Meg lehet tanítani szeretni egy felnőtt embert?

Ha valaki nem úgy szeret, ahogy te szeretnéd, az nem jelenti, hogy nem szeret szíve minden szeretetével.

Kevered a szeretetet a szeretet nyelvekkel. Ő nem bújós fajta, ettől még szeret.

Nem fog soha úgy szeretni, ahogy akarod.

Nekem anyukámat sem ölelgették soha, és érzem rajta, hogy befeszül, amikor megölelem. Leszarom igazából a szeretetnyelveket, qrva szarul esik.

Már a kérdésedből kitűnik, hogy erről valami romantikus, rózsaszín elképzeléseket dédelgetsz. Ha így fogod fel, nagy csalódás lesz a vége.

Majd te leszel a kivételes hős, aki megváltoztatja. Aha.

Két lehetőség van, vagy tényleg azért ilyen, mert igazából vágyik az ölelésre, de nem szokott hozzá, ezért nehezebben nyílik meg. Ebben az esetben észre fogod venni, hogy fokozatosan változik, ahogy közelebb kerültök egymáshoz.

A másik, hogy ő valóban egy ilyen típus, máshogy szeret, nem igényli annyira a fizikai kontaktust. Ilyen is van, nem vagyunk egyformák.

Ez nem azt jelenti, hogy nem tud szeretni és meg kell rá tanítani, hanem hogy ő így szeret.

Mindenképp vedd figyelembe ezt a második lehetőset is, lehet, hogy ő soha nem úgy fogja kimutatni a szeretetét, ahogy te elvárod.

Nem az a baj, hogy nem volt előtte példa, hanem az, hogy ilyen a személyisége. Nagyon erősen gyanítom, hogy azért, mert nagypapa úgymond katonásan nevelte őt és nyílván nagypapa mellett nem volt lehetősége az érzelmek kimutatását gyakorolni. Valahol mindenkiben ott motoszkál a vágy arra, hogy megöleljen, megpusziljon, becézgessen egy olyan embert, akit szeret, csak van, aki ezt meri cselekedetekbe önteni, de van, akiben ezek elnyomott vágyak maradnak. Az én nagypapám például szintén nem merte kimutatni az érzéseit, csak akkor, ha ivott. Akkor volt hozzá bátorsága.

Ebben neked nagyon nagy szereped van, hogy ezeket a gátakat fel tudod-e oldani benne. Ha ül a tv előtt, akkor ülj oda mellé, nézd őt, mosolyogj, "cicáskodj neki", de ne érj hozzá. Hozd ki belőle azt, hogy ő érintsen meg. Este, ha lefekszetek, akkor hajtsd a párnádra a fejed és mond neki, hogy adjon jóéjt puszit, de te ne mozdulj meg, csak csücsöríts és várj, hogy ő hajoljon oda, mert te nagyon fáradt vagy és nincs erőd megmozdulni. Munka után menj haza és roskadj le a kanapéra, hogy milyen rossz napod volt és teljesen magad alatt vagy. Temesd az arcod a kezedbe és csinálj úgy, mint aki mindjárt sír és várj, amíg ráveszi magát, hogy oda menjen hozzád, megsimogassa a hátadat, vagy ilyesmi. Ilyenkor sose mond azt, hogy "jé, magadtól megöleltél", ne rohand le ilyennel, hanem csinálj úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy magától közeledett! Ilyenkor mond azt neki, hogy "olyan jó, hogy vagy nekem", vagy valami ilyesmi szép dolgot, amiből megtanulja, hogy amikor hozzád ér, akkor pozitív érzelmeket vált ki belelőled. Ezeket nagyon óvatosan csináld, nagyon lassan tanítsd őt úgy, hogy ne vegye észre, hogy valami terápiának a részese, mert akkor erőltetettnek fogja érezni, meg hülyének érzi majd magát. A lényeg, hogy lassan, óvatosan mozdítsd ki őt a komfortzónájából és amikor "teljesíti a feladatot", akkor jutalmazd őt azzal, hogy elmondod neki, hogy szereted. Lassacskán ezeket a gátakat fel lehet oldani. Soha nem lesz olyan, mint egy érzelgős ember, de ha jól csinálod, akkor egyre többet be fog vállalni.

(Mondom én ezt úgy, hogy párom tanított meg engem arra, hogy merjem kimutatni az érzéseimet. Sokáig nekem ezek a terápiás dolgok fel se tűntek. Az én párom igazán jó tanár volt!)