Hogy lehet valakinek élete legszebb és legemlékezetesebb napja az esküvője, amikor azóta már elvált?

Kérdező, én is házasságellenes vagyok, de te tiszta hülye vagy.

Nem kell mindent elfelejteni, ami a múltban történt.

Igen, szép, ha a mostani pasiddal vannak jó emlékeid. De az előzővel is biztos voltak. Emlékezhetsz örömmel egy kirándulásra egy exeddel. Attól még a mostani nem fog semmit érni.

Viszont ha a te logikádat követem, a mostani boldogságod nem ér semmit, mert ha egyszer szakítasz a kedveseddel, akkor minden szép emlék azonnal megkeseredik? Mert a következő barátoddal előrébb jutsz, nagyobb boldogság lesz.

13 év után váltunk el.

Nem tudom azt mondani most sem, hogy úgy ahogy volt, baklövés lett volna, mert ez nem igaz.

Volt ennyi idő alatt rengeteg szép pillanat, kellemes emlék, úgy mondanám, hogy az első 12,5 év jó volt együtt.

A maradék fél év miatt pedig nem fogom megtagadni azt a 13 évet az életemből.

Nem volt baklövés a házasságunk, és a válásunk sem, legfeljebb ha tovább együtt maradunk.

Ebből következik, hogy elhiszem, hogy valakinek ez volt élete legszebb napja. Nekem speciel nem, de ez nem azért, mert a házasság miatt nem gondolnék rá szívesen.

Attól függ, milyen volt a szakítás.

Életemben egy fontos ember volt, akire úgy gondolok vissza, hogy elég aljas alak volt, és noha azzal vigasztalom magam, hogy elég kellemesen töltöttük el az időt:)), ha tudom, milyen valójában, akkor nem álltam volna le vele. Ebben a értelemben a régi szép emlékeket felülírta valamelyest a rossz rész, és nem, vele nem tartanék fenn semmilyen kapcsolatot.

DE! életem összes többi fontos karakterével békében és korrekten tudtuk rendezni a dolgainkat, és többükkel kifejezetten jó a viszony, olykor tényleg nagy távolságból is - mert egyszer nagyon fontosak voltunk, és nem bántottuk direkt egymást, egyszerűen csak nem jött össze a dolog. Ettől még igénylem, hogy tudjak róluk, hogy vannak, mit csinálnak, hogy alakul az életük stb. Vagy ha mondjuk újra összefutnánk, nem lennék ellene egy barátságnak.

Ennyi erővel én meg azt nem értettem soha, miért kell felégetni minden hidat, ha két ember úgy dönt, külön folytatja. Extrém példa, tudom, de a szüleim 30 éve elváltak, de ettől függetlenül a mai napig törődnek egymással (igaz, nem lett új kapcsolatuk). Együtt ünnepelünk minden családi ünnepet, vasárnaponként együtt ebédelünk, és bármelyik fordulhat bármikor a másikhoz, ha bármilyen problémája van. DE! Nem tudtak volna együtt élni, csak marták volna egymást:))

Attól, hogy elváltak, nem kell utálniuk egymást. Nem értem, miért elvárás, hogy ne is álljanak szóba egymással, ha már nincsenek együtt és a gyerekeik is felnőttek. Amikor vezetni tanultam, az oktató hölgy ugyanezt nyomta nekem, mert egyszer megemlítettem, hogy bár a szüleim elváltak, de jóban vannak egymással. Onnantól kezdve ezt nyomta nekem órákon keresztül. De kérdem én, miért baj ez? Unokáik is vannak, szokták őket együtt, közösen is programokra vinni, mindenféle gond nélkül. Ettől még mindketten egyetértenek abban, hogy már nem lennének képesek együttélni, de attól még mondhatni baráti a viszonyuk.

Pont a napokban mondta apukám, hogy ha ráérek, szkenneljek be neki pár képet az esküvői albumukból, mert neki azok nincsenek meg, és szeretné megnézni, hogy milyen sportos volt még akkor :D Egyébként meg mindkettejüknek szép emlék az esküvőjük, pedig azóta mindkettejüknek van/volt új párja, nyilván velük is sok szép emléket gyűjtöttek, de attól még nem kell a régieket letagadni, elfelejteni.

Nekem is van olyan emlékem, ami valamelyik exemhez fűződik, mégis jó szívvel gondolok rá vissza, mert meghatározó volt.