Szerintetek káros a gyerekre nézve az, ha a nagyszülők nevelik a szülei helyett?

A logika se lett az erősséged...

Nem attól lettél ilyen hogy ki nevelt, hanem attól ahogy nevelt.

Engem nagymamam nevelt korulbelul 14 eves koromig, anyukam egyedulallo szulokent probalt helytallni, rengeteget dolgozott. Igazabol keteselyes volt, vagy nincs velem es anyagilag biztonsagban tud, vagy belem van tobbet es nem eszunk.

En nem erzek hatranyt ebbol, nem vagyok konzervativ es zarkozott sem.

Valamilyen szinten minden esetben az. Hisz egy kisgyereknek hatalmas trauma az, hogy a szülei csak úgy eldobják.

Ha a nagyszülő sem tud mit kezdeni a helyzettel akkor nagyobb problémák alakulhatnak ki.

Egy kisbabánál vagy bántalmazó családból jövő gyereknél szerintem jóval kisebb a törés, mint annál akinek viszonylag tűrhető szülei voltak és 5-6 évig rendesen nevelték.

Nem. Akár szülő, akár nagyszülő, akár nevelőszülő, teljesen mindegy, nem a rokoni kapcsolat dönti el, hogy hogy nevelik a gyereket, mennyire szeretik egymást, mennyire figyelnek oda rá, mit tudnak neki megadni, stb.

Ettől függetlenül, ha a gyerek szülei elválnak, és mind a ketten lepasszolják a gyereket, és nem keresik többé, az nyilvánvalóan hatalmas lelki törést okoz. De nem amiatt, mert a nagyszülők nevelik tovább, hanem mert a saját édes szülei ejtették a fenébe. Tehát az, hogy a nagyszüleid nevelnek téged, az nem káros számodra. Azért valóban csak hálás lehetsz, és remélhetőleg a kapcsolatotok is jó. De az egyetlen, ami rád káros volt, az az, hogy a szüleid ejtettek. Semmi más.

Nem mondanám, hogy egy gyereket csakis az édes szülei nevelhetnek jól. SŐT. Egyáltalán nem. De ha két ember úgy dönt, hogy vállal gyereket, akkor amellett tartsanak is ki, és vállaljanak minden felelősséget, és ne dobják el maguktól, csak mert ők új életet akarnak kezdeni.

Természetes az, hogy a nagyszülők elkényeztetik a gyereket, pláne, ki akarják tölteni az űrt, amit az alapvető családmodell hiánya okoz. Ezt nagyszülőként nem igazán lehet pontosan felmérni, mert esetükben alapból is jellemző az érzelmi többlet, így ha ezzel kombinálják, akkor agyonnyomnak a szeretettel, vagy a gondoskodással.

Én nem látok összefüggést aközött, hogy ők neveltek, és olyan lettél, amilyen. Senki nem lesz attól félénk és befelé forduló, hogy kényeztetik, sőt, éppen az ellenkezője a jellemző, hiszen aki mindent megkap, az nem tudja felmérni, hogy minek mi az ára, és sokszor olyat is megtesz, amit alapból nem tenne.

Te zárkózott lettél, és félénk, ami inkább egy poszttraumatikus stresszre engedne következtetni.

Régebben nyitott voltál és önálló, ennek ellenére mégis elhagytak, tehát az fordulhatott meg a fejedben, hogy bármennyire is jó vagy, mégsem vagy elég jó nekik. Ezért nem értek egyet azzal, amit gondolsz.

A legjobb példa erre az árvaházban nevelt gyermekekre jellemző fejlődési irány. A gyermek felnő, és mindig is jelen lesz az életében az, hogy a szülei nem voltak mellette, de hogy mennyire lesz önálló, az csakis rajta múlik. Ha akarod, felülemelkedhetsz ezen, és gondoskodhatsz magadról, ha nem akarsz, akkor ráfeküdhetsz mások segítségére, de ez csak és kizárólag rajtad múlik.

A nyitottság/félénkség már más kérdés, lehetséges, hogy a jellemed alapvetően ilyen. Ismered magad annyira, hogy ezt el tudd dönteni, de ezt sem tudja befolyásolni rajtad kívül senki, és semmilyen körülmény.

Norma alatt a jelenkor családmodelljét érted, és valóban, mindenütt azt látod, hogy anya+apa+gyerek=család, és ezt a társadalom hangoztatja is szer felett, de azért ha alaposan körülnézel, akkor látod, hogy rengeteg olyan család van, ahol valamelyik feltétel nem teljesül a családmodellben. Ha más nem is, akkor az érzelmi alap. Vannak szerencsések, akiknek mindez összejön, és vannak kevésbé szerencsések, akiknek nem. Csak nézőpont kérdése az, hogy te melyik oldalon foglalsz helyet.

Ne hagyd, hogy a személyedet érintő normákat a társadalom állítsa be, inkább kövesd a saját értékrended, és élj úgy, hogy magadnak megfelelj. Az erkölcsi normák adottak, és neked van elég eszed is ahhoz, hogy ezeket pontosan be tudd mérni.

Nem a nagyszüleid és nem is a szüleid tehetnek arról, hogy úgy viselkedsz ahogy, mivel a döntéseket mindig te hozod meg.

Azt sem hiszem, hogy kevésbé lennél önálló, mint eddig, csak sok mindent kivesznek a kezedből. Meddig tartana azt mondani, hogy "Nagyi, ezt szeretném én csinálni", vagy hogy "hadd segítsek"? Az önállóság nem múlandó, csak erőt kell magadon venned. Ha ezekben részed lesz, akkor újra bizonyítasz magadnak, több sikerélményed lesz, ezáltal több lesz az önbizalmad, és kevésbé leszel félénk.

Semmivel nem vagy kevesebb, mint aki mellett a szülei minden nap ott vannak, sőt, annyival többel is rendelkezel, mert te már megtanultad egy kis részét annak, amit mások évtizedeken keresztül csak kóstolgatnak, a kérdés csupán az, hogy mit kezdesz ezzel a leckével. Engedd meg, hogy József Attila Eszmélet című versét idézzem;

"Az meglett ember, akinek

szívében nincs se anyja, apja,

ki tudja, hogy az életet

halálra ráadásul kapja

s mint talált tárgyat visszaadja

bármikor - ezért őrzi meg,

ki nem istene és nem papja

se magának, sem senkinek."

Idővel majd minden a helyére kerül, csak rendezd magadban a dolgokat, és kevesebbet kételkedj önmagadban. Nem vagy elveszett ember. De ha el akarsz veszni, akkor el fogsz veszni.

mért lenne káros?

a múlétban sokkal nagyobb arányba nevelték a nagyszülök vagy egyébb rokont fel gyerekeket mint a szülök

ennek is van elönye stabilab anyagi élethelyzet, túl van a klimaszon a kapuzárási pánikon, nem rugja fel a gyerek életét egy új partner miatt

a problémáid inkább onnan erednek hogy kevés a szociális kapcsolatod így nem tanultál meg társaságban viselkedni