Mit tehetek, ha apám miatt teljesen megutáltam a férfiakat?

24 éves vagy.

Költözz külön és élj saját életet. Akkor nem kellene elviselni a társaságát és nem tudna ugráltatni sem.

24 évesen miért vagy még otthon? Apád mindig is ilyen volt. Tulajdonképpen mire vársz? Mit remélsz?

Te nem is a férfiakat utálod, hiszen akkor már régen leléptél volna, hanem magaddal nem tudsz kijönni, mivel bárhova mész te ott leszel, apád viszont nem lenne ott.

Csak szólok: rosszul mérted fel a viszonyokat.

Ha akartál volna már 4-5 éve saját lábadon állhatnál és apád csak egy távoli emlék lenne. Én 10 éves voltam, amikor apám beszólt nekem a vasárnapi ebédnél, hogy milyen tempóban egyek. Az volt az utolsó kajálásom az ő házukban. Másnap már messze jártam és az atyaúristen sem volt képes visszakényszeríteni. Mindenki a maga szerencséjének, vagy szerencsétlenségének a kovácsa. nagyon könnyű másra tolni a felelősséget. (Ja és apámat soha nem hibáztattam, még az is lehet, hogy akkor és ott neki volt igaza, az ő házában az ő szabályai szerint illett volna viselkedni, nekem az nem tetszett, továbbálltam és soha egyetlen percre nem bántam meg.)

Szóval ha nem tetszik valami, el kell húzni és saját egzisztenciát teremteni.

Ó ide nem kell pszichológus meg ilyen f_szs_gok! Egyszerűen csak ki kell mozdulni a házból, ismerkedni, hogy milyen emberek léteznek, mert ezekszerint a kérdező az apján kívül nem ismer senkit, ha 24 évesen még mindig az apjához hasonlítja a férfiakat. Ehhez nem kell orvos, csupán fel kell kelni otthonról!

Nem tudom, hogy dolgozol-e vagy még tanulsz, de ha tanulsz is, akkor albis vagy koleszos vagy. Hát ne járj haza onnan. Ha meg dolgozol, nem is értem miért vagy még otthon, hacsak nem azért, hogy büntesd magad, hogy milyen szerencsétlen vagy és elhitesd magaddal, hogy innen nincs kiút. Aztán meg rinyálj csak másoknak.