Szerintetek miért vam az, hogy képtelen vagyok szeretetet érezni a családom iránt?

Szerintem őszinte és önkritikus személyiségre vall, hogy ez így egyáltalán felmerült benned. Az emberek jó része képmutató/vagy megfelelési kényszeres, ezért még önmaguknak is hazudnak. A magunkkal szembeni őszinteség komoly érték, meg kell becsülni. Nem zárható ki persze teljesen valamilyen lelki problémára való hajlam, ezért figyelj oda magadra!

Egyébként én saját tapasztalatból azt mondom, hogy ehhez idő kell, meg kell érni rá. Tizenévesen az embernek általában konfliktusai vannak a szüleivel, ami gyakran ellentmondásos érzelmeket eredményez. Később, amikor rendeződik a viszony, akkor alakulhat ki egy valódi, stabil szeretetkapcsolat. (A gyerekkori kötődés a szülőkhöz más tészta szerintem...) A párkapcsolat is egy érdekes dolog ilyen szempontból, azt szokták mondani, hogy a kezdeti szerelem jó esetben szeretetbe megy át. Persze ez nem mindig így van, és ha igen, akkor sem automatikus szerintem, hanem ezért meg kell dolgozni, vagy éppen az életnek és a kapcsolatnak kell "megdolgoznia" minket, hogy képesek legyünk a másikat megfelelően értékelni és szeretni. A gyerek megint egy másik téma. Én apaként, őszintén megmondom, nem éreztem szeretetet a gyerekem iránt, amikor megszületett. Ez csak évek alatt alakult ki, igazából kb. iskoláskorára jött el az, hogy őszintén azt tudtam mondani, hogy szeretem. Ezt szerintem nem kellene szégyellni, mert az csak hazugsághoz és bűntudathoz vezet.