Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Megtennétek keresztszülőnek...

Megtennétek keresztszülőnek testvéreteket, ha ő előzőleg titeket választott, de te nem szívesen választanád vissza? Az ok lent.

Figyelt kérdés

Majd 9 évvel ezelőtt a nővérem engem választott keresztanyukának. (Hivatalosan meg is lett keresztelve) Első szülött gyermeke. Most én fogok 2 hónap múlva szülni, valószínű, hivatalosan nem lesz megkeresztelve, csak mondva lesz, hogy xy a keresztszülője. Én akkor úgy gondoltam, hogy vissza fogom választani, ez evidens. Azóta felnőttem, és látom, hogy milyen ember a nővérem. Tavaly novemberben ismét szült egy kisbabát. A két lánnyal (mind a két gyermek lány) nem foglalkozik, épphogy csak ellátja őket. Tudom, hogy a nagyobbik már 4 éves korában maga kente meg a vajas kenyerét reggelire (mondván tanuljon önállóságot) Én külföldön lakom már majdnem 3 éve. Tavaly, mikor hazamentem, a kislány nagyon örült nekem, elmentünk bicajjal a játszóra, még soha nem volt bringázni így. Azt mondta "ez volt életem legjobb bicajozása" :D Ő játszott, én nem győztem fényképezni, mert az anyjának nincs róla fényképe, csak pár. (Vettem neki albumot, hogy majd telirakja képekkel, azt mondta rá a nővérem, hogy ők nem szoktak fényképezni) Hazamentünk szépen, annyira szófogadó gyerek. Ujjongva mesélte volna az anyjának, hogy mit csinált a játszón. Erre leordította a fejét, s nekem mondta, hogy nagyon el van szállva magától mostanában a kislány, amióta hazajöttem látogatóba. (Csak örült nekem, nem csinált semmi rosszat) Kikeltem a védelmére, mert leszidta valamiért, amit nem követett el, erre azt mondta, nem baj, már úgy is megérdemelte, hogy letolja. Mindeközben ő a számítógép előtt ül EGÉSZ NAP. JÁTSZIK. A kisebbik baba állandóan a kiságyba van, mikor hazalátogattam, megláttam őt, először életemben élőben, és rögtön kivettem a kiságyból. Annyira jó baba. Egy nyikja nem volt, és közben a nővérkéje sem nyavajgott, hogy vele foglalkozzak. Erre a nővérem azt mondja, hogy ne vegyem ki a kiságyból, mert elkényeztetem, és vele tolok ki, mert én visszamegyek Angliába, ő meg itt marad egy elkényeztetett babával. Először láttam, és ne vegyem ki a ksiágyból azt az édes kis tündérkét:( Keresztlányom könyörgésére ott aludtam náluk, ott aludt mellettem, el se engedett, annyira ragaszkodó. Azzal a kis plüss állattal alszik minden éjjel, amit én küldtem neki haza ajándékba, úgy meghatott, mikor láttam, hogy tetszik neki. Amikor elmegyek hozzájuk, a szívem szakad meg. Mondta a kislány, hogy megy úszás órára. Másnap reggel volt. Mondom neki, gyere, csináljunk reggelit, egyél valamit előtte. Kinyitom a hűtőt, szó szerint nem volt benne semmi. Nézem a kenyeres tartót, egy deka kenyér sincs. Ez mindig így szokott lenni, ahányszor elmegyek hozzájuk. És nem azért nincs kaja a hűtőben, mert nincs rá pénz. Mindig úgy rendelnek kaját, mert a nővérem nem főz. A keresztlányom csak akkor jut főtt kajához, ha a mamánál, tatánál van, vagy az apjánál. (4 éves volt, mikor elváltak nővéremék) A nővérem nem hajlandó dolgozni sem. Mikor apu megkérdezi tőle, hogy mikor akar már elkezdeni dolgozni, akkor az a válasz, hogy elkezd sírni, hogy ő nem akar dolgozni. (egy másik férfi tartja el, aki ezt eltűri, a második kislány apukája, de ez egy másik történet) Életében nem dolgozott még pár hónapnál többet. Nem csinál házimunkát. Tiszta kosz minden náluk, szanaszét hever a szennyes, kupleráj van az egész házban. (40 négyzetméteres lakás!) A mosógépet szinte akkor pakolja ki, mikor a következőt berakja. Volt már úgy, hogy elmentem hozzájuk, és láttam, hogy villog a mosógép. De elfelejtettem neki szólni. Másnap délután, mikor mentem haza, még mindig villogott a mosógép. (egyszer velem is megtörtént, délután pakoltam be a gépet, kábé este 8-ra volt kész, de elfelejtettem, és éjfélkor ébredtem fel, a holdfénynél teregettem, nehogy a párom felébredjen:D) Szóval van, hogy elfelejti az ember, de náluk mindig villog a mosógép, de komolyan, akár hányszor mentem:D Leckét írni nem ül le a kislánnyal nővérem. A párja egy hónapot dolgozik külföldön, egy hónapot otthon van. Ha ő otthon van, ő szokott leülni a kislánnyal leckét írni.

