Gondolkodtál már ezen hogy minél idösebb vagy annál tőbb rokonod szeretted megy el?

4es vagyok ez a jó link az előzőt rosszul másoltam ki.

https://www.youtube.com/watch?v=ihRwRy0LpeE

Anyukám áprilisban ment el... Platón egyik idezete tartja bennem a lelkem, miszerint lehet, hogy a halál a világ legszebb dolga. Nem tudni.

Mióta Anya elment másképp látom a világot, egyrészt végtelenül ostobának érzem magam, nem tudom miként működik a világ, mi van a halál után, semmit sem tudok, pedig mindenről volt határozott elképzelésem. Exisztencialis válságba kerültem. 🤷🏻‍♀️

Kevésbé félek már a haláltól, ha bekovetkezne holnap, akkor megbekelnek vele és remenykednek, hogy Anyaval talalkozom.

Anya haldoklasa során voltak érdekes dolgok, bár nem voltam vallásos, csak kicsikoromban, azt kívántam Anyunak, hogy azok a szerzetesek vegyék körbe (ilyen iskolában tanult, sok szép és meghatározó emléke volt), akik nagyon kedvesen bántak vele, jöjjön el az édesapja is és segítse át az örökkévalóságba (ezek a szerzetesek azóta és a papam elhunytak). Aznap, amikor ezért imadkoztam, Anya egyszer megszólalt: "Megjöttek"

Ez már az utolsó napok egyike volt... (Sokat hallucinalt a végére...)

Én, először nagyon vallásos gyerek voltam, később ateista lettem, nagyon határozott véleményem volt dolgokrol, később agnoszticizmus irányába fordultam (egyetemista koromban), ma ott tartok, Édesanyám halála után 4 hónappal, hogy semmit nem tudok a világról. Ez a gyász, amit atelek ez is annyira különleges, furcsa, fáj nagyon, de mintha bekelnek az eletemmel, de mindezek ellenére kicsit úgy érzem, hogy ezzel a tragediaval együtt sok fejlodtem, másképp állok az elethez.

Nagyon hiányzik Anya, hatalmas űr van bennem, potolhatatlan, olyan mintha a reszemet kiszakitottak volna belőlem, ilyenkor a nyár gyönyörű fényei is tompabbak.. :(

Huszonéves életem közepén vagyok és nagyon rossz, hogy ilyen hamar elvesztettem azt az embert az életemből, aki nagyon sokat adott nekem.

Őszinte részvétem kedves Kérdező!

Vigasztaljon az a tudat, hogy semmit nem tudunk a világról, annak működéséről, nem tudhatjuk, hogy mi történik. Lehet, hogy csak úgy történik, nem tudni. De ha a halál az élet része, talán nem lehet annyira rossz?!

Kicsit leleksimogatonak ajanlom a Végtelen tudat című konyvet (Semmelweis kiadó) és Polcz Alaine munkáit.

Szép estét!

Nos, én 15 éve foglalkozom spirituális dolgokkal, és arra jutottam hogy (röviden összefoglalva):

A halál csak annyi, hogy az ember elhagyja a fizikai létet, a lelke tovább él, aztán egy darabig időzik az asztrálsíkon, amíg nem tud reinkarnálódni (ez földi idővel lehet akár 50-100 év is...), aztán reinkarnálódik, és kezdődik előlről az egész. Nincsen menny és pokol, csak az asztrális síkon is vannak különféle helyek, amik hasonlíthatnak ezekhez.

És az ember viszi tovább a képességeit, személyiségét, olyan értelemben, hogy ugye nyílván maga a tudás elveszik, viszont nagyon könnyen megfog tudni tanulni egy dolgot. Ezért van az, hogy bizonyos gyerekeket zseninek neveznek, mert sokkal korábban megtanulnak bizonyos dolgokat, mint a kortársai. Nos, ők nem zsenik, pusztán az előző életükben már megvolt nekik az a tudás, képesség, és a lélek ezt eltárolja.

Igazából 15 év alatt erre jutottam, illetve olyan személyek is megerősítették nekem ezt, akik van látási/médiumi képességük is.

A Youtube-on érdemes megnézni Kiss Kató videóit, esetleg elmenni az előadásaira, utána már nem fogsz kételketni, és talán könnyebb lesz feldolgozni a veszteségeket.