Mit csináljak, ha nem érzem jól magam a családommal?

Két fél testvér? Az hogy jön ki? Egyik deréktól lefelé, másik felfelé?

A féltestvér egy szó. Tanuld meg.

Szerintem egy gyereknek/tininek élvezni kell a gyerekkorát, amíg tudja, barátokkal elmenni beszélgetni, szórakozni, nem pedig egy felnőtt szerepébe bújva felelősséget vállalni a kistesójáért, vigyázni rá, etetni, játszani vele, sétálni menni vele, a hisztijeit kezelni, ha baja esik, az ő lelkén száradna, stb. Nem rossz dolog a felelősségvállalás, de ne itt kezdődjön már. Segítsen be a háztartásba, ha ott van az anyja is, segítsen nekik elmenni a boltba, vinni a szatyrot, ezerféle megoldás van arra, hogy besegítsen, de hogy egyedül hagyni vele, rábízni... Majd ha felnőtt korában szeretne gyereket vállalni, akkor lesz rá lehetősége, de ne az ő nyakára szüljön már anyuka. Ha ennyire nem bírja, fizessen egy megbízható ismerősnek, szomszédnak, esetleg bartelezze le egy barátnőjével, hogy néha ő vigyáz a gyerekére, amikor jobban ráér, néha a barátnőhöz menjen a sajátja. Ne a szerencsétlen gyereke torkán nyomja már le ezt a felelősséget, ezzel ingyér megúszva az egészet.

Párommal is ezt csinálta egyébként az anyja még régen, elvárták tőle nagyon korán, hogy "felnőtté váljon". Szerintem ez rohadtul nem fair a nagytesókkal szemben.

Szerintem se a te dolgod a két kicsi.

Bár én szerettem vigyázni rájuk, mert cukik voltak, de végülis anyukád szülte őket és nem neked

Neked most az lenne a dolgod, hogy jól érezd magad és tanulj, nem pedig az, hogy babázz. Az ráér akkor, ha saját gyereked lesz. A gyerekre vigyázni az ő felelősségük, és ezután ne is csodálkozzanak, ha te esetleg később próbálod meg élni a kamaszkorodat. Nem csodálom, hogy utálsz hazajárni, hiszen neked így már az otthonos olyan, mint egy második munkahely: elvégre ha a gyereknek baja esik, te leszel a hibás, nem pedig ők (na persze).

De ez később a szülőknek is szar lesz, mert ha ez így marad, egyszer eljön az a nap, amikor a gyerekek téged szeretnek majd jobban. Arról nem is beszélve, hogy te sokkal jobban ismered őket, mint ők, ami szintén kellemetlen. Én például a szomszéd kisfiú bébiszittere voltam egy nyár erejéig 16 évesen, és elég ciki volt, hogy előbb tudtam róla, hogy hiperaktív, mint a saját szülei...

A lényeg, hogy neked van igazad, és erről lehet, hogy nem lenne rossz beszélni velük (de persze csak olyankor, ha mindhárman nyugodtak vagytok). Ha nem hallgatnak arra, hogy neked is van életed, próbálj kicsit triviális lenni, minthogy a folyamatos bébiszitterkedés árt a tanulmányaidnak, meg hogy elég gáz, hogy te jobban ismered a kölyköket mindkettőjüknél. Ha egyszer nem megy, legyél olyan, mint a Wish reklám: ismételgesd addig az igazad, ameddig nem kezdik benne észrevenni az igazságtartalmat. :D