Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy reagálnátok le a barátnőt...

Hogy reagálnátok le a barátnőtök ilyesfajta "félrelépését"?

Figyelt kérdés

Kétségbe vagyok esve, mert a barátnőm, akivel 1 éve vagyok együtt, "elszórakozott" egy leszbi nővel. Azt sem tudom, hol ismerte meg vagy hogy került vele össze, de mint később kiderült, már régóta jóban voltak és 2 hete, mikor én leutaztam a szüleimhez vidékre, összefutottak és elszórakozgattak. Úgy kiakadtam, az is megfordult a fejemben, hogy elpakolom a cuccaimat egy időre. Szeretem, meg mindent megtennék érte, de most tök kikészített ez az egész. Egyszerűen undorító vagy nem is tudom, minek nevezzem. Azt mondta, nem jelentett semmit, csak hirtelen elkapta ilyen vágy, mert a csaj olyan hatással volt rá. Kb nem tudtam szóhoz jutni, most meg nem beszélünk erről, mert ki van merülve idegileg. Azt sem tudom, hogy ezt hogy kéne lereagálnom, mert én úgy gondolom, hogy ez egyrészt röhejes, másrészt abszurd. Tulajdonképpen megcsalt, de nem férfival, ami még rosszabb lenne. Nekem kötélből vannak az idegeim, elviseltem, mikor egyedül akart lenni, mikor vmi miatt mérges volt és rajtam vezette le a feszültségét, de ez mindent visz. Fogalmam sincs, mit kéne most tennem, Ő annyival elintézte, hogy nem lesz folytatása, mert szeret. Fordított esetben, úgy értem, ha én bonyolódtam volna valakivel valamibe, már biztos kidobott volna. De ez mégis egy jól működő kapcsolat volt, veszekedtünk párszor, de az szerintem mindenhol előfordul. Most attól tartok, hogy ha el is lesz felejtve ez az egész, mi van, ha máskor is visszatér majd ahhoz a csajhoz, mert erre vágyik vagy fogalmam sincs. Legjobb barátomnak sem merem elmondani, mert így is bizarr ez az egész és nem tudom megbeszélni senkivel. Egyébként mi ez a vágy mostanában a lányok részéről? Úgy értem, ismerőseim körében is megfigyeltem, hogy már csomó mindenki került vmilyen "közeli" kapcsolatba egy másik nővel. Áh, ideges vagyok és nem értem a helyzetet. Mindig azt mondta, hogy jól vagyunk, szeret és nincsenek problémáink. Akkor mégis miért? Most sem válaszol mást. El sem tudom képzelni, hogy hogy tud egy hetero lányt behálózni egy másik lány, ha elvileg nem vevő a közeledésére. Mit kéne tennem? Ti mit tennétek, ha ez történne veletek?

20/F


2010. febr. 25. 19:01
1 2 3 4
 1/32 anonim ***** válasza:
88%
Otthagynám.Ha megtette,akkor nem szeret és máskor is megteszi majd.
2010. febr. 25. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 anonim ***** válasza:
30%
Én örülnék neki, és behívnám harmadik félnek a másik csajt.
2010. febr. 25. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/32 anonim ***** válasza:
29%
Szerintem be kéne kapcsolódnod..
2010. febr. 25. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/32 anonim ***** válasza:
33%
Szerintem is inkább izgalmas, mint undorító!
2010. febr. 25. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/32 A kérdező kommentje:
Hát jó, hogy Te örülnél, de én nem örülök. Amúgy légyszíves ne gyertek ezzel a hívjam be hármasba dologgal, mert most legkevésbé ezen jár az agyam. Egyébként is full leszbi gondolom.
2010. febr. 25. 19:08
 6/32 anonim ***** válasza:
61%
Valamit nem kapott meg tőled, amit a másik , történetesen az a csaj nyújtani tudott, izgalmat, szenvedélyt, vágykeltést akármit... nézz egy kicsit magadba is...
2010. febr. 25. 19:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/32 anonim ***** válasza:
74%

Tutira szakítanék. Ez nem lehet kérdés számodra hogy mindez megcsalásnak minősöl-e vagy sem. Felszarvazott, és ráadásul nem egy pasival, hanem egy nővel.

Ez nem téged minősít le, de hidd el nekem akinek efféle gondolatai is támadnak, és még tettek is követik az bármikor újra megeshet.

Fiatal vagy, lépj tovább, nem fecséreld az idődet, mert az örökös bizonytalanság úgyis felőrli a lelkedet és tönkretesz, mert nem tudsz nem arra gondolni hogy a párod egy másikkal hetyeg.


34/N

2010. febr. 25. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/32 anonim ***** válasza:
46%
jajj már, ezek hülye tanácsok, hisz látjátok, hogy aki feltette a kérdést, az undorodik ettől. Szerintem beszélted meg elsőnek a csajszival, hogy mégis mié volt ez, meg minden, és ha úgy érzed, hogy ez tényleg egy teljesen jól működő kapcsolat, akkor ne hagyd el. Az én pasim is most csalt meg (igaz csak egy csók csattant el) de felfogtam megértettem, hogy nem azért tette, mert hogy a csaj olyan volt, hanem mert annyira hiányoztam neki, hogy odaképzelt szinte. Aztán most tökre bánja. Nah de szóval beszéljétek meg, aztán ha nagyon félvállról veszi, meg nem bízol meg benne, akkor vége:S Szorítok, hogy minden jól sikerüljön:)
2010. febr. 25. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/32 Kankalin ***** válasza:
64%

Nemrég tanúltuk pszichológián, hogy az teljesen természetes, ha ez ember hébe hóba azonos neműekkel is lefekszik. Kicsit furán hangzik, de minden emberben megvan a kíváncsiság még akkor is, ha csak tudat alatt, hogy kipróbálja a szexet egy azonos neművel. Én úgy vettem észre, hogy a lányoknál az ilyen kis incidensek gyakrabban fordulnak elő, mint a pasiknál.

Nem kell kétségbe esned. A barátnőd csak ki akarta próbálni. Szerintem ha még sokszor fogod a szemére hányni, akkor azért fog téged elhagyni.

2010. febr. 25. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/32 anonim válasza:
83%
"most meg nem beszélünk erről, mert ki van merülve idegileg." Ez a legjobb,majd ha legközelebb ki akar próbálni valamit akkor mi lesz?? Szedd össze magad meg a holmidat és ennyi.
2010. febr. 25. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!