A gyerekem folyton el akarjàk vinni programokra, hogy engem kíméljenek, hogyan oldjam ezt meg?

De ez a megoldás. Mondd, konkrétan, hogy NEM, ha nem akarsz valamit. Ha megsértődtek, akkor megsértődnek. Szóljanak előre, és te majd elődöntöd, hogy neked és nektek ez megfelel e. Mondd meg kerek perec, hogy X darab napot elvihetik, de többre nem szeretnéd. A te gyereked.

Másrészt :Azért a nyár 2,5 hónap, a fele is 5 hét, ebbe bele kell férjen heti 1-2 nap, amikor rokonokkal van. Gondolom nekik is hiányzik és szeretnének ők is vele lenni.

Valahol a félúton kell megtalálnotok az egyensúlyt.

5!

Gondolom az a baja, hogy -nyáron lenne ideje veke lenni, mert a gyerek amúgy az apjánál él.

“ Ha teljesen nemet mondok, akkor azt fogják híresztelni, nem akarom, hogy vele egykorú rokonaival nyaralhasson és hogy jól érezze magát.”

És ez igaz is…

Ideje barátokat szerezned, mert megbolondulsz, ha a gyerekeidnek lesznek.

Sziasztok,

...hát kérdező én pedig nem értek veled teljesen egyet anyaként, elvált nőként sem, pedig nekem is alsós gyerekem van.

Jól értjük, hogy van két kicsi gyereked a jelenlegi házasságodból/párkapcsolatodból és még egy àltalános iskolás (legalább 7 éves) az előző házasságodból? (Vagy kettő, az egyik nagyobb sulis, a másik kisebb- tk. mindegy).

Én nem értelek téged tényleg. Miért nem esik neked jól, hogy a nagyobb gyereked kortársaival (!!!), tágabb családjával lehet? Élmények érik.

Ne mondd már, hogy az egy/két betegeskedő másik mellett a szoknyádon ülve annyival jobb neki!

Ebben a korban már igenis fontosak a barátok, unokatesók stb. akik vele hasonló korúak. Te ott vagy neki a mindennapokban is. Sőt: hidd el nekem, te nem leszel attól kisebb anya, hogy jól érzi magát a gyerek mással, másutt.

Azt is olyan keserű felhanggal írtad, hogy a fél nyár az apjáé... még jó :)

Becsüld az exedet és a családját is, nem kell anyámasszony katonájának nevelni azt a gyereket és lesz időd bőven vele.

Tudod te mindig az anyja vagy és veled él.

El nem tudom képzelni, hogy szegény nagynak mi élmény lehet abban, hogy vagy a kicsi(k) lelkiismeretes ápolása mellett várja otthon a “lepattanót” vagy egy ilyen után hajszolt apa/anya van vele csak kettesben.

Tudod akkor vagyunk a Mérei-féle “elég jó” anyák, ha hiszünk és bízunk abban is, hogy az elmúlt 7-8-10 évben letettük a gyerekünkben azokat a lelki alapokat, amivel továbbra is mi tudunk maradni számára az egyik legfontosabb személy.

A szeretet, figyelem, törődés nem kopik el, ha mástól is kap!

Nem dumálok tényleg partvonalról: a kisfiam talán a te nagyobb fiad korabeli- megy a 7000 km-re élő apai nagyszülőkhöz egy hónapra és én örülök és minden hálám és tiszteletem a volt anyósoméknak.

Sőt; kapaszkodj meg- HO-ban dolgozok még most is majdnem 50%ot- engedem ottaludni az 2 km-re lévő kis haverjánál, nem azon vekengek, hogy nincs elég idônk... egy barát mást ad már ebben a korban, mint egy anya.

Aki szeret, enged felnőni is...

Egyébként te nem dolgozol? Nem merít ki a beteges kicsi(k) gondozása sem? Van elég időd a beteg gyerekek mellett a férjedre is (főleg, hogy váltásban vagytok...), vannak barátaid? Nem vágysz velük is néha FELNŐTT programokra?

Nemcsak anya üzemmód van.... sőt.

Ha a nagyfiad látja, hogy az anyja sem egy “turbóősasszony” vagy látja, hogy máshol, másokkal hogy mennek a dolgok- nos ebből is tanul.

...szó nincs arról, hogy át kellene esni a ló túloldalàra és lépten-nyomon passzolgatni le a saját gyerekünk... de nagyszerű önismeretre vall, ha egy kisiskolás életében màr nem akarunk omnipotens szülőként díszelegni :)