Milyen a kapcsolatod a nagymamáiddal és nagypapáiddal.??

Az egyik mamámmal nagyon jó ,minden nap beszélünk a többi nagyszülőmmel nem annyit csak évente egyszer kétszer

Neked?

3-an sajnos már meghaltak. Az anyai nagyszüleimet szinte nem is ismertem, a papa alkoholista volt, fiatal korában rendszeresen verte a mamát és a lányait (főleg anyukám nővérét, nem is lett belőle se normális ember). 4 éves koromban halt meg, de ezek alapján egyáltalán nem bánom, hogy kimaradt az életemből. A nagymamám meg már akkor sem volt szellemileg túl jó állapotban, mikor megszülettem, idősek otthonában élt és sajnos nagyon gyorsan leépült, olyan 5 éves koromban még eljött hozzánk karácsonyozni, de utána már nem. Nem volt semmilyen kapcsolatunk, mert nem is tudta, hogy létezem, sajnos az utolsó időkben már anyukámat sem ismerte meg, nem tudta, hogy a lánya.

Az apai nagypapámat imádtam, nem sok időt töltöttünk együtt, de arra a mai napig emlékszem, szeretett barkácsolni, én meg segítettem neki, persze a saját szintemen. Sajnos 7 éves voltam csak, mikor ő is elment, már nem érte meg, hogy iskolába menjek, pedig nagyon szerette volna. Ő néha eszembe jut, vajon milyen lenne, ha most is élne. Az apai nagymamám él még, 82 éves és korához képest nagyon fitt, önellátó, viszont sajnos mindig is nagyon rosszindulatú ember volt, fiatalkorában is. Sosem volt képes elfogadni anyámat az ő kicsi fia mellé, lenézi, szidja, mindenben kritizálja. Utóbbit velem is megteszi rendszeresen, mindig veszekedés a látogatások vége, de apámmal is rendszeresen összeveszik, mert a mai napig gyakran megpróbálja meggyőzni arról, hogy hagyja ott anyámat közel 30 év együttlét után (amiből 23 házasság).

Az egyik nagytatámmal nagyon jó sok szerepet helyettesít, barát, apa, nagyapa, őt nagyon szeretem, mellette érzem azt, hogy szeretve és támogatva vagyok, aki nem ítélkezik és bármit megoszthatok vele, nagyon ragaszkodok hozzá és nagyon becsülöm és tisztelem, rengeteg dolgot kibírt, nem volt egyszerű gyerekkora sem élete ennek ellenére csodálatos lelke van és nagyon erős ember. Nagyon kötődök hozzá, a nagymamám, már 30 éve meghalt, nem szívesen megyek a sírjához, mert oda van írva a nagytatámnak is a neve, ilyenkor eszembe jút, hogy elveszíthetem.

A másik nagytatámmal is jó, mellettünk laknak nagymamámmal, szeretjük egymást, bár keveset beszélünk, nincs közös témánk. A nagymamám nagyon szeret én is őt, de néha azt érzem, hogy bántóan szeret, sokszor nagyon meg tud bántani a megjegyzéseivel, mindig hasonlítgat másokhoz, és mivel nemrég felszedtem néhány kilót, mindig megjegyzi, hogy kövér vagyok(65 kg,163 cm vagyok). Tőlük elhatárolom magam érzelmileg, de ha szükségem lenne rá, tudom, hogy szó nélkül segítenének. 24/L

Már semmilyen, egyik sem él. De amíg éltek:

Anyai nagypapa: Nagyon kicsi voltam, amikor meghalt, nem emlékszem rá.

Anyai nagymama: A férje halála után az unokáinak (vagyis nekünk) szentelte az életét, nagyon közeli kapcsolatunk volt. Még megérte a dédunokái születését, de utána nem sokkal meghalt sajnos. A mai napig hiányzik.

Apai nagymama: Szegény mentális beteg volt, mindig idegenkedtem tőle. Kamaszkoromban halt meg.

Apai nagypapa: Vele olyan semmilyen. Nem igazán érdekelték az unokái, évente párszor meglátogattuk, ennyi. Ő élt a legtovább, de felnőttként évek elteltek anélkül, hogy láttuk volna egymást.

Úgy látom nagyon szerencsés vagyok, hogy huszonévesen még minden nagyszülőm él, és jó a kapcsolatunk.

Rendszeresen látogatjuk egymást, segítek nekik a ház körül, és nagyon sok mindent tanítottak nekem.

Ha úgy van anyagilag is támogatnak, és bármivel fordulhatok hozzájuk.

Most így belegondolva, olyan mintha valami mese lenne. :D