak szegény, de boldog családok. Vannak gazdag és boldog családok. Vannak gazdag, de boldogtalan családok és vannak szegény és boldogtalan családok egyaránt.


Ráadásul abban is biztos vagyok, hogy az általad említett mindenki valójában senki, csak jól hangzik üres frázisokat puffogtatni nagy bölcsen, hogy a látszatot itt is fenn lehessen tartani. Miszerint "én szegény vagyok, de boldog", pedig ennek kb. az a fele igaz, hogy "szegény vagyok".

2015. márc. 27. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
91%
Hasonló körülmények özött nőttem fel és értem is, mi a kérdésed. Igen, sokszor ezt mondják. Akkor, is, ha panaszkodik az ember egy jó módúnak, hogy nekem mennyire nincs semmim és csak úgy mondom, hogy te ne panaszkodj, ne siránkozz, mert neked így is ezerszer jobbak a körülményeid. Erre csomószor jön a válasz, hogy "jaj, lehet, hogy neked semmid nincs, de legalább a családodban szeretet van". Milliószor hallottam és kaptam már ilyet a fejemre, meg anyám is sokszor mondta, hogy ne irigykedjek másokra, mert attól még, hogy kocsija van, pénze van, nyaralni jár, még nem boldog. Mi bezzeg szeretjük egymást. Mindezt úgy, hogy anyám és apám napi szinten verekedtek, engem éjjel utcára zavart anyám, mert rájött, hogy szerinte 14 évesen nekem már magamat kellene eltartanom és hasonlók. nem tudom, honnan szedik, hogy ha nincs pénz, az maga után vonja, hogy végtelen szeretet van...
2015. márc. 27. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
83%
Nem tudom... mi is csórók vagyunk az egész család. Még se viselkedtünk így soha egymással. Egyenrangú volt minden fél. Amikor felnőttünk és nem tudtuk meglátogatni a másikat, soha senki nem vádolt meg, hogy de persze ágyat tudtál venni a lakásotokba(albérlet) vagy neked futja rántott húsra, akkor ide miért nem tudsz eljönni vagy akármi. Nem értem mire alapozod ezt. Tisztelettel beszélünk egymással és tisztelettel vagyunk egymás családja iránt is. Az egy más dolog, hogy vannak akarat gyenge anyák-apák, akik ha látják, hogy szarul megy és tudják mi lenne a megoldás, a te esetedben válni (apuci munkaundora miatt), akkor nem lépnek, hanem elviselik ami van. Meg hát arról se feledkezzünk meg, hogy lehet te csak úgy lettél, hogy nem akartak még igazán. A hugica pedig szeretetből lett. Igen ez meglátszódhat egy családban, de ennek semmi köze a pénzhez...
2015. márc. 27. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:
Tervezett baba voltam, anyukámnak elvileg nem is lehetett volna gyereke, 4 évig próbálkoztak, és összejött. Húgom szintúgy tervezett, ebben nincs különbség.
2015. márc. 27. 18:26
 8/12 anonim ***** válasza:
88%

Senki sem gondolja, csak félremagyarázod, vagy félreérted. Annyi az egész, hogy sokan úgy gondolják, hogy a szeretet értékesebb, mint a gazdagság, tehát jobb egy olyan, valamivel szegényebb család, ahol van szeretet, mint egy olyan nagyon gazdag, ahol nincs.

Természetesen ez véletlenül sem jelenti azt, hogy minden szegény családban van szeretet és egy gazdagban nincs.


Én szegény családból származom és köztünk nagyon nagy a szeretet és összetartás a mai napig, különlegesen erős a kapcsolatunk. Nyilván nem a szegénység miatt persze.

2015. márc. 27. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
88%
Én szegény családban nőttem fel, de boldogan. A boldog családi élet elsősorban a gondoskodó vagy hanyag szülőkön múlik, nem a pénzen. Természetesen a gondos szülő + sok pénz a legjobb kombináció, de kevésbé gazdagon is lehet normális családi életet kialakítani, míg a hanyag szülőknek sok pénzzel sem sikerül.
2015. márc. 27. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
91%
Most halál komolyan, ki pontozta le 9-est? Fel nem tudom fogni, hogy mi a baj a válaszával...
2015. márc. 27. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!