Összegezve, egy keresztszülő feladata az, hogy néha foglalkozzon a keresztgyerekével, de ő nem fog, hiszen a sajátjaival nem foglalkozik.

Ja még egyet elfelejtettem: Egy éve voltam otthon. Próbáltam vele beszélgetni, de sajnos csak egy hetünk volt a személyes találkozásra. Az egy hét alatt nem sikerült vele 3-4 mondatnál többet váltanom, annak ellenére, hogy minden nap voltam ott. Azért nem, mert ő játszott a gépen, és hiába szóltam hozzá, nem reagált. Nem tudom vele tartani a kapcsolatot se. Sms-t írok neki, nem válaszol, mert drága. Vonalasuk nincs, pedig azt tudnám hívni olcsón. Interneten van msn, skype, de nem reagál soha az üzeneteimre, ha fenn van, és csörgetem, akkor sem reagál. Soha nem ír egy sort se vissza. Iwiwen se tudok neki üzenni, mert pl január óta nem jelentkezett be. Így az unokahúgommal csak akkor tudok társalogni, ha az apjánál van. A másikkal nem. Őt már egy éve nem láttam, új fotót róla öcsémtől kaptam.

Szerintetek mit csináljak? Megválasszam őt keresztanyának? Párom erőssen tiltakozik, de ő egyke, és nincs is olyan barátunk, aki betölthetné ezt a szerepet.

Igazság szerint inkább húgomat tenném meg keresztanyának. 15 éves. Egyedül vele szoktam rendszeresen beszélgetni.

Mit tennétek?

Bocs, hogy nagyon hosszú voltam.


2010. jún. 7. 09:24
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
90%
Miért ne lehetne a húgod a keresztszülő? Én azt hallottam, hogy olyan embert kell keresztszülőnek választani, aki, ha te meghalsz, akkor is felneveli a gyerekedet..lehet jobb lenne egy 15 éves , mint a ate "felelősségteljes" nővéred.És a húgod is biztos örülne!
2010. jún. 7. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
68%

Egyértelmű, hogy a nővéred nem való keresztanyának, de még anyának sem. Hogy lehet így bánni a gyerekekkel? Én ezt nem értem, hogy akkor minek szül? Már ne haragudj, tudom, hogy a tesódról van szó, egyszerűen vannak nők, akik nem anyatípusok ezt ok is, de akkor tudhatná is magáról és nem kellene gyereket szülnie. Gondolom a szép beszéd nem ér semmit nála, ahogyan olvastam ész érvekkel nem lehet rá hatni.

Szerintem ne foglalkozz vele, hgy mit szól hozzá a nővéred egyértelműen a húgod kell választanod. Ha meg esetleg megsértődik és kiabál akkor elmondhatod, hogy miért amit itt leírtál nekünk

2010. jún. 7. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 A kérdező kommentje:
Én is erre gondoltam. Igen, sajnos a nővérem anyának se való. Amikor az első megszületett (ezt ő mondta) nem kelt fel hozzá este szoptatni, etetni. Az apja kelt fel ő etette. Állítólag nem ébredt fel a gyereksírásra. Ő olyan, hogy bombát robbanthatsz fel mellette, nem ébred fel. (Más kérdés, hogy némi anyai ösztön felébresztené az embert, nem?) Nem tudom még mi legyen, mert meg se tudom vele beszélni. Minden nap csörgetem a skypon, mert minden nap fenn van. De nem reagál. Apummal akarok ma beszélni, ha ráér, talán felhozom neki a dolgot, megkérdem tőle is, hogy ő mit gondol. Köszönöm az eddigi és esetleg a további válaszokat.
2010. jún. 7. 09:48
 4/16 anonim ***** válasza:
50%

ezek után egyértelmű, hogy nem való keresztanyának, de még igazi anyának se a nővéred.

szerintem ne őt válaszd.

ha nincs senki egyéb, kivéve a kistesódat, akkor inkább hanyagold a témát.

vagy válasszatok valakit a párod családjából.


én a helyedben nem kérnék fel 18 éven alulit erre a szerepre.

tudom, hogy csak formalitás sok esetben, de mégis, nem illik ilyesmivel terhelni egy fiatalt akkor sem, ha már elmúlt 18, csak a családos vagy legalábbis már házas rokonokat.

2010. jún. 7. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 A kérdező kommentje:

Igen, elég húzós, hogy csak 15 éves. Ezért se tudom, hogy mi legyen. A párom családjából senkit nem tudunk választani. Anyukája van, apukája meghalt. Nevelő apja van. Nagynénje egy van, ő a keresztanyukája is. Keresztapukája meghalt. Más testvére nem volt az anyukájának. Nagyapja meghalt, nagyanyja él. Kábé ennyi az ő családja. Nincs anyai ágon unokatestvér, mert a nagynéninek nincs gyereke. Apai ágon nem is tartották a kapcsolatot senkivel, de talán ott van egy unokatestvér. Szóval elég kicsi az ő családja sajnos. Én unokatestvérekkel nem tartom a kapcsolatot, habár van egy kettő. Két nagynéném van, egy nagybácsim. De sajnos apukám mindegyikkel haragba volt sokáig, így kábé 10 évesen tudtam meg, hogy van nagyanyám meg rokonaim. Mind a két nagynénémnek van 2-2 gyereke, mind a kettőnek egy fiú, és egy lány. Az egyik nagynénémnek viszont még kiskorúak a gyerekei, a másik nagynéném lánya idősebb, mint én, de annak még pasija se volt életébe, ő rá se bíznám gyermekem, ha velem történne valami. Az őccse olyan idős, mint a nővérem, de ő sem egy apa típus.

Elég nehéz így keresztszülőket találni. Van választék, de....hát elég silány.

2010. jún. 7. 10:09
 6/16 anonim válasza:
58%

Ne válaszd a nővéred. Gondolom más is ismeri a helyzetet. Van nagyon sok személy biztosan, aki betölthetné ezt a szerepet. Nem szólhat meg senki, ha mást választasz.


Szegény gyerekek, nagyon sajnálom őket. :(

2010. jún. 7. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
58%
Ne válaszd a nővéredet. Egyébként nem csak rokont szoktak keresztszülőnek választani, hanem ha van egy régi nagyon jó barát, akkor őt is meg lehet kérni. Engem is megkért barátnőm, 15 éve legjobb barátnők vagyunk, és elvállaltam, és nem bántam meg.
2010. jún. 7. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 A kérdező kommentje:

Igen, tudom, hogy lehetne egy nagyon jó barátot választani keresztszülőnek, de sajna nálunk nincs ilyen. És mivel külföldön élünk, ez még húzósabb. Eléggé nagy felháborodást váltanánk ki, ha barátot választanánk családtag helyett. Van 3 tesóm. Sajnos kábé az öcsém (ő már nagykorú) is kábé olyan, mint a nővérem. Otthon él még apuval, eltartatja magát. Nem segít otthon semmit apunak, pedig most ők ketten vannak csak a házban, mert apu most vált el a párjától (nekem nevelő anyám volt) egy fél éve. Hajnalban hazaér öcsém, majdnem délben felkel, elmegy otthonról, és csak hajnalban megy haza. Állítólag a munkát is keresi...felajánlottam neki, hogy segítek, tanuljon meg angolul (németes volt)és jöjjön ki hozzánk szerencsét próbálni. Ő nem akar. Budapestre se akar költözni, környéken akar melőt találni. De ha egyszer a környéken nincs...Mindegy, ez nem is ide tartozik.

Lehet, végül nem lesz keresztszülője. Olyan minek legyen, aki nem tudja ezt a posztot rendesen betölteni? Ha meg tényleg történik velünk valami, nem akarom, hogy nővérem nevelje fel a gyerekemet. Őszintén szólva, olyat kéne találnom, akire rá merném bízni, az lenne a megfelelő személy keresztszülőnek, de ilyen nincs:( Így nem tehetek mást, vigyázok magamra:D Viccet félretéve tényleg köszi a tanácsokat. Majd valahogy kitalálunk valamit.

2010. jún. 7. 10:28
 9/16 anonim ***** válasza:
58%
Hú ez így nagyon rossz, akkor marad a kishúgod. Egyébként szerintem egy 15 évesnek ez nem teher, igazán megtiszteltetésnek venné, nem hiszem, hogy tehernek érezné. De ugye ezért kell mindenképpen megkérdezni, és akkor tudtok majd többet. igazán nem értem apukádat miért kellene megkérdezni, ok kikéred a véleményét de ez igazából rátok tartozik, hogy kit kérsz meg.
2010. jún. 7. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
11%

Szia!

Soraidból ítélve te egy értelmes anyuka vagy. Nehezen tudom elképzelni, hogy nincs egyetlen barátnőd sem.(?) Általános iskola, középiskola, gyermekkor?


A nővéredet semmiképpen ne kérdd meg, a húgod simán lehet! Én is ismerek olyat, aki 15 évesen lett a testvére gyerekének a keresztanyja, mert ők mindenképpen családon belül akarták megoldani!


Ui.: én a helyedben alaposan kiosztanám a nővéremet, ha ilyen lehet, fel kellene nyitni a szemét! Nem hagynám, a végsőkig elmennék, a gyerekek miatt!!!

2010. jún. 7. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!