Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Rokoni kapcsolat » Mit tudok csinálni, amíg a...

Mit tudok csinálni, amíg a dühös nagynénémnél vagyok?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

A hónap végéig a nagynénémnél leszek, és tegnap történt valami, ami miatt alig tudok itt bármit is csinálni.

És ez azért van, mert tegnap elmentem egy áruházba, és találkoztam is valakivel, de a másodikat nem mondtam el. Egy kicsit túl sokáig voltam ennél a valakinél, és az áruházban kb. semmit nem vettem. Később visszamentem, hogy szerezzek pár dolgot, mert gondoltam, ez elfedi a valósgot. Ez ugye több időt igényelt. Tehát azt mondtam neki, hogy hirtelen össezfutottam valakivel egy kávézóban, akit a netről ismerek. Nos, ezt nem kellett volna mondanom, mert nem hitt nekem. Azt mondta, 1 az 1 millióhoz, hogy így felismerek valakit, akit a való életben eddig még sosem láttam. Elkezdett kérdezősködni, ki ez a személy, de semmit nem tudtam kitalálni, amit mondhattam volna. Aztán mondta, hogy nem mehetek el innentől sehova, és a lakásban leszünk (miközben nyaralni vagyok nála btw.) A vita után elmentem. Majd megsértődött, vagy tudom is én, de nem beszél velem, és a párjával is kiabál.

Ma kiderült, hogy szerinte én sértődtem meg. Idézem:


"kérdezel tőle valamit és fel van fuvalkodva"


Nem vagyok, egyáltalán. Nem is érdekel ez az egész. Ami zavar, hogy tényleg semmit nem tudok csinálni. De azt sem hiszem, hogy érdekelné, ha elmegyek valahova. Mert azt mondta, ha ilyen önálló vagyok (ez nem tudom honnan jött neki, mert semmi önálló dolgot nem csináltam), akkor elintézem magamnak a dolgaim. Amiért nem megyek ki, az az, hogy nem akarok mégegyszer vitatkozni. De mit kéne akkor csinálnom?:/



2021. júl. 21. 23:21
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
95%
Miért nem mondtad hogy elmentél valakihez? Talán kufircolni mentél, és nem akarod bevallani neki?
2021. júl. 22. 05:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
97%
Azért nem mondod el neki, mert te is pontosan érzed, hogy nem okés amit csináltál. Egyébként ő a felelősség miatt ideges, ami érthető is. Ülj le a fenekedre és olvass. Rajzolj. nézz filmeket. Írj. Lakkozd ki a körmöd. Főzz ebédet, takaríts ki. Lehet ezeket egymás után is. Lényeg, hogy ha csinálsz valami értelmeset , akkor ő is megenyhül és másképp áll hozzád. Ha meg nem, akkor ezekkel a tevékenységekkel elvagy pár napig és utána ugyis mész haza.
2021. júl. 22. 07:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
90%
Hazudtál neki, jogosan van teli a hócipője. Ülj le vele és próbáld megbeszélni vele, amiben úgy indítasz hogy rh.dtul sajnálod, mai történt és többé nem fordul elő.
2021. júl. 22. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
100%
*ami
2021. júl. 22. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
93%

Én a nagynénéd helyében azonnal gyorspostával hazaküldtelek volna, az tuti!

Biztos, hogy nem vinném el a balhét miattad, ha felcsinál valaki, amíg az én felelősségem vagy.

Mert hogy nem csajjal találkoztál és nem hímzésmintákat cseréltetek az biztos, különben nem hazudoztál volna.

Erre meg nincs szükségem.

2021. júl. 22. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
85%
De miért nem mondtad el? Utána miért hazudtál? Most meg miért és min vagy megsértődve? Normális vagy, ne is haragudj?
2021. júl. 22. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 A kérdező kommentje:
Amúgy jó, hogy elmondtam, nem vagyok megsértődve, de oksi😩✋
2021. júl. 22. 20:40
 18/19 anonim ***** válasza:
91%
Jaj, nem kell a dráma meg a hattyú halálát előadni. Hülye voltál és mérges rád. Biztos rossz, hogy megmondtuk ennyien, hogy el vagy tájolva, de ez van. Nem kell fogykósnak lenni.
2021. júl. 22. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
39%

16 évesen az emberben biológiailag még nem alakul ki a félelemérzet.

Azt hiszi, hogy vele nem történhet meg a baj, ő jól ismeri az idegent is stb., mindenki más pedig csak direkt akar az agyára menni a túlféltéssel.

Mindenki volt kamasz… mind átéltük. Majd 30 évesen már érteni fogod, akár mennyire is tűnik most még hihetetlennek, de így lesz.

2021. júl. 22. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!