Vannak akik elmenekültek otthonról?

Hogy jól alakul-e az élet később vagy nem, az nem bizonyítja, hogy jó döntés volt-e vagy sem, hiszen a rossz döntéseknek is lehetnek jó következményeik - ilyen az élet. Pl. ha valaki nem tanul egy vizsgára, kibukik a suliból, elmegy inkább dolgozni, lehet, hogy végül meggazdagodik. De attól még nem készülni a vizsgára nem volt jó döntés, hiszen ha készült volna, nem bukott volna ki, jobb állást is kaphatott volna, hogy még gazdagabb legyen - de persze ezt nem tudhatjuk, hiszen csak az egyik variáció játszható le az életben, a másik nem.

Menekülni csak akkor szabad - és akkor kell is -, ha konkrétan bántják az embert otthon. Egyéb esetekben nem szabad menekülni, gondolkozni kell, úgy meghozni a döntést, hogy menni-e vagy maradni.

Leírom, hátha tanulhatsz belőle.

Nekem nem volt más választásom. Édesapám 11 éves koromban meghalt. Édesanyám azóta le.sz.rt finoman szólva. Azóta magamra mosok, főzök stb. Pár hónapra rá, hogy apám meghalt odaköltöztette a gyerekkori barátját, akihez 5 éves koromban egyszer már odalöltözött velünk. A "férfi" engem akkor szexuálisan molesztált. Szóltam anyukámnak, de nem hitt nekem. Sötét kamrába zárt a kanja, éheztetett, érzelmileg zsarolt. Úgy menekültem meg, hónapok után, hogy mamának elmondtam, mikor jött értem az oviba, hogy "nyúlkál a bugyimba" és egyből hazavitt apához. Egy életen át hálás vagyok neki érte. Mindig jó tanuló voltam, versenyeket nyertem. Vittem büszkén a jegyem mutatni. Soha meg nem nézte. A bátyám írta alá a jegyeim. Mindig. Azt mondta őt nem érdekli. Nem neki tanulok. Amikor pályaválasztás elé került a sor szerette volna, ha inkább valahova elmegyek dolgozni. Én tanultam tovább és jól. Csúfoltak, mert 1 öltözetben volt, de a kanjának mindent améteres hangfalaktól az erősítőig mindent megvett. Én kamaszodtam, öltözködtem volna, de csak kinevettek a lány osztálytársaim milyen ruhám van, amit bátyám kinőtt Pl. Eladósodott, eladták a házat. Egyedül maradt. Bátyám a fél testvérem. Az édesapám részét be kellett volna nekem raknia gyámszámlára, amíg nagykorú leszek, vagy venni egy másik házat, amiben részem van. Elverték bátyámmal az örökségem.

Utána mamáékhoz költöztünk. Ott marták egymást.

Bent dohányoznak, állandóan büdös lett a ruhám. Nem volt helyem, egy ágy sem. 16 éves koromig bírtam. Rengeteget dolgoztam, keveset aludtam. Mosogattam, takarítottam, lenéztek. De nem érdekelt.

Kitartó voltam és okos. Tanultam is.

Most megvan mindenem.

Viszont soha nem szerettem volna mindezt megélni, így 20 év után átgondolva mindezt, ha lett volna hátterem, ok nélkül soha nem jöttem volna el.

Nekem jó döntés volt.

Ha van hol laknod is nagy segítség, ha támogatnak még nagyobb. Értékelni kell.

Ha bántanak. Menni.

18 és fél éves voltam. A távoli városban lévő egyetem volt az egyetlen menekülés a zsarnok mostohaapám elől, aki sokat vert, és molesztált. Egy zsák ruhával jöttem el, laktam kollégiumban, albérletben, és sokat nélkülöztem, volt hogy éheztem is. De sokat dolgoztam, tanultam és kínlódtam, hogy feltornázzam magam. Jó döntés volt, azóta feléje sem néztem a szülői háznak. Tömör megfogalmazás volt ez az egész, de az otthoni pokol után a másik pokolba csöppenni egy egész regényt felemészthetne. Mindenem a mostanra kialakult családom, akik megadják azt a szeretetet és törődést, amit sosem kaptam meg senkitől fiatalabb koromban.

30 N

Nem is azt mondom hogy menekültem, de szép lassan leléptem otthonról.

Ott indult, hogy Budapestre jelentkeztem egyetemre. Kollégiumban voltam évekig majd albérletben lakótársakkal. A mai napig itt vagyok, ennek 11 éve.

Apám alkoholista volt, ha tehettem nem jártam haza. Az a baj, hogy anyám ott maradt mellette, meg öcsém is, ezért időnként "haza" néztem, hogy tartsam bennük a lelket. Pár éve apám meghalt, de azóta annyira eltávolodtunk, hogy csak félévente nézek haza. Telefonon beszélünk, de eléggé más világban élünk.

Igazából míg apám élt, nagyon rányomta a bélyegét a mindennapokra, még 200+ km-ről is. Ahogy meghalt, döntöttem. Ott hagytam az egyetemet és azóta dolgozom. 2,5 éve vagyok egy cégnél, elég jól keresek, van megtakarításom, eljárok kirándulni, élem az életem. Lassan autóm is lesz az megdobja a mobilitásomat.

Mindenképp jó döntés volt eljönni, mert szerintem vagy én készültem volna ki teljesen idegileg, vagy megölöm és akkor börtönben ülnék. Persze így 30 évesen nincs szinte semmim, hiszen évekig csak a túlélésre mentem. Valamit valamiért.

20 évesen, külföldre mentem, már évek óta terveztem. Apám alkesz volt, terrorizálta a családot.

Jó döntésnek bizonyult!!!

34/